2012. szeptember 28., péntek

A „VÖRÖS” HORTHY

Nem vagyok azzal vádolható, hogy bármikor is egyetértenék a Jobbikkal, most sem jó szívvel teszem. Az objektivitás azonban megköveteli, hogy ha igazuk van, azt ez esetben - minden egyéb meggyőződésem ellenére - elismerjem.
Természetesen Dániel Péterről van szó. Dániel Péterről általában és a Siófoki Városi Bíróság ítéletéről konkrétan.
A történet bizonyára sokak előtt ismert: Dániel Péter – előzetes ígéretéhez híven – két nappal az avatás után vörös festékkel öntötte le a Kerekiben felállított Horthy szobrot.

A bíróság szerdán, első fokon bűnösnek mondta ki a vádlottat rongálás vétségében, ezért megrovásban részesítette, de egyúttal kimondta azt is, hogy cselekedete "erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt".
Kezdjük először a bíróság döntésével, azon belül is annak kisebbik – logikai – hibájával.

A teljes cikket olvasd a Hir24-Blog24-JogÁsz blogomon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése