2012. augusztus 26., vasárnap

Miért várnak még?


Miért várnak még?
Kaposvári kolléganőm megnyerte munkaügyi perét, a bíróság visszahelyezte állásába a 62 éves kora miatt kényszernyugdíjazott bírónőt. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) jogi képviselője, bár elismerte, hogy a bírónő szolgálati jogviszonyának megszüntetése valóban jogellenes volt, mégsem vette tudomásul az ítéletet. Kihasználja azt a 15 napot, ami rendelkezésére áll ahhoz, hogy eldöntse, megfellebbezi-e az ítéletet. Miért?

Navracsics Tibor az InfoRádióban úgy nyilatkozott, hogy még gondolkodnak a jogi megoldáson. Úgy fogalmazott, hogy talán felülvizsgálják az eredeti álláspontjukat és kompromisszumos megoldást keresnek. De az is lehet, hogy majd csak formailag teljesítik az Alkotmánybíróság határozatát és sarkalatos törvénybe foglalják ugyanazt, amit eddig is mondtak. Ez utóbbi lehetőség természetesen azt jelenti, hogy marad a 62 éves korhatár, de olyan szintű jogszabályt hoznak, amelyhez az Alkotmánybíróság már nem tud hozzányúlni. Hiszen júliusban Orbán Viktor megmondta: a rendszer marad. Igaz, azt is mondta, hogy egy héten belül megoldják a „nyugdíj-kérdést”. Azóta sem történt semmi. Miért?

A teljes cikk a Hir24-Blogg24-JogÁsz-on olvasható 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése