Jogi káosz póráz ügyben

Eddig is káosz volt abban a kérdésben, hogy hol, mikor, miért, de főként miért nem szabad a közterületen kutyáinkat póráz nélkül vinni. A korábbi káoszt az okozta, hogy minden kerületi (városi) önkormányzat másként szabályozta ezt a témát. Ugyanígy kerületenként eltérő szabályok voltak a szájkosár használatát illetően, meg még abban is, hogy melyik kutyát, kutya-fajtát minősítette egy-egy önkormányzat veszélyes ebnek. Így, azután szegény gazdáknak fogalmuk sem volt arról, hogy mikor, hol, miért büntethetik meg őket a közterület-felügyelők.

kutyahirek.hu

 Az Alkotmánybíróság igyekezett rendet teremteni akkor, amikor kimondta – elsősorban a hajléktalanokra vonatkozó önkormányzati rendeletek kapcsán – hogy egy-egy helyi önkormányzat nem mondhatja ki egy magatartásról, hogy az szabálysértés, ha nincs olyan magasabb szintű jogszabály – pl. kormányrendelet, törvény – amely az adott magatartást szabálysértésnek nyilvánítaná, vagy amely felhatalmazná az önkormányzatot arra, hogy egy adott kérdést rendelettel szabályozhat.

Heuréka! Mondták a kutyások. A szabálysértési törvényben ugyanis csak az minősült szabálysértésnek, ha valaki a belterület közterületén (magyarul városokban az utcákon, parkokban, sétányokon, stb.) a kutyáját felügyelet nélkül hagyja, vagy kóborolni engedi.

De, miként a hajléktalanok esetében is, a mi kis kormányunk nem volt rest és azonnal nekilátott a jogszabály-gyártásnak. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM), vagy a Belügyminisztériumban, mindegy is, hogy melyikben, lázasan folyik a szabálysértési törvény módosításának előkészítése. Természetesen a kutyások számára a legkedvezőtlenebb fordulattal indítottak: mindig, mindenütt, minden kutyára pórázt!

kutyater.hu

Ekkor végre megmozdult a kutyás társadalom. Korom Gábor, a „tükörmódszer” ki- és feltalálója, számos kutyaiskola alapítója és vezetője nyílt levelet írt az illetékes minisztérium illetékes elvtársának. Levelében nagyon alaposan és részletesen elmagyarázta, hogy amin most az urak törik a fejüket, az a létező legrosszabb megoldás. Éppen a póráz az, ami a legtöbb kutyából agressziót vált ki, sokszor veszélyesebbek pórázon, mint anélkül. Emellett a kutyáknak szabad mozgásra is szükségük van, és ha ezt a lehetőséget csak a nem túl nagyszámú és főként nem túl nagy méretű kutyafuttatóban lehet biztosítani számukra, az bizony édes kevés.

Korom Gábor és vezetésével a Népszigeti Kutyaiskola már régen dolgozik azon, hogy kitaláljanak egy olyan kutya-gazda vizsgát, amelynek segítségével be lehet bizonyítani, hogy a felelős kutyatartók póráz nélkül is tudják kezelni a kutyájukat. Hogy a gazda mindig uralni tudja a helyzetet, hogy a kutyája se más kutyákra, se gyerekekre, se felnőttekre nem jelent semmiféle veszélyt. A cél az, hogy amelyik gazda-kutya páros letesz egy ilyen vizsgát – nevezzük közösségi kutya, avagy családi kutya-gazda vizsgának – és erről bizonyítványt kap, az póráz nélkül is sétáltathassa a kutyáját.

Korom Gáborék kidolgozták egy ilyen vizsga szabályait, de mert ez az első olyan alkalom volt, hogy ezt valódi kutyákkal és gazdáikkal tesztelték, még nem vizsgának, csak „kutya-gazda kapcsolati próbának” nevezték. Az Újlipótvárosi Kutyások Társaságából jó néhányan részt vettek a Szent István parki kutyafuttatóban megrendezett próbán. Hogy mik voltak a feladatok? Illedelmesen bejönni a futtatóba, nyugodtan sétálgatni idegen emberek között úgy, hogy a kutya a gazda közelében marad, nem ugat, nem szagolgat meg másokat. Nem eszi fel a földön talált ételt, nem rohan el egy labda után, ha a gazdája megtiltja, nem zavarja, ha egy gyerekbiciklivel elrobognak mellette és nyugodtan engedi, hogy a közterület-felügyelő leolvassa a fülében lévő chipet.

lipocia.hu

Amikor ezt írom, még úgy tűnt, hogy nem büntethetik meg a kutyáját póráz nélkül sétáltatókat, mert még nem készült el a szabálysértési törvény módosítása.

A mi, XIII. Kerületi Önkormányzatunk azonban két – egymásnak ellentmondó – ravasz lépésre szánta el magát. Egyfelől elindított „Gondos Gazdik” néven egy programot, amelyben leszögezi, hogy „a gazdának felelőssége, valamint kötelessége, hogy kutyájával, környezetével harmóniában éljen, és ezért mindent megtegyen. A kutyának azonban létszükséglete, hogy szabadon szaladgáljon és játsszon társaival.”

Angyalzold.hu

 Igazán örülhetnénk ennek a most induló programnak, ha annak valóban az (lenne) a célja, hogy összebékítse a kutyásokat és kutyátlanokat, hogy megfelelő keretek között lehetőséget biztosítson arra, hogy ne egyedül és kizárólag a kutyafuttató legyen az a hely, ahol a póráz lekerülhet szegény állatról. Mind e közben azonban ugyanez a XIII. Kerületi Önkormányzat szép csendben kiadott egy rendeletet, amely – mint utóbb kiderült – már április 1-je óta hatályban van. A rendelet hangzatos címe: „Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (III. 26.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről”.

És ebbe a rendeletbe sikerült becsempészni azt a szabályt, amelyet az önkormányzat – a már említett Alkotmánybírósági döntést követően – kénytelen volt megsemmisíteni. Vagyis azt a szabályt, hogy rendeletileg nem minősíthetik büntetendőnek a kutyák póráz nélküli sétáltatását, mert az ellentétben áll a még hatályban lévő szabálysértési törvénnyel.

Azt már igazán csak a vájt fülűek kedvéért jegyzem meg, hogy van egy külön önkormányzati rendelet, amelyik „az önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról és rendjéről” szól (6/2013. (III. 26. számú). Ehhez képest enyhén szólva is jogi nonszensz, hogy a „közösségi együttélés szabályairól” szóló rendeletükben az egyik fejezet „A közterület használatára vonatkozó magatartási szabályok” címet viseli. Akkor most mi van? Tessék már eldönteni, hogy a közterület használatát hol, melyik rendeletben tetszik szabályozni, mert így ember fia ki nem igazodik abban, hogy hol keresse, mit szabad és mit nem szabad tennie.

De ez még szinte semmi ahhoz képest, hogy a közösségi együttélés szabályairól szóló rendeletbe becsempészték az „Állattartásra vonatkozó magatartási szabályok” című fejezetet. Éppen az állattartásról szólt az a rendelet, melyet az önkormányzatnak a jogalkotási hierarchia megsértése miatt hatályon kívül kellett helyeznie – jelzem, ezt , mint említettem, meg is tette. Akkor hogy értsük azt, hogy most egy másik, másról szóló rendeletébe ugyanazt visszacsempészte? Méghozzá úgy, hogy leírta: „Közterületen ebet pórázzal lehet sétáltatni, futtatni, kivéve a kijelölt kutyafuttató területét.”

kfosz.hu

Ez a szabály kísértetiesen emlékeztet, mi több gyakorlatilag azonos azzal a szabállyal, amelyet az önkormányzat köteles volt hatályon kívül helyezni. Azzal a szabállyal, amelynek alapján bírságolták a póráz nélküli kutyasétáltatást. Azzal a szabállyal, amelyet hatályon kívül kellett helyezniük és erről a kutyatartó lakosságot tájékoztatták is. Vagyis ha a tájékoztatást, a hatályon kívül helyezést, az Alkotmánybíróság döntését, a szabálysértési törvényt ismered, megnyugodhatsz: nem fognak megbírságolni.

Hát nagyon tévedsz! Ha megszeged, vagy megsérted a közösségi együttélés szabályait: százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújthatnak, illetve a közterület-felügyelő a Ket. (közigazgatási eljárásról szóló törvény) alkalmazásával ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki.

Kedves Önkormányzat! Nem tetszik érezni, hogy ez a jogalkotási szabályok igazi kijátszása? Hogy ezt joggal való visszaélésnek nevezik? Hogy Önöket kitették az ajtón – Alkotmánybíróságilag – és vissza tetszettek mászni az ablakon? Ha Önök így tisztelik a jogalkotási törvényt, az Alkotmánybíróság döntését, akkor mégis mit várnak az egyszerű kutyás, vagy kutyátlan állampolgártól?

www.coversclub.cc

 

Méltányosság

„Az adóhatóság köteles méltányosan eljárni, és ha a törvényekben, illetve az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott feltételek fennállnak, az adótartozást mérsékli, illetve fizetési könnyítést engedélyez.”

Ki gondolná, hogy a rettenetes szigorú Nemzeti Adó és Vámhivatalt (NAV, avagy lánykori nevén APEH) a törvény méltányosságra kötelezi? Nem is akárhol: rögtön az első paragrafusban. Az alapelvek között. És vajon ki gondolná, hogy a méltányos eljárásra bizony még a helyi adókat beszedő önkormányzat is köteles?

(bélyegzoonline.hu)

Méltányosság. Jelentése a magyar köznyelvi szavak értelmező szótára szerint: előzékenység, figyelem, nagyvonalúság. Bővebben: „igazságos hozzáállás, amikor egy személy egy másik személyt vagy annak bizonyos cselekedetét, kérését úgy bírálja el, hogy a személy érdemeit, a helyzet körülményeit is figyelembe veszi. Ez azt jelenti, hogy nem csupán azt nézi, amit "betű szerint" kell, hanem tágabb nézőpontból az egészet átfogja, és még további tényezőket is figyelembe vesz, amelyek mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy igazságosabb döntést hozzon meg, pontosabb véleményt alakítson ki.”

Most akkor már egészen pontosan tudjuk, miről is beszélünk. Nézzük meg, vajon mit értenek méltányosságon az önkormányzat saját „értelmező szótárában”.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy adóalany. Ennek az adóalanynak volt egy világtalan fia. Mindketten ugyanabban a házban laktak, egyikük az emeleten, másikuk a földszinten. Ez az emeleten lakó adóalany bizony egy megátalkodott, engedetlen mihaszna teremtés volt. Felnevelt ugyan két gyereket, vak fiát egyetemre járatta és megtanította önállóan élni, olyannyira, hogy még azt is megengedte neki, hogy egyedül lakjon az ő földszinti garzonjában. Nem átallott drága pénzért beszélő programos laptopot venni neki, ahelyett, hogy szigorúan megparancsolta volna, ugorjon már el az önkormányzathoz egy kis segélyért. És ez még nem minden.

Történt vala - még akkortájt, amikor ez a felnövekedett gyermek leköltözött a földszintre - hogy az a pernahajder anyja nem jelentette ki őt az első emeleti lakásból, hogy ugyanakkor be is jelentse ugyanannak a háznak a földszinti lakásába. E súlyos mulasztás elkövetésekor olyan mondvacsinált indokokat talált ki, hogy ő bizony nem szeretne új személyi iratok után szaladgálni, meg a bankba és még Isten tudja hová loholni, hanem inkább otthon ül, az emeleten, és sok-sok cikket ír. Na persze, hogy ez a végtelenül mohó asszony azért dolgozott olyan sokat, hogy kifizethesse mind a két lakás rezsijét, víz-, gáz- és telefonszámláját, mi több, még a 10 éves autóját is abból a rengeteg pénzből tartotta fenn, amit így keresett.

Éltek, éldegéltek ebben a jogilag rendezetlen, kusza anarchiában, amikor is eljött az igazság pillanata. A megátalkodott emeleti asszony egyszer csak kapott egy felszólítást, hogy fizetné már be azt az építményadót, ami a bérbe adott, és néki vélhetőleg rengeteget jövedelmező, földszinti lakása után az önkormányzatnak jár.

Szaladgála is rémülten az emeleti asszonyság a fűhöz, meg a fához. Írá szép, megható, igaz levelét az méltóságos önkormányzatnak, hogy ne tegye ezt vele, nem keres ő semmit, de semmit azon a kis lakáson, hiszen ő tartja el azt a lakást is, meg szegény vak gyerekét is. Elismeri ő rettenetes mulasztását, ígéri, hogy ilyen soha, de soha többé elő nem fordul, máris intézkedik. Higgyék el neki, ha papír nincsen is róla, az egész ház tanúsítja, hogy az a gyermek teljesen életvitelszerűen lakozik ottan a földszinten. Van nékije elég baja, legyenek hát méltányosak, hadd ne fizessen egy újabb adót, nincsen néki arra pénze.

Már hogyne lenne, válaszolá dörgedelmesen a kérelmét ridegen elutasító fölséges hatóság. Számoljon csak, osszon, meg szorozzon, adjon össze, meg kivonjon, és üstöllést rájön arra, hogy az egy főre eső jövedelmük még az ötvennyolcezer forintot is kerek száz forinttal meghaladja! És ehhez még laptopjuk is van? Egy ilyen országban, ahol köztudottan negyvenhétezer forintból is meg lehet élni!

De azér’, hogy lássa ám ez az elvetemült adóelkerülő bitang némber, hogy méltányos hozzá a hatóság, mindjárt átváltanak ők igazán emberibb hangnemre abban az elutasító levélben. Adának néki jobbnál jobb életviteli tanácsokat.  Amennyiben „az átlagosnál jobb vagyoni és jövedelmi helyzettel bíró adózó nem tudja kigazdálkodni az építményadó összegét, az ingatlant zálogjoggal tudja megterhelni, illetőleg értékesítheti ingatlanait, vagy ingóságait is az esedékes adó megfizetése érdekében.”

Nahát, milyen igaz! Miért is nem értékesíti ingatlanait? Ja, hogy benne laknak? Hát aztán? És az ingóságok? Az, hogy mindkettőjüknek van laptopja, vagy mifene? Ja, hogy azzal dolgoznak, meg tanulnak? És ha eladják, egyáltalán nem tudnának pénzt keresni? Na és? Fogadjunk, hogy van ott még más kincs is milliomoséknál! Különben is hová szórták el azt a rengeteg pénzt, amiből az átlagnál jobban élnek?

Ismételjük el még egyszer, amit megtanultunk, hisz ismétlés a tudás anyja. Tehát: a méltányosság az annyi, mint előzékenység, figyelem, nagyvonalúság. Igyekeztem ezt a törvényi alapelvet egy gyakorlati példával is illusztrálni. Remélem méltányos és kellőképp meggyőző voltam.