Az ügyfélbarát közigazgatás: London kontra Budapest

Második fejezet

Csaknem egy éve már annak, hogy összevetettem egymással a londoni és a budapesti hivatalos eljárásokat.

 http://jogorvos.blogspot.hu/2012/05/az-ugyfelbarat-kozigazgatas-london.html

Valószínűleg sejtik, melyik város került ki győztesen ebből az összehasonlításból. Persze, hogy az, ahol a füvet már vagy 500 éve locsolgatják.

ds.land.com

Akkor még nem sejtettem – mint Pelikán József a Tanúban -, hogy a történetnek nincs vége. Akkor még attól estem egyik ámulatból a másikba, hogy hat nappal a szabálytalan parkolásunkat követően a City of Westminster „városi igazgatósága” – érveinket és magyarázatunkat mérlegelve és azokat elfogadva – eltörölte a ránk kiszabott parkolási bírságot. Emellett kaptunk egy színes szagos tájékoztató füzetet arról, hogy miként lehet a mozgássérült igazolvánnyal szabályosan parkolni, nehogy - ha a jövőben Londonban járunk - „ilyen kellemetlen helyzetbe” kerüljünk. És majd elfelejtettem: a hatósági határozat „Kedves X.Y. úr” megszólítással, továbbá azzal kezdődött, hogy megköszönték a hozzájuk írt levelünket.

Magyarországon egy ilyen „levél” ügyszámmal, „Határozat” címmel indul, rengeteg jogszabályi hivatkozással folytatódik, és némi fenyegetéssel végződik, hogy többet ilyen aztán elő ne forduljon. 

sulioldal.hu

Az ügyfélnek nincs neve, amin meg lehetne őt szólítani, végképp nem tekinthető úrnak, vagy asszonyomnak, attól meg a jó Isten mentsen meg egy magyar hivatalt, hogy még köszönetet is mondjon azért, hogy hozzá fordultak. Még mit nem! A végén még azt hiszi az az alávaló, panaszkodó, fellebbezgető polgár, hogy csak úgy írogathat össze-vissza egy hatóságnak.

harmonet.hu

Tegnap újabb vastag boríték érkezett a korábbi szabályszegő Mr. X.Y. címére a londoni polgármester ügyfélszolgálati irodájától. 

A boríték láttán, magam sem tudom, miért, nem fogott el az idegeskedés. Nem úgy, mint máskor, amikor egy itthoni hivatalos iratot hoz a posta. Ajánlott, tértivevényes küldeményként. Ez a londoni vastag boríték meg csak úgy egyszerűen megérkezett. És már megint úgy kezdődött, hogy „Kedves X.Y. Úr”. Azért, lássuk be, ez már több annál, mint amit egy magyar honpolgár, mit honpolgár, alattvaló lelke elvisel!

De, hogy a lényegre térjünk, bontsuk ki azt a vastag borítékot, tudjuk meg, mi van benne.Íme: „Amint megígértük, emlékeztetjük Önt arra, hogy mozgássérült engedélye 2013. április 23-án lejár. Amennyiben szeretné megújítani, kérjük, töltse ki a mellékelt nyomtatványt és mi készséggel lefolytatjuk az eljárást. Kérjük továbbá, hogy az ügyintézéshez biztosítson számunkra 10 munkanapot, és még további néhány napot a postázáshoz.”

Emellett még leírták, hogy a kedves X.Y. úr nagyon vigyázzon, amikor a gépkocsija alvázszámát megadja. Ne tévessze össze a nullát az O betűvel, a kettes számot a Z betűvel, az ötös számot az S betűvel. Ugyanis ezek a karakterek az emberi szem számára nagyon hasonlóak, a számítógép programja azonban nem tudja kiszűrni az ilyen tévedéseket, és hiba esetén automatikusan büntető cédulát generál.

Hát így. Semmi fenyegetés, semmi szemrehányás. Semmi paragrafus. Nem arra emlékeztetik X.Y. urat, hogy tavaly szabályt sértett. Nem. Attól óvják, nehogy megfeledkezzen egy határidőről. Nehogy tévedésből elírjon egy karaktert. Nem is tudják, hogy X.Y. úr az idén is szándékozik-e Londonba menni. De ha mégis, ők időben szólnak. Nehogy „kellemetlen” helyzetbe kerüljön. Azt akarják, hogy a hatósággal egyenrangú polgárnak érezze magát. Tartsa be a szabályokat. Ők azért vannak, hogy ebben segítsék. Nem céljuk, hogy kiszúrjanak vele. Nem büntetni akarnak. Kedves X.Y. Úr, jöjjön Londonba, és érezze jól magát! És locsolgassa tovább velünk együtt az 500 éves füvet!

táj-kert.blog.hu

Most sajnálom igazán, hogy az idei londoni utazás elmarad.

Nemzeti saláta

Jól tudom, a nem jogász közönséget első látásra nem villanyozza fel, ha a jogalkotás folyamatáról olvashat. Érdemes azonban tudni, hogy ez a téma minden állampolgárt közvetlenül érint még akkor is, ha nem is tud róla.

Óriási és jogos felháborodást keltett az a rendelkezés, amely szerint a közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek 62 éves korukban kötelező nyugdíjba menniük. Természetesen mindenki a döntés érdemi részével foglalkozott, mondván, olyan hiányszakmákat érint ez a rendelkezés, ahol a nyugdíjba küldött szakemberek, például az orvosok pótlása gyakorlatilag lehetetlen.

(Kép: http://twice.hu)

Mindeddig azonban senki sem tette szóvá, hogy ez a döntés valójában a jogalkotási szabályok kijátszásával született. Az említett kényszernyugdíjazásról ugyanis egy kormányhatározat rendelkezik. És bármilyen meglepő, egy kormányhatározat nem minősül jogszabálynak. Márpedig kizárólag jogszabályban lehet olyan döntést hozni, ami az állampolgárokat közvetlenül érinti. Ezt nem csak minden jogállam, de még a magyar Alaptörvény is így szabályozza. Kimondja ugyanis, hogy „általános kötelező magatartási szabályt… jogszabály állapíthat meg.” Tételesen fel is sorolja, mi tartozik a jogszabály fogalmába. Idézem: „Jogszabály a törvény, a kormányrendelet, a miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendelete és az önkormányzati rendelet….”

Nem is kell olyan nagyon figyelmesen elolvasnunk ezt az idézetet ahhoz, hogy rögtön szembetűnjön, bármelyik itt felsorolt szerv hoz meg egy döntést, az csak akkor tekinthető jogszabálynak, ha azt törvény, vagy rendelet formájában teszi.

Mi következik ebből? A kormány hozott egy határozatot, amely látszólag csupán a kormány alá tartozó szerveknek szól. A határozat címe is némileg álságos, amikor „a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről” tesz említést. A kormány természetesen az alája tartozó szervezeteket irányíthatja, de csakis azokat. Ebben az esetben azonban ez a kormányhatározat közvetlenül érinti az állampolgárok egy jelentős csoportjának jogait. Az új Munka Törvénykönyve szerint ugyan egy átlagos munkáltató indokolás nélkül megszüntetheti a nyugdíjkorhatárt elért munkavállaló munkaviszonyát, de ez a munkáltató – és ennek következtében a munkavállaló számára is - csak egy lehetőség. Ezzel szemben a költségvetési szerveknek kötelességük így eljárni, ami azt jelenti, hogy azok az állampolgárok, akik szerencsétlenségükre köztisztviselők, vagy közalkalmazottak, egy jogszabálynak nem tekinthető döntés révén válnak a kényszernyugdíjazás áldozataivá.

(Kép: http://hvg.hu)

Ezen a héten azonban más is történt. Közel sem ilyen drasztikus következményekkel járó jogalkotási botrány, de a mai állapotokra igencsak jellemző. Tudomásom szerint először fordult elő, hogy a CompLex jogtár szerkesztője összevitatkozott egy minisztériumi főosztályvezetővel. Hogy a dolog pikantériája érthető legyen, a CompLex jogtár egy olyan elektronikus jogszabály-kereső rendszer, amely mindig a jogszabályok éppen hatályos állapotát tartalmazza (mást is persze, de most itt ez a lényeg). Ezt a rendszert a jogalkalmazók széles köre használja éppen azért, mert ebből tudja követni az amúgy követhetetlen jogszabály-változásokat. Miről is szólt ez a vita? A Nemzetgazdasági Minisztérium azt kifogásolta, hogy a CompLex jogtárban megjelent, az adózás rendjéről szóló törvényből egyes kiegészítő szabályok hiányoznak. 

(http://www.complex.hu/)

A jogtár szerkesztője – aki nem ma kezdte a szakmáját – közölte, hogy a minisztérium kifogása nem csak a jogalkotási szabályoknak, de a józan észnek is ellentmond. Nézzük csak meg a dátumokat. Úgy hozták meg az adózás rendjéről szóló törvényt tavaly novemberben, hogy az 2013 januárjában lépjen hatályba. Ehhez képest tavaly december 22-én már kihirdettek egy azonnal hatályba lépő módosító rendelkezést. (Ez a módosítás az, ami nincs benne a jogtárban.)  Vagyis egy olyan törvényt módosítottak tavaly, amelyik még hatályba sem lépett. Amikor tehát a módosítást kihirdették, nem is volt még mit módosítani.

Hát így fest ma Magyarországon a jogalkotás. A mennyiség átcsap minőségbe. Gyalázatosba.

Az ügyfélbarát közigazgatás: London kontra Budapest

London

Mozgássérült igazolvánnyal rendelkező autóval leparkoltunk London Westminster „kerületében” egy mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyen. A parkolóhelyet jelölő táblán azonban a piktogram alatt volt még egy D315 felirat is, mely – mint utóbb megtudtuk – azt jelenti, hogy az a parkolóhely egy meghatározott mozgássérült személy részére van fenntartva.

Amikor visszatértünk a kocsihoz, egy 60 angol fontról (mintegy 21.000 Ft-ról) szóló büntető cédula volt a kocsin, azzal a megjegyzéssel, hogy az autónkon nem volt kitéve érvényes mozgássérült igazolvány. A büntető cédula részletesen tartalmazta, hogy mi a teendők akkor, ha nem értünk egyet a büntetéssel, számos lehetőség között feltüntette azt a honlap címet, amelyen kifogásunkat megírhatjuk. Az a figyelmeztetés is rajta volt a papíron, hogy amennyiben meghatározott időn belül nem fizetünk és kifogást sem emelünk, úgy a büntetés automatikusan 130 fontra (kb. 47.000 Ft-ra) emelkedik.

Bevallom, jó magyar szokás szerint, az első gondolatunk az volt, hogy hagyjuk a fenébe, úgyis hazajövünk, hajtsák be rajtunk, ha tudják. (Mellesleg: tudják.)

Londonban élő és ott szocializálódó gyerekünk azonban nem hagyta ennyiben a dolgot. Megkereste a cédulán feltüntetett honlapot. Ott egy nagyon egyszerű, felhasználó-barát nyomtatványt talált, melyet percek alatt ki lehetett tölteni. Feltöltöttük rá az autó fotóját, melyen jól látható, szabályos helyen ott virít a mozgássérült igazolvány, és kifogásoltuk a bírság kiszabását.

Éppen csak hazaértünk Budapestre, amikor vastag boríték érkezett a City of Westminster „városi igazgatóságától”. A büntetés kirovása és a levél érkezése között mindössze 6 nap telt el. Ebben a levélben a városi igazgatóság a következőket írta: „körültekintően mérlegelve az Önök álláspontját, továbbá alaposan megvizsgálva az eset összes körülményét, lehetőségem van a parkoló társaság által kiszabott bírságot eltörölni. Ez úton igazolom, hogy a bírságot eltöröltem. 

A mi fogalmaink szerint ez valójában egy „határozat”, a megszólítás azonban „Kedves X. Úr” volt és azzal kezdődött, hogy megköszönték a hozzájuk írt levelünket.

Ez után részletesen elmagyarázták, hogy mit jelent az, amikor egy mozgássérült parkoló táblán betű- és számok szerepelnek. Mindemellett elküldték azt a tájékoztató füzetet, mely a mozgássérültek parkolási szabályait tartalmazza, továbbá egy tájékoztatást arról, hogy a City of Westminster „kerületben” hogyan lehet mobil telefonnal fizetni a parkolási díjat és milyen kedvezmények illetik meg a mozgássérülteket. Mindezt azért, hogy a jövőben ne kerülhessünk ilyen kellemetlen helyzetbe.

Budapest

2009 májusában a Budapesti Rendőr-főkapitányság 90.000 Ft közigazgatási bírságot szabott ki egy állítólagos gyorshajtás miatt. A határozat szerint belterületen a megengedett 50 km/óra helyett 104 km/óra sebességgel hajtottunk.

„Irat-betekintési jogot” kértem a „férjem védelmében”, mint törvényes képviselője, meghatalmazottja. Magyarul meg akartam nézni a gyorshajtásról készült fotókat.

2009 szeptemberében kaptam egy határozatot (nem levelet, nem volt megszólítás, hogy „Kedves X asszony” és nem köszönték meg, hogy levelet írtam), amely szerint a (nem létező) fellebbezésemet elutasítják, mert nem vagyok jogosult fellebbezni (jogosult vagyok).

Most tényleg fellebbeztem. Egyrészt, mert mint feleség lehetek törvényes képviselő (meghatalmazott), így jogom lenne fellebbezni, másrészt mert én (még) nem fellebbeztem, hanem csupán a fotókat akartam megnézni.

Ekkor felterjesztették az egész paksamétát a másodfokú hatósághoz.

A másodfokú hatóság 2009 novemberében hatályon kívül helyezte a korábbi határozatot és arra kötelezte az elsőfokú hatóságot, hogy biztosítsa számomra a fényképek megtekintését.
Még novemberben megnéztem a fotókat, amelyekről kiderült, hogy azokon sem sebesség korlátozó tábla, sem belterületet jelző tábla nincsen, nem igazolható a rendőrségnek az az állítása, hogy a felvételek belterületen készültek volna, így nem bizonyítható a sebesség túllépése sem.

Miközben az iratok a másodfokú hatóságnál voltak, az elsőfokú hatóság 2011 szeptemberében közölte, hogy ha nem fizetjük be a bírságot, azt adók módjára behajtják rajtunk. Tájékoztattam őket arról a „jogi evidenciáról”, hogy nem hajthatnak be addig semmit, amíg az iratok másodfokon vannak és ott – egy hatályon kívül helyezésen kívül – még érdemi döntés nem született. Egész halkan azt is megjegyeztem, hogy a szabálysértés abszolút elévülési határideje, a 2 év már eltelt.

Az első fok újból a másodfokhoz fordult, a másodfok 2011 decemberében ismét visszaküldte az iratokat első fokra. Az első fok erre hozott egy határozatot, melyben elutasította „az ügyfél határidő elmulasztása miatt előterjesztett igazolási kérelmét”. (Megjegyzem, ekkor már több mint két éve tényleg a süketek párbeszéde folyt, nem írtam igazolási kérelmet, nem mulasztottam el a fellebbezési határidőt.)

Újabb fellebbezést jelentettem be, emellett leveleztem a polgármesteri hivatallal, amelytől időközben a rendőrség a bírság behajtását kérte. Természetesen nem lehet behajtani egy bírságot, amíg az azt kiszabó határozat nem válik jogerőssé. Erre felhívtam a másodfokú hatóság szíves figyelmét.

A győzelem napja: 2012. március. Budapest Rendőrfőkapitánya felügyeleti eljárás keretében a közigazgatási eljárás során hozott határozatot megsemmisítette, egyúttal a fellebbezési illeték visszautalásáról döntött.

Hát így.
London: 6 nap, Budapest 3 év. Londonban valahogy azonnal megértik, hogy mit írok, Budapesten minden alkalommal másra válaszolnak. Londonból küldenek egy színes-szagos prospektust, hogy mindent megértsek, Budapesten nyakon öntenek egy rakás paragrafussal:

Igen, tudom, Londonban attól olyan zöld a fű, hogy már vagy 500 éve locsolgatják.