Kedves Lomnici Zoltán, Tisztelt Elnök Úr!

A "Nemzeti" Méltóság Tanácsa című cikkemre Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökeként válasz-levelet jelentetett meg a Breuerpress International hírügynökség oldalán Egy cikk tanulságai – válasz dr. Sándor Zsuzsának címmel. Válaszát közzétettem e helyütt is, egyrészt a tisztesség így kívánja, másrészt pedig azért, hogy olvasóim számára az általam írt - alábbi - válasz is érthető legyen.

Kedves Lomnici Zoltán, Tisztelt Elnök Úr!

Nagy örömömre szolgál, hogy ilyen megkülönböztetett figyelemmel kíséri egyes írásaimat. Már válaszom elején szeretném megnyugtatni Önt, hogy egészen nyugodtan tehet bíráló megjegyzéseket a cikkeimre, hisz azoknak semmi közük nincs ahhoz, hogy egykor az Ön, pontosabban a mai Országos Bírósági Hivatal elődjének, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak a szóvivője voltam.

Cikkemre reagálva Ön azt írja, hogy egy „demokratikus jogállamban az egyesülés joga mindenkit megillető alkotmányos jog”. Ezt én egyetlen percig sem vitattam. De ha már Elnök Úr ezt így szóba hozta, arra azért utalnék, hogy a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény tiltja, hogy a bírák politikai tevékenységet folytassanak. Ön most bizonyára azt mondaná, hogy sem Ön, sem az Önök egyesülete nem politizál. Ez persze nézőpont kérdése. Lehet, hogy a sajtó ezúttal is felületesen informált (HVG.hu 2011. május 23.), amikor azt írta, hogy Kövér Lászlót doberdói útjára elkísérte „Pintér László fideszes és Nyikos László jobbikos képviselő, továbbá Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke”. Én emlékszem arra az időre, amikor Ön még a Legfelsőbb Bíróság elnökeként igen rossz néven vette – jogosan - hogy néhány megyei bírósági elnök az akkori ellenzék egyik prominens képviselőjével ült le tárgyalni. Akkor ezt Elnök Úr politikai tevékenységnek minősítette. Jelzem, az is volt. 

http://tortenelemportal.hu

Mélyen egyetértek elnök úrnak azzal az - Európai Parlamenthez beterjesztett petíciójára vonatkozó - állításával, hogy „egy jogi dokumentumot jogászként csak abban az esetben érdemes értékelni, ha annak tartalma megismerhető”. Nagyon igaz. De nem az én hibám, hogy ennek a dokumentumnak a tartalmára csak az Önnel készült interjúkból lehetett következtetni. Elnök Úr! Miért nem tette nyilvánossá a beadványát például a saját honlapjukon?, A Nol.hu 2013.február 4-ei számának adott interjújában azt jósolta, hogy "politikai döntés születik majd Brüsszelben." Ugyanitt mondta azt is, hogy „egy olyan állam, amely akarata ellenére foszt meg valakit az állampolgárságától, nem jogállam”. Ha ezeket a gondolatait az újságíró értelmezte félre, akkor valóban jogosan kifogásolja, hogy én az Európa Tanács állampolgárságáról szóló egyezményére utaltam.

A szlovákiai Szabad Újságnak viszont Elnök Úr azt nyilatkozta, hogy „a petícióban a támadás iránya az a jogellenes helyzet, hogy a kettős állampolgárságra vonatkozó szabályozást az alkotmánnyal ellentétesen hozták meg.” Hát csoda, hogy ilyen nyilatkozatok után szegény egyszerű büntetőjogász, aki sohasem „oktatta címzetes egyetemi tanárként az Európai Bíróság működését és gyakorlatát”, teljesen összezavarodik?

Én egy percig sem vitattam, hogy az elnök úr korábban milyen kitüntetéseket kapott, sem a  2008-ban a Magyarországi Zsidókért kitüntetését, sem pedig a 2011-ben a Radnóti Miklós Antirasszista Díját. Mindkettőhöz ezúton is gratulálok. Továbbá azt sem vonom kétségbe, hogy a sajtó nem közli le az elnök úr valamennyi nyilatkozatát. De én a leghitelesebb forrás, az Emberi Méltóság Tanácsának honlapja alapján dolgoztam. Ott pedig abból a ténykedésből, amit az Elnök Úr válaszában felsorolt, alig találtam valamit. Bizonyára alaptalanul feltételeztem, hogy az Önök honlapja az Önök által legfontosabbnak tartott eseményeket tartalmazza.

Mint ahogyan Elnök Úr is alaptalanul feltételezi, hogy megtiszteltetést jelent ha „a Google kereső is külön rovatot nyit “Lomnici Zoltán zsidó” címmel”. A Google kereső köztudottan senkit nem „tisztel” meg. Az ugyanis úgy működik, hogy a kereső robotok folyamatosan indexelik az interneten megjelenő oldalakat. Ha bármely oldalon, a keresőszavak között együtt jelenik meg az Ön neve, és – bármilyen összefüggésben – a „zsidó” szó, akkor a találatok között a Google keresőben azok az oldalak jelennek meg, amelyeken a „Lomnici” és/vagy a „zsidó” szó szerepel, akár van kapcsolat közöttük, akár nincs. Ezért ad ki a Google a fenti keresőszavak beírásakor 321.000 találatot.

Végül csak annyit: egy jogállamban nem csak hogy érdemes, de egyes szervezeteknek kötelező is a „civil szervezetek munkáját értékelni”. Ha ez nem így lenne, akkor például az ügyészség nem kezdeményezhette volna, a bíróság pedig nem oszlathatta volna fel a Magyar Gárdát.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy korábbi írásomban mindenekelőtt az Emberi Méltóság Tanácsa nevéből következtethető célkitűzései és tényleges tevékenysége közötti harmóniát hiányoltam.

Kollégiális üdvözlettel:

dr. Sándor Zsuzsa

„Nemzeti” Méltóság Tanácsa

„Egy olyan állam, amely akarata ellenére foszt meg valakit az állampolgárságától, nem jogállam” – hangoztatta Lomnici Zoltán volt főbíró, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke annak kapcsán, hogy azért vesztik el egyre többen szlovák állampolgárságukat, mert a magyart felveszik.

Az idézett, hangzatosnak és a magyar fülnek kedvesen csengő mondat alapján Európában nem tekinthető jogállamnak Dánia, Ausztria, Belgium, vagy Lengyelország. Ezek az országok ugyanis mind kizárják a kettős állampolgárságot. A dán szabályozás szerint például elveszíti dán állampolgárságát az a személy, aki szabad akaratából egyidejűleg egy másik ország állampolgárságát kérelmezi. Szó szerint ez a szabály él Ausztriában és Belgiumban is.

Fotó: http://nemzeti.net/

Lomnici Zoltán, mint európai polgár – másodmagával - petíciót nyújtott be az Európai Parlament petíciós bizottságához a szlovákiai magyarok szlovák állampolgárságától történő megfosztása miatt. Szlovákia ugyanis 2010-ben úgy módosította az állampolgárságról szóló törvényét, hogy az a személy, aki egy másik állam állampolgárságát is kérelmezi, elveszíti szlovák állampolgárságát.

Nem kétséges, hogy a törvény a remek magyar-szlovák viszony eredményeként született, és e viszony alakulásáért mindkét résztvevő állam megtette a magáét. De ha Lomnici Zoltán, mint az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke valóban az emberi méltósággal, úgy értem minden ember méltóságával törődne, nem felejtette volna el, hogy az általa „megtámadott” törvény a kettős állampolgárságot nem csupán a magyarok, hanem a szlovák állampolgárságú német, osztrák, lengyel, amerikai személyek esetében is kizárja.

Lomnici azt állítja, hogy a petíciós bizottság jogilag korrektnek minősítette az általa benyújtott dokumentumot, neki még sincsenek „illúziói”, mert tudja, hogy "politikai döntés születik majd Brüsszelben".

Én persze nem vagyok egy petíciós bizottság, de attól tartok, hogy ez a dokumentum jogilag is meglehetősen ingoványos talajon áll.

Nem tudom, Lomnici Zoltán vajon olvasta-e az Európa Tanács állampolgárságról szóló egyezményét, mely a következőképpen fogalmaz:

„Jelen Egyezmény rendelkezései nem korlátozhatják a részes állam azon jogát, hogy belső jogában meghatározza, hogy:
a) azon állampolgárai, akik egy másik Állam állampolgárságát megszerzik, vagy azzal rendelkeznek, megtarthatják-e állampolgárságukat vagy elveszítik azt;
b) az állampolgárság megszerzése vagy megtartása függ-e egy másik állampolgárságról való lemondástól vagy annak elvesztésétől.” (15. cikk)

Ugye tetszik érteni? Az Európai Tanácsot alkotó 47 állam abban állapodott meg, hogy minden állam – sajnálatos módon ebbe a szlovák állam is beleértendő – maga dönti el, hogy engedi-e a kettős állampolgárságot, vagy sem.

Lomnici maga is igyekszik Cassandraként előrevetíteni a petíció jövőjét, vagyis azt, hogy feltehetően el fogják utasítani, amikor azt jósolja, hogy „Brüsszelben majd politikai döntés születik”. Ha meg ezt úgyis tudja, kedves Elnök Úr, akkor mi motiválta nagy igyekezetét? Csak nem az, hogy bár jogászként illene tudni ennek a beadványnak a várható jogi sorsát, a téma azonban oly népszerű, hogy nem lehetett neki ellenállni?

Hasonló módon népszerű manapság az Unió bírálata is. Csak nem ez indította Lomnicit arra, hogy a Szabad Újság című szlovákiai magyar hetilapnak nyilatkozva helytelennek ítélje az Európai Unió azon gyakorlatát, mely szerint az állampolgárság kérdését a tagállamok belügyeként kezeli. Véleménye szerint az Unió ezt „nyilván kényelemszeretetből és a békesség érdekében” teszi. Lehet, hogy nem tűnt fel eddig az elnök úrnak, hogy ezen kívül még számtalan olyan kérdés van, amelyeket a tagállamok önállóan szabályoznak. „Kényelemszeretetből és a békesség érdekében.” Ha nem így lenne, akkor már megalakult volna az „Európai Egyesült Államok”, aminek létrejötte egyébként jó néhány politikus vágyálma, de a valóságtól még igen csak messze van, ha egyáltalán valaha megszületik.

Kép: http://iszolnok.hu

Az EU-t szigorúan bíráló szavai után Lomnici elárulja a nagy titkot: azért nyújtotta be a petíciót, mert a szlovák állampolgársági törvény ellentétes a szlovák alkotmánnyal. Én nem vagyok alkotmányjogász, de mindeddig úgy tudtam, - lehet, rosszul - hogy ha egy ország valamely törvénye ellentétes ugyanazon ország alkotmányával, akkor azt a törvényt az adott ország alkotmánybírósága előtt lehet megtámadni. A Szlovákiai Magyar Televízió híreiből arra következtetek, hogy ezt Lomnici is így tudja, hiszen élén haladt annak a kassai tüntetésnek, amelyik az Alkotmánybíróságtól követelte a szlovák állampolgársági törvény módosításának megsemmisítését.

Fotó: http://www.hirek.sk/

Félreértés ne essék, eszem ágában sincs védeni a szlovák törvényhozók eljárását. Mindössze azt gondolom, hogy egy jogásznak illene tudnia, hogy mely törvénysértést hogyan és hol lehet orvosoltatni.

Amúgy meg némi problémám van ezzel az Emberi Méltóság Tanácsával is, úgy általában. Az én fejemben az emberi méltóság tisztelete és védelme mindenkit, úgy értem szó szerint mindenkit megillet. Elvileg persze szerintük is, hiszen honlapjuk nyitó oldalán ezt írják:

„Az egyetemes kultúra alapvető és elengedhetetlen része az egyenlő emberi méltóság szabad gyakorlása, függetlenül attól, hogy az egyén milyen néphez, nemzethez, valláshoz és társadalmi csoporthoz tartozik… Az Emberi Méltóság Tanácsa ennek érdekében állásfoglalást tesz rendszeresen közzé az emberi méltóságot érintő jelenségekkel kapcsolatban… elősegíti, hogy a közbeszédben is csökkenjenek az emberi méltóságot sértő megnyilvánulások.

Ha már létezik egy ilyen tanács, és ha ez a hitvallása, akkor annak nem csupán a jelenlegi kormány számára szimpatikus ügyekben kellene fellépnie. Nem emlékszem, hogy megszólaltak volna akkor, amikor Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő a parlamentben listázgatni akarta a zsidókat, majd ezt „helyesbítve” az izraeli-magyar kettős állampolgárokat. Nem emlékszem, hogy megszólaltak volna, amikor Bayer Zsolt leállatozta a cigányokat. Hallgattak akkor is, amikor a holokauszt nemzetközi emléknapján Tarlós István nem volt hajlandó a római polgármesterhez hasonlóan lekapcsoltatni a Parlament és a Hősök tere díszkivilágítását.

Mindezzel szemben a honlapon olvashatunk az Emberi Méltóság Tanácsának lendvai kirándulásáról, ahol megállapították, hogy példaértékűen biztosítják a szlovéniai magyarság jogait. Pulában, az Osztrák-Magyar Monarchia egykori haditengerészeti kikötőjében megkoszorúzták az első világháborúban elhunyt matrózok síremlékét – „hiszen ez is beleillik egyesületünk koncepciójába, legfőbb célunk ugyanis az emberi jogok és az emberi méltóság védelme” – nyilatkozta ennek kapcsán Lomnici Zoltán. Honlapjukon erről a hősies cselekedetükről több cikkben is beszámolnak.

Kövér László házelnököt, és társaságában Pintér László fideszes és Nyikos László jobbikos képviselőt Lomnici Zoltán is elkísérte Doberdóba, hogy részt vehessen az első világháború isonzói csatájában elhunyt hősök emlékének szentelt Magyar Kápolnában rendezett megemlékezésen.

De ne feledkezzünk meg a pozsonyi látogatásról sem, ahol a volt főbíró az Eszterházy szobor meggyalázása miatt érzett – amúgy jogos – felháborodásának adott hangot az MKP vezetője, Berényi József előtt, egyúttal elmondta „a felvidéki magyarság hiteles vezetőjének”, hogy néhány nappal korábban a Vereckei-hágónál koszorúztak. Ugyanekkor hangsúlyozta azt is, hogy az Emberi Méltóság Tanácsa politikamentes szervezet.

Az Erdély online híradása szerint Lomnici azt nyilatkozta, hogy miután végigjárták a legfontosabb felvidéki, kárpátaljai és délvidéki magyarlakta településeket, megállapították, hogy az év első harmadában több mint húsz magyarellenes és az emberi, illetve nemzeti méltóságot sértő cselekmény történt a Kárpát-medencében, kezdve a magyar emlékművek, szobrok meggyalázásától egészen a felvidéki középületeken megjelent „Hunok a gázkamrába! Magyarok a Dunába!” feliratokig. „Az Emberi Méltóság Tanácsának kötelessége felemelni a hangját a nemzeti méltóságot sértő cselekményekkel szemben” – mondta Lomnici Zoltán, egyúttal felkérve Tőkés László püspököt, hogy tegye ő is ugyanezt.

Mindez teljességgel rendben lenne, ha akár csak egyetlen egyszer felemelte volna az elnök úr a hangját a focimeccseken elhangzott ordenáré zsidóellenes ordibálások kapcsán, vagy akkor, amikor a nagyérdemű szurkolótábor a pályának háttal hallgatta meg az izraeli himnuszt. Ha szót emelt volna akár csak egyszer is a Károlyi szobor eltávolításakor, vagy a Kossuth tér Horthy korszakra hajazó áttervezésekor. Nem emlékszem, hogy elítélte volna a bíróság által betiltott Magyar Gárda ismételt felvonulásait és „Új Magyar Gárda” néven történt újjáéledését, vagy tiltakozott volna akkor, amikor Lenhardt Balázs volt jobbikos képviselő a Kárpát Haza Őrei Mozgalom és a Gárdaszövetség által szervezett eseményen izraeli zászlót égetett és vadul zsidózott a külügyminisztérium előtt.

Nem baj elnök úr, Ön nem Jézus Krisztus, hogy magára vegye a világ összes baját. Megértem, hogy kényelmesebb a régmúlt idők hősei előtt tisztelegni, koszorúzni, mint észrevenni jelenünk égető gondjait, az antiszemitizmust, a cigány-gyűlöletet, a rasszizmust. Valójában csak egyetlen kérésem volna: nevezzék át az egyesületüket. Nomen ezt omen, mondja a latin. Lehetne akár Magyar Nemzeti Méltóság Tanácsa, hiszen más nemzetek, emberek méltóságával, vagy méltóságuk sérelmével amúgy sem foglalkoznak. 

Fotó: http://emasa.hu/

Hallgatásra ítélve

Hat évvel ezelőtt írtam meg a „Bírák könyvét”, annak volt az alcíme, hogy „Hallgatásra ítélve”. Akkor még nem gondoltam (mint Pelikán a Tanú c. filmben), hogy az idő előrehaladtával a megszólalás tilalma (miként a „nemzetközi helyzet”) „fokozódik”. (Akik esetleg nem látták Bacsó Péter filmjét, erre egyetlen mentségük lehet: a fiatal életkoruk. Gyorsan tessék pótolni!)

Éppen büszke akartam lenni Darák Péterre, a Kúria elnökére akkor, amikor néhány nappal ezelőtt határozottan visszautasította a Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által írt levélben foglaltakat, mondván: „Nem szerencsés, ha egy kormánytag konkrét, egyes vélemények szerint túl enyhe ítélet kapcsán a főbíróhoz fordul.”

Nem először fordul elő, hogy a végrehajtó hatalom, magyarul a kormány, vagy valamelyik - többnyire az igazságügyi - miniszter a nyilvánosság előtt bírálja a tőle független hatalmi ág, a bíróság, vagy egy-egy konkrét ügy kapcsán a bíró munkáját. Nem is lehet kétséges, hogy bár politikailag egy miniszter ezt magára nézve hasznosnak tarthatja, mert úgy véli, hogy ily módon növeli saját és kormánya népszerűségét, az ilyen megszólalások a demokrácia alapvető elvével ütköznek. Nem ma találták ki a hatalmi ágak szétválasztását (törvényhozó hatalom, vagyis a parlament – végrehajtó hatalom, vagyis a kormány és annak tagjai, illetve a harmadik független hatalmi ág, a bíróság). És az sem véletlen, hogy mindezt éppen a felvilágosodás korában találták ki. (Montesquieu, a francia felvilágosodás kori filozófus, író és gondolkodó úgy vélte, hogy az általa megkülönböztetett három államhatalmi ág (törvényhozói, végrehajtó, bírói) közül bármelyik kettő nem megfelelő szétválasztása zsarnokságot eredményez. Ezért a hatalmat úgy kell megosztani, hogy egyik ág se kerekedhessen a másik fölé, hanem azok kiegyensúlyozzák egymást.)

De hogy e kis elméleti eszmefuttatás után visszatérjek az eredeti témához, megdöbbenéssel olvastam, hogy ugyanez a Darák Péter megtiltotta a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökeinek, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségét érintő kérdésekről beszéljenek. Mi több, már elődje, Baka András is hozott hasonló tartalmú belső utasítást.

Korábban is létezett és most is létezik a bíróságokon egy úgynevezett Sajtószabályzat, melyet régen az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának (OITH) vezetője, most pedig az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Handó Tünde adott ki, ugyancsak egy belső utasításban.

Nem tudom megkerülni azt a témát, hogy ne tegyek említést a jogi hierarchia rendszeréről akkor, amikor a bírák szólásszabadságáról, pontosabban annak korlátozásáról beszélek.

A hierarchia legmagasabb csúcsán jelen esetben egy törvény áll, amelyik azt tiltja meg, hogy a bíró nyilvánosan véleményt fogalmazzon meg a bíróság előtt folyamatban lévő, vagy folyamatban volt ügyről, különös tekintettel az általa elbírált ügyekre, továbbá megtiltja, hogy a bíró az általa intézett ügyről a sajtó, a rádió és a televízió részére tájékoztatást adjon.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy véleményem szerint már ennek a tilalomnak a megfogalmazása is túlságosan tág. Miért ne beszélhetnék én például arról az ügyről, amelynek tárgyalásán még egyetemista koromban jelen voltam, ám azóta bíró lettem?

A következő lépcsőfok ebben a jogi hierarchiában az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének belső utasítása, amely valamennyi bíróságra nézve kötelező. Ez az utasítás tételesen felsorolja, hogy a bíró milyen témában szólalhat meg. Nevezetesen mindazokban a témákban, amelyek azzal a szűk körrel kapcsolatosak, amit a bíró e hivatása mellett gyakorolhat. A bíró, tisztségének betöltése alatt és mellett tudományos és oktatói, edzői, versenybírói, játékvezetői, művészi, szerzői jogi védelemben részesülő, továbbá lektori és szerkesztői, valamint műszaki alkotó munkát végezhet kereső tevékenységként.

Kimondja továbbá az OBH elnöki utasítás, hogy rendelkezései nem vonatkoznak arra az esetre, ha a bíró a magánéletét is érintő interjút ad, de természetesen a törvényben megfogalmazott tilalmakat ekkor is be kell tartania.

A Kúria honlapján nem található meg, legalábbis én nem találtam meg a Kúria elnökének e témában hozott utasítását. A sajtóban megjelent hírből azonban arra kell következtetnem, hogy ez az utasítás még szűkebbre szabja a bírák nyilatkozattételi jogát.

Akkor most hogy van ez? A törvény rendelkezéseit belső utasításokkal lehet tovább szigorítani? Meg lehet tiltani, hogy egy bíró a szervezeti, igazgatási, vagy a bíróságot általánosan érintő kérdésben megszólaljon? Vajon miért? Miért kell újabb lakatot tenni a bírák szájára? Az pedig már valójában az illetlenség kategóriájába tartozik, hogy a Legfelsőbb Bíróság volt elnökeit is némaságra kötelezik. Nem egy konkrét ügyben, nem a bíróság által tárgyalt ügyben, hanem a bíróság függetlenségét érintő kérdésben. Vajon így lesz transzparens, átlátható és nyilvános a bíróság munkája? Így akarják elérni, hogy növekedjék a bíróságok hitelességébe vetett bizalom? Hát így ez nem fog sikerülni.

Handó Tünde

Darák Péter  

Baka András

Lomnici Zoltán