Navracsics elégedett

hirado.hu

Erről egy, a héten tartott konferencián sikerült meggyőződnöm. Ám egyúttal arról is, hogy erre nem sok oka van. A konferencia a bírósági határozatok nyilvánosságáról szólt. És ez a téma csak első pillantásra tűnik szakmai kérdésnek. Állítom, a nyilvánosság, ezen belül az igazságszolgáltatás átláthatósága minden állampolgárt érint. Ha a szakemberek és a laikusok nem ismerhetik meg a bírói döntéseket, akkor nincs igazi bíróság előtti egyenlőség, nincs egységes bírósági gyakorlat, nincs állampolgári kontrol a bíróságok felett és nincs megfelelő bizalom a bíróságok iránt.

A miniszterelnök-helyettes szerint ma már, sem itthon, sem Európában senki sem kérdőjelezheti meg az igazságszolgáltatás függetlenségét, mert a nyilvánosság révén az állampolgárok beleláthatnak az ítélkezési munkába. Én azért venném a bátorságot ahhoz, hogy mindkét állítását kétkedéssel fogadjam.

alfahir.hu

Milyen nyilvánosság az, ahol az ítéleteket csak úgy lehet közzétenni, hogy azokból a felek, a jogi képviselők, a bíró, az ügyész, a tanúk és a szakértők nevét törölni kell? Ezt a műveletet hívják „anonimizálásnak”. Miért is titok, hogy melyik bíró, melyik ügyész közreműködésével és kivel szemben hozott ítéletet? Miért kell eltitkolni adott esetben egy közszereplő nevét? Miért ne vállalhatná egy szakértő a nyilvánosság előtt is az általa készített véleményt?

Az angolszász jogban, például az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban, mi több a Luxemburgi Bíróságon is az ítéletek nyilvánossága fontosabb, mint a személyhez fűződő jogok túlzott védelme. Az USA-ban például nem csak az ítélet, de főszabályként valamennyi bírósági irat is nyilvános. Nálunk a sajtónak nem engedélyezik, hogy betekinthessen az iratokba. A Luxemburgi Bíróságon az ügy neve azonos a felek nevével, továbbá az interneten közzétett ítéletben valamennyi tisztségviselő és jogi képviselő neve is szerepel.

Nálunk még akkor is „anonimizálva” tesznek közzé egy bírósági döntést, ha a közvélemény a sajtó útján hónapok, vagy akár évek óta ismeri már a vádlottak nevét. Csak egyetlen példát említenék: Tasnádi Péterről több száz cikket lehetett olvasni, fényképét már a csecsemők is ismerték, ám a vele szemben hozott ítélet T.P. monogrammal került fel a bíróság honlapjára. Így persze a sajtó sem tudja, hogy vajon kiírhatja-e egy vádlott nevét, vagy sem.

Munkálkodik már egy szakmai bizottság, hogy új törvényt készítsen elő az „igazságügyi adatkezelésről”. Remélem, hogy átlátják azt a sok ellentmondást, ami a mai helyzetet jellemzi. És bízom benne, hogy tenni is tudnak a valódi, demokratikus nyilvánosság megteremtéséért.

Mégis kinek az (előít)élete?

Még meg sem kezdődött a Geréb Ágnes ellen indított legújabb büntető per az óbudai bíróságon, amikor a Születésház Egyesület már közleményt adott ki, máris levelet írt Navracsics Tibornak, az igazságügyi tárca vezetőjének. Arra kérik a minisztert, hogy „mielőbb vizsgálja felül dr. Geréb ügyét, és kísérje megkülönböztetett figyelemmel a bírósági tárgyalást, biztosítva ezzel, hogy dr. Geréb Ágnes igazságos eljárásban részesüljön.”

Fotó: Népszabadság - M. Schmidt János

Tisztelt Születésház Egyesület! Mindenekelőtt szeretném felhívni a figyelmüket arra az oly sokszor megírt, elmondott, már az Alkotmányban és a mai Alaptörvényben is rögzített szabályra, amely az igazságügyi miniszter részére nem teszi lehetővé, hogy egy folyamatban lévő büntető eljárásról véleményt nyilvánítson, vagy abba bármilyen módon beleavatkozzon. Vagyis ő nem tudja „biztosítani”, hogy akár Geréb Ágnes, akár más „igazságos eljárásban” részesüljön. Magánemberként természetesen Navracsics Tibor bármely tárgyalást figyelemmel kísérhet, akár „megkülönböztetett” figyelemmel is, de arra sem így, sem úgy nincs hatásköre.

Az igazságos eljárást – bármennyire is aggódnak Önök emiatt – kizárólag a bíróság tudja biztosítani. Az a bíróság, amely az eljárási szabályokat betartva fog dönteni a Geréb Ágnes ellen benyújtott újabb vádakról. Ez még akkor is így van, ha az egyesület véleménye szerint Geréb Ágnes a korábbi „tárgyalásokon tapasztaltakhoz hasonló diszkriminatív eljárás előtt áll.” Bár, hogy mi lett légyen az a diszkrimináció, azt levelükből nem sikerült megtudnom.

(Kép: Születésház Egyesület)

Joggal merül fel a kérdés, ki is vádolható itt előítélettel? Ki és milyen alapon állítja, hogy a korábbi büntetőeljárás diszkriminatív volt, de főként ki és milyen alapon meri előre kijelenteni, hogy a most kezdődött eljárás is bizonyosan diszkriminatív lesz?

A nyílt levelet írók „rámutatnak emellett arra, hogy a december 6-án induló perben annak ellenére vádat emeltek ellene, hogy a hivatkozott esetekben érintett szülők mindegyike teljes mértékben őt (mármint persze Geréb Ágnest) támogatja.”

Vagy úgy. Ezek szerint a vádemelésnek nem a Büntető Törvénykönyvben rögzített tényállások megvalósítása, az azok során megállapítható bűnösség, vétkesség, felelősség, vagy gondatlanság megállapíthatósága lenne az alapja, hanem az, hogy kik „támogatják” a vádlottat?

Biztosak-e e mozgalom tagjai abban, hogy még ma is Geréb Ágnes mellett áll ki az az édesanya, akinek kórházi ellátás híján halt meg az újszülöttje, vagy az, akinek a gyermeke tüdőgyulladás és oxigénhiányos állapot miatt utóbb 15 napot töltött kórházban, és az elszenvedett agykárosodás miatt fogyatékos maradhat? Sajnos nem ők és gyermekeik az egyedüli áldozatok.

Ezek persze egyelőre mind a vád állításai. A bíróságra és csak a bíróságra hárul a döntés joga. Semmiképpen nem az igazságügyi miniszter, sem a Születésház Egyesület, még kevésbé Geréb Ágnes támogatóinak feladata, hogy előre eldöntsék, megalapozottak-e ezek a vádak.

Miért várnak még?

Kaposvári kolléganőm megnyerte munkaügyi perét, a bíróság visszahelyezte állásába a 62 éves kora miatt kényszernyugdíjazott bírónőt. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) jogi képviselője, bár elismerte, hogy a bírónő szolgálati jogviszonyának megszüntetése valóban jogellenes volt, mégsem vette tudomásul az ítéletet. Kihasználja azt a 15 napot, ami rendelkezésére áll ahhoz, hogy eldöntse, megfellebbezi-e az ítéletet. Miért?

Navracsics Tibor az InfoRádióban úgy nyilatkozott, hogy még gondolkodnak a jogi megoldáson. Úgy fogalmazott, hogy talán felülvizsgálják az eredeti álláspontjukat és kompromisszumos megoldást keresnek. De az is lehet, hogy majd csak formailag teljesítik az Alkotmánybíróság határozatát és sarkalatos törvénybe foglalják ugyanazt, amit eddig is mondtak. Ez utóbbi lehetőség természetesen azt jelenti, hogy marad a 62 éves korhatár, de olyan szintű jogszabályt hoznak, amelyhez az Alkotmánybíróság már nem tud hozzányúlni. Hiszen júliusban Orbán Viktor megmondta: a rendszer marad. Igaz, azt is mondta, hogy egy héten belül megoldják a „nyugdíj-kérdést”. Azóta sem történt semmi. Miért?

A teljes cikk a Hir24-Blogg24-JogÁsz-on olvasható 

Navracsics Tibor levelét megírta, népének haragját abba beleírta.

Befolyásolhatja-e a közvélemény a bíró ítéletét? Beleszólhat-e egy miniszter a bíróság munkájába? Még ma is lenne halálbüntetés Magyarországon, ha a közvélemény ítélkezne? Drágább egy híres ember élete másokénál? Hatásosak-e a szigorú büntetések? E kérdésekre próbál választ adni ez az írás.

"Sajnos......egyes ítéletek nyomán jelentős társadalmi felháborodás látszik kibontakozni azok túlzottan enyhe, vagy bíróságonként nem következetes volta miatt" - állt egyebek közt a levélben. Majd konkrétan is megfogalmazta a közigazgatási és igazságügyi miniszter, hogy ő, meg a nép valójában a Marian Cozma halálát okozó veszprémi emberölés ügyében hozott ítélettel elégedetlen, és arra vár választ Darák Pétertől, vajon a Kúria elnökeként megfelelőnek értékeli-e "a bíróság részéről tapasztalható szigort és következetességet".
A korábbi cikkemben (lásd itt a blogban) írtam arról az országos felháborodásról, amelyet a Cozma ügy másodfokú ítélete váltott ki. Megkíséreltem levezetni, hogy mi okozta a büntetések lényeges enyhítését. Akkor csak utaltam arra, hogy a miniszterelnök és az igazságügyért felelős miniszter, Navracsics Tibor is megszólalt Cozma ügyben.
Ez a levél ismét felkavarta a közvéleményt, és úgy gondolom, nem is alaptalanul. Nem először fordul elő, hogy egy politikus, egy miniszter, a nyilvánosság előtt bírálja a bíróság, a bírák munkáját. Azt kérdezhetnénk, miért olyan nagy baj ez? Jelzem, Navracsics is ezt kérdezte az ATV műsorában, némi ál-naívsággal. Pedig neki, a jogásznak kellene igazán tudnia, hogy miért nem szólhat bele a kormány, a miniszter, vagyis a végrehajtó hatalom a bíróság munkájába.
Megjegyzem, nem ez az első eset, és félek, nem is az utolsó, hogy ilyesmi történik. Már a korábbi főbírók is visszautasították ezeket a próbálkozásokat. Hadd idézzem az egykori köztársasági elnököt, Mádl Ferencet (nem mellesleg jogászprofesszort), aki ennek kapcsán a következőket mondta: „Köztársasági elnökként kötelességem felhívni a figyelmet arra, hogy a közhatalom gyakorlóinak különös körültekintéssel szabad csak a bíróságok ítélkezésével kapcsolatban megnyilvánulni. A konkrét bírósági eljárásokkal kapcsolatos véleménynyilvánítás, vagy akár az ítélkezés általános irányának nyilvános kritikája a közhatalmat gyakorló személyek részéről - tekintettel a hatalmi ágak elválasztására és a jogállamiság követelményeire – veszélyeztetheti a bíróságok alkotmányban garantál függetlenségét és így az államszervezet demokratikus működését.”
Mit jelent ez magyarról magyarra lefordítva?
Nagyon sokszor hallhatunk a „hatalmi ágak szétválasztásáról”. Melyek ezek a hatalmi ágak, és miért olyan fontos a szétválasztásuk? Ez nem mai találmány, a meghatározás és az elv a felvilágosodás korában született.

Kezdjük talán az alapoknál, bár feltételezem, ezt olvasóink többsége ismeri. A hatalmi ágak (némileg most leegyszerűsítve) a törvényhozó hatalom, vagyis a parlament, a végrehajtó hatalom, vagyis a kormány (és természetesen annak tagjai), illetve a harmadik független hatalmi ág, a bíróság). Montesquieu, a francia felvilágosodás kori filozófus, író és gondolkodó úgy vélte, hogy az általa megkülönböztetett három államhatalmi ág (törvényhozói, végrehajtó, bírói) közül bármelyik kettő nem megfelelő szétválasztása zsarnokságot eredményez. Ezért a hatalmat úgy kell megosztani, hogy egyik ág se kerekedhessen a másik fölé, hanem azok kiegyensúlyozzák egymást.
Akkor, amikor a kormány egy tagja, vagy egy parlamenti képviselő, ne adj Isten, a miniszterelnök a nyilvánosság előtt kritizálja a bíróságok munkáját, nem is kétséges, hogy beleavatkozik a harmadik hatalmi ág munkájába, valamilyen módon nyomást akar gyakorolni rá és ezzel felborítja a hatalmi ágak egyensúlyát, mely – miként az imént idéztem – a demokrácia egyik legfontosabb alapelve.
Joggal merül fel persze a kérdés, hogy mégis mit lehet tenni akkor, ha a bíróság munkája valóban nem megfelelő, ha az ügyek intézése lassú, ha esetenként törvénysértő ítéletek születnek. Valamennyi hatalmi ág a saját eszközeivel küzdhet ez ellen. A végrehajtó hatalom például olyan törvénytervezeteket visz a parlament elé, amelyek alkalmasak az ilyen hibák kiküszöbölésére. A parlament olyan törvényeket hoz, amelyekkel komoly mértékben befolyásolhatja a bíróságok működését. A bíró csak és kizárólag a törvények és a saját lelkiismerete alapján hozhatja meg az előtte lévő ügyben az ítéletet. És ellentétben Navracsics állításával, az ítélet meghozatalakor döntését nem befolyásolhatja a közvélemény. Hogy miért? A közvélemény önmagában nem értékmérő fogalom a joggal szemben, a közvélemény befolyásolható mind a politika, mind a sajtó által, vagyis a közvélemény többnyire szubjektív, hangulati elemekkel fűszerezett. Ha csak a közvélekedésre támaszkodnánk, Magyarországon még mindig lenne halálbüntetés, az általános előítéletesség miatt a cigányok súlyosabb büntetéseket kapnának, a népszerű, híres emberek sérelmére elkövetett emberölések esetében (lásd Cozma ügy) a közvélemény kötélért kiáltana. Holott a törvény egyenlő esélyekkel mér és a bírónak mindenkire egyenlő elbírálást kell alkalmaznia.

Egy megjegyzés még a büntetések szigorúságáról. Számos jogfilozófus, jogtörténész, kriminológus kimutatta, hogy a bűnözést nem az ítélkezés szigora szorítja vissza, hanem az, ha egyetlen bűncselekmény sem marad felderítetlen. A legjobb példa erre, hogy amikor a középkorban nyilvános akasztások voltak, megnőtt a zsebtolvajlások száma. Miközben ugyanis a tömeg elégedetten szemlélte az akasztást, a zsebtolvajok tömege lépett működésbe és fosztotta ki az elborzasztó látványra figyelő embereket.
 
Remélem, eléggé meggyőző voltam ahhoz, hogy elhiggye az olvasó, miért alapvető fontosságú a bírói függetlenség, és hogy miért kell kőkeményen visszautasítani minden olyan nyomásgyakorlási kísérletet, amely egyfelől egy másik hatalmi ág felől érkezik, másfelől a közvéleményre hivatkozik.