Média-libikóka

Gyürk András

A közelmúltban két, egymásnak ellentmondó nyilatkozat is elhangzott a magyarországi médiaszabályozást illetően. Gyürk András, a Fidesz Európai Parlamenti (EP) delegációjának vezetője szerint sikeresen lezárult a párbeszéd az Orbán kormány és az Európa Tanács között a magyar médiaszabályozásról. 

Ezt az állítást szinte azonnal cáfolta Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegációjának vezetője, mondván: nem igaz, hogy lezárult volna az Európa Tanács (ET) vizsgálata, „szó sincs arról, hogy minden rendben lenne; nemcsak az EP, hanem az Európai Bizottság is komoly bírálatokat fogalmazott meg a magyar médiaszabályozással szemben".

Tabajdi Csaba

Még alig hangzottak el ezek a nyilatkozatok, amikor ismertté vált a Human Rights Watch (HRW) jelentése. Az emberi jogi szervezet szerint a magyar kormány a nemzetközi bírálatok ellenére sem módosította kielégítően a médiatörvényt. A Médiatanács nem független, túlzott mértékűek az újságírókat fenyegető esetleges büntetések és homályosak a tartalomszabályozásra vonatkozó követelmények is. A jelentés külön kiemeli a Klubrádió helyzetét, kihangsúlyozva, hogy miközben már három jogerős ítélet született a rádió javára, a Médiatanács még mindig nem újította meg az engedélyét.

Az Európa Tanács főtitkára meglehetősen optimista nyilatkozatot tett a megbeszéléseket követő sajtótájékoztatóján. Jelentős változásként értékelte azt a megállapodást, amely szerint a jövőben a Médiatanács és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökét nem a kormányfő, hanem az államfő fogja kinevezni, a miniszterelnök javaslata alapján. Vajon mi ezt itthon miért nem érezzük eget rengető változásnak? Mint ahogyan azt sem, hogy kilenc év múlva a Médiatanács és a NMHH elnökét nem lehetne újraválasztani. Csak nem azért, mert ezek a majdani új szabályok nem érintik Szalai Annamária mandátumát, hiszen majd csak 2019-ben lépnek életbe.

hirado.hu

Az Európai Uniótól független önálló szervezetként működő Európa Tanács véleményére, javaslataira gyakorta hivatkoznak az Európai Unió intézményei. Érdemes tehát megismernünk néhány gondolatot a tanácsnak az újságírói etikáról szóló határozatából is. Már csak azért is, hogy összevethessük a hazai gyakorlatot az európai zsinórmértékkel. Íme, néhány kivonatolt idézet a dokumentumból.

„A hírek közlésének a valósághűségen, szavahihetőségen kell nyugodnia, amit… a közlés pártatlansága biztosít.” Nem lenne ildomos most itt név szerint felsorolni azokat a hazai médiumokat, melyek magukról azt állítják, hogy „szavahihetően” és „pártatlanul” tájékoztatják az olvasókat, hallgatókat, nézőket. Még úgy tűnhetne, hogy ezt a felsorolást a konkurencia-harc motiválja.

„A hatóságok nem tekinthetik sajátjuknak az információt.” Hogy ez mennyire így van nálunk is, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az: pert kellett indítani azért, hogy mindenki számára megismerhető legyen a TV2 és az RTL Klub frekvenciahasználati szerződése. A bíróság döntése jogerős, a szerződések nyilvánosak. Nem lehetett volna ezt peres eljárás nélkül is elérni?

A társadalomban időnként előfordulnak feszültségek – írja az Európa Tanács határozata – ekként említve a kisebbségekkel szembeni megkülönböztetést, az idegengyűlöletet, a terrorizmust, vagy a háborút. Ez utóbbi kettőről – szerencsére – most nem kell szólnunk. A határozat szerint ilyen helyzetekben „a tömegtájékoztatási eszközöknek erkölcsi kötelességük, hogy védjék a demokratikus értékeket: az emberi méltóság tiszteletét, a problémák békés, toleráns úton történő megoldását, s ennek megfelelően szálljanak szembe az erőszakkal, a gyűlölet és szembenállás megnyilvánulásaival, és utasítsanak el minden kulturális, nemi vagy vallási alapon történő megkülönböztetést”.

origo.hu

Nos, e téren igazán jól állunk. El ne feledjük például Bayer Zsoltot, aki nem régen publikált cikkében „hősiesen” szállt szembe a gyűlölettel, mélyen „tisztelve” az emberi méltóságot és ékesszólóan bíztatott a problémák „békés, toleráns” úton való megoldására.

Mi baj lenne hát nálunk a médiával, és a médiatörvénnyel?

Kit izgat?

A kérdést természetesen B.Zs. (a bűncselekménnyel gyanúsíthatók nevét a sajtó valamiféle álszent tapintatból nem szokta kiírni) Magyar Hírlapban megjelent uszító cikke okán tettük fel. Azt, hogy kit nem izgat az izgatás, azt megtudtuk a héten: például a Fideszes Selmeczi Gabriellát, aki azt hangsúlyozta, hogy B. Zs. „újságíróként” írta az ominózus sorokat egy „független” napilap publicisztikai rovatában. (Ezt mintha már hallottuk volna valahogy így: írói munkásságának része.) De nem zavarta az ugyancsak Fideszes Kocsis Mátét sem, aki „bolhacirkusznak” minősítette a baloldal viselkedését az ügyben. Az LMP ugyan kimondta, hogy „Bayer Zsoltnak a szombati Magyar Hírlapban megjelent "Ki ne legyen?" című cikke kimeríti a közösség elleni izgatás tényállását, azonban az LMP „ízlésvilágába nem illik bele, hogy egy újságírót feljelentsen.” Minő finomlelkűség!

Igen, magam is úgy gondolom, hogy miután a szerző a cikkben leállatozta a cigányság jelentős részét és nem röstellte a következő szavakkal zárni épületes gondolatsorát: „az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!”, megvalósította a büntetőjogba ütköző közösség elleni izgatást.

(Fotó: MTI)

A Btk. a közösség elleni izgatás fogalmát így határozza meg: „Aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzet, valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít,…három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Ez a definíció nem lenne olyan bonyolult, ha nem folyna évtizedes vita arról, hol húzódik a határ a bűntett és a szólásszabadság között. Az Alkotmánybíróság két ízben is foglalkozott a közösség elleni izgatás büntetőjogi fogalmával, és mindkét alkalommal megsemmisítette az éppen hatályos törvény egy-egy rendelkezését. Lényeges azonban, hogy egyik esetben sem kifogásolta a „gyűlöletre uszítás” fogalmát. Az 1992-es AB határozat azt a fordulatot semmisítette meg, amely szerint az említett csoportokkal szemben izgatásként minősülne a „sértő, vagy lealacsonyító kifejezés használata, vagy más ilyen cselekmény”. 1999-ben pedig azt a mondatot törölte a Btk.-ból, hogy izgatásnak minősülne „a gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekmény”. Az AB tehát mindössze annyit tett, hogy nem engedte tágítani valamiféle gumiszabállyal az izgatás fogalmát.

Fotó: http://www.mon.hu

A közösség elleni izgatást tehát az követi el, aki gyűlöletre uszít. Az értelmező szótár szerint az „uszít” szó a latin „agito”, vagy „instigo” szavak megfelelője. Jelentése: bujtogat, izgat, lázít, unszol, rábeszél, mozgolódik, ösztökél, bujtogat, érzelmet ébreszt.

Hogyan jutott akkor arra a magyar bírói gyakorlat, hogy kizárólag azt tekinti uszításnak, ami magában hordja az erőszak reális lehetőségét, vagyis azt, hogy a gyűlölet bármikor erőszakos cselekvésbe csaphat át.

Vagyis nem az Alkotmánybíróság, hanem a rendes magyar bíróság értelmezése szűkítette le oly mértékben a közösség elleni izgatás fogalmát, hogy manapság szinte alig lehet ezt a bűncselekményt megállapítani. Éppen akkor, amikor egyre gyakoribb és egyre durvább a rasszista, gyűlöletkeltő, uszító beszéd, és írás.

A szólásszabadság határa addig terjed, amíg nem sérti mások alapjogait. Az emberi méltósághoz való jog minden ember veleszületett joga. Nemrég borzolta fel a kedélyeket Gyöngyösi Márton parlamenti felszólalása, melyben a zsidók összeírására buzdított, mondván, nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Bayer Zsolt viszont már egyenesen arra szólít fel, hogy mivel a „cigányok jelentős része állat, oldjuk meg „azonnal és bárhogyan, hogy állatok ne legyenek”. Mi ez, ha nem gyűlöletre uszítás egy etnikai csoporttal szemben?

Fotó: http://ingatlan.net

Friss még a hír: az ügyészség elutasította a Gyöngyösi Márton ellen tett feljelentést, mint ahogy villámgyorsan döntött a Bayer elleni feljelentés elutasításáról is.




 (A cikk megjelent a 2013. január 13-ai Vasárnapi Hírekben)
A Klubrádiban elhangzott beszélgetés a témában itt érhető el: Beszélgetés a közösség elleni izgatásról by JogAszBlog