2013. március 13., szerda

Még egyszer a tábornokperről





Március 9-én az ATV Tabu című műsorában vitattuk meg az úgynevezett tábornokpert. A műsort Somos András vezette, beszélgető társam Dezső Antal ügyvéd volt. Dezső Antal az ügyben Fapál László vádlottat védte, akit a bíróság felmentett, a másik 14 vádlottal együtt. Részletesen szó esett azokról a „bizonyítékokról”, melyeket az ügyészség törvénysértő módon szerzett be, de szóba került az ügy kapcsán az ügyészség erősen kifogásolható, hogy azt ne mondjam, „beteges” szemlélete is. Az erről szóló beszélgetést az alábbi linken tekinthetik meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése