Egy cikk tanulságai – válasz dr. Sándor Zsuzsának.

A "Nemzeti" Méltóság Tanácsa című cikkemre Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökeként válasz-levelet jelentetett meg a Breuerpress International hírügynökség oldalán.

Íme a levél:

2013. február 13, szerda, 08:57

Egy cikk tanulságai – válasz dr. Sándor Zsuzsának.

Egykori főbíróként nem lenne méltányos, ha dr. Sándor Zsuzsa: Nemzeti Méltóság Tanácsa című cikkére bíráló megjegyzéseket tennék, hiszen ő volt elnökségem idején az OIT szóvivője. A személye iránti megbecsülés mégis azt kívánja, hogy néhány tanulságra rámutassak dolgozata kapcsán.

Dr. Sándor Zsuzsa terjedelmes elaborátumában kritikával illette az Európai Parlamenthez a szlovák állampolgárságuktól megfosztott személyek érdekében benyújtott petíciómat és arra is rámutatott, hogy az Emberi Méltóság Tanácsa döntően a határon túli magyarok ügyeivel és elsősorban a múltbeli eseményekre emlékező ünnepségek szervezésével tölti idejét. Megjegyzem, hogy a demokratikus jogállamokban az egyesülés joga mindenkit megillető alkotmányos jog, és a törvény szabta kereteket tiszteletben tartva szabad idejében mindenki azt tehet, amit jónak lát, különösen akkor, ha állami támogatásban nem részesül, és senkinek a jogos érdekeit nem sérti.

A cikk első és legfontosabb tanulsága, hogy egy jogi dokumentumot jogászként csak abban az esetben érdemes értékelni, ha annak tartalma megismerhető. Az a benyomásom alakult ki, hogy a cikk szerzőjének nem állt módjában elolvasni a petíció szövegét, megismerni a jogi érvek rendszerét.

A félreértések elkerülése érdekében rögzítem, hogy az Európai Parlamenthez benyújtott petícióban nem a szlovák állampolgársági törvényt vitatom, hiszen annak szabályozása a tagállamok hatáskörébe tartozik, hanem a végrehajtás során elkövetett hatósági túlkapásokat részletezem és minősítem jogellenesnek. AZ Európai Unió Alapjogi Chartája 44. cikkelyében írt jogommal élve uniós polgárként hívtam fel a figyelmet a jogsértésekre. Mivel éveken át címzetes egyetemi tanárként oktattam az Európai Bíróság működését és gyakorlatát, nem okozott különösebb nehézséget
megjelölni azokat az uniós normákat, amelyeket a szlovák hatóságok megsértettek, és megjelöltem az idevágó bírósági döntéseket is. Az Európa Tanács jogszabályait azért nem elemeztem, mert az Európai Unió Parlamentjéhez fordultam.

A petíciót formai szempontból vizsgálták meg először és értesítettek arról, hogy a beadványomat sorszámozták, majd több hónapon át tartott az érdemi vizsgálat. Az Európai Parlament Petíciós Bizottságának jogászai végül úgy döntöttek, hogy a petíciós befogadásra érdemes és azt meg kell küldeni az Európai Biztosságnak. Mindezekről összefoglaló jelentés készült, amely a közösségi jog megsértésének tárgyait és az általam megjelölt luxemburgi bírói döntéseket tartalmazza. Felteszem,
hogy az Európai Parlament jogászai értik a dolgukat. Most itt tartunk, de a döntést – vitát követően – politikusok hozzák meg, amely lehet negatív is. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy az érdekeltek
felkérésének eleget tettem, hiszen a hozzá értők a petíciót jogi szempontból befogadhatónak minősítették.

A második tanulság, hogy a sajtó tudósításait szemlélve olykor tükör által homályosan látunk. A média ugyanis arról számol be, amiről akar. Így a közönség nem tudhat arról, hogy évek óta próbálunk roma fiatalokon segíteni, talán ennek is szerepe volt abban, hogy a közelmúltban megkaptam a Radnóti Miklós Antirasszista Díjat. Az antiszemitizmus elleni tetteket ismerte el a MAZSIHISZ a Magyarországi Zsidókért kitüntetéssel. A Jerusalem Post számolt be arról, hogy Izraelben az Antiszemitizmus Elleni Nemzetközi Konferencia díszvendége voltam, ahol Tom Lantos érdemeit méltattam a közelmúltban elhunyt Tommy Lapid megtisztelő jelenlétében és fogadott Izrael Állam miniszterelnök- helyettese is. Ezekről itthon nem sokat lehetett olvasni. A tisztelt olvasótól elnézést kérek a szubjektív momentumokért, de végülis az alapul szolgáló cikk tartalma személyemet, illetve tevékenységemet elemzi.

A harmadik tanulság, hogy nem célszerű civil szervezetek munkáját értékelni, hiszen ezek fejtenek ki közhatalmi tevékenységet. Az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) tagjai a hatályos jogszabályokat betartva, szabad idejüket és saját anyagi forrásaikat felhasználva próbálnak másokon segíteni. Kétségtelen, hogy EMT sok energiát fektetett a határon túli magyarokat érintő vitatott ügyekbe. A rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelem fontosságát kiemelve szeretnék rámutatni arra, hogy álláspontom szerint kellő határozottsággal kell fellépni akkor is, ha a határon kívül élő magyarokat hátrányos megkülönböztetés éri.

A magam részéről az emberi méltóság tiszteletét nagyon fontosnak tartom és megpróbálok tenni ennek érdekében. 2003 évben tárgyaltam főbíróként először MAZSIHISZ vezetőivel és célként tűztük ki a gyűlöletbeszéd visszaszorítását. Mivel a közösen benyújtott törvénymódosításra irányuló javaslatunk nem vezetett eredményre, 2006-ban az Alkotmánybírósághoz fordultam jogértelmezést kérve. Az AB beadványomat 3 évig vizsgálta, több ülésen megtárgyalta, majd arra jutott, hogy hatáskör hiányában nem válaszolhat az emberi méltóságot érintő kérdéseimre. Ekkor úgy döntöttem, hogy felhívást teszek közzé az emberi méltóság védelme érdekében a kirekesztő eszmék visszaszorítása céljából. A felhíváshoz 48 órán belül csatlakozott a FIDESZ, az MSZP, a KDNP, az
MDF és az SZDSZ, valamint a történelmi egyházak, beleértve a MAZSIHISZ-t, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség, a Hit Gyülekezete, 17000 magánszemély és a média jelentős része.

Az EMT alapító tagjai között katolikus, református és evangélikus egyházi méltóságok mellett Schweitzer József professzor, nyugalmazott főrabbi is szerepet vállalt és megtiszteltetés számunkra, hogy néhány hete ő vette át első kitüntetettként az EMT által alapított díjat. Az ismert művészek és tudósok – így Oláh György Nobel- díjas – mellett felkérést kapott a Magyar Izraeli Baráti Társaságok És Körök Országos Szövetségének Ügyvezető elnöke is, aki örömmel vállalt szerepet a testület munkájában. Jól látható tehát, hogy különböző vallású és eltérő értékeket valló személyiségek is képesek fontos alkotmányos célok érdekében összefogni.

A cikkre utalva megjegyzem, hogy a professzor úr inzultálása ellen a sajtó nyilvánossága előtt tiltakoztam és a Kaposvári Zsidó Temető megrongálása ellen nem csupán tiltakoztunk, hanem anyagi
hozzájárulással is segítettük a helyreállítást. A rend kedvéért arra is felhívom a figyelmet, hogy a listázási ügyben is tiltakoztam, a távirati iroda újságírója rögzítette szavaimat, de a hír nem került
kiadásra.

Végül számomra az utolsó tanulság, hogy a halottakat is megilleti az emberi méltósághoz való jog. Évek óta részt veszek a holokauszt megemlékezéseken és talán ennek is köszönhető, hogy bekerültem a “zsidó közéleti személyiségek csoportjába” és az a megtiszteltetés ért, hogy még a google kereső is külön rovatot nyitott “Lomnici Zoltán zsidó” címmel.

Ennek a gondolatkörnek keretében szerveztünk több megemlékezést Doberdóban, ahol 100000 különböző vallású magyar katona nyugszik, zömmel jeltelen sírokban. Ahogy arról a média példásan beszámolt, részt vett a megemlékezéseken az Európai Parlament akkori alelnöke, Tőkés László és a házelnök, valamint a honvédelmi miniszter is megszakította hivatalos útját egy főhajtás erejéig. Csak a tényszerűség kedvéért rögzítem, hogy a cikk állításával ellentétben nem velük utaztunk és a delegáció tagjait sem mi jelöltük ki.

Számomra ezekkel a tanulságokkal szolgál dr. Sándor Zsuzsa cikke és lehet, hogy valamit jól csináltunk, hogy ilyen figyelem irányult jámbor szervezetünkre. Talán abban is egyet tudunk érteni, hogy a tények kissé más megvilágításba helyezhetnek bizonyos állításokat.

Lomnici Zoltán
EMT elnöke

Döglött kutya

(Fotó:Life.hu)

Orbán Viktor azt mondta: „régen láttam olyat, hogy a döglött kutyát fejbe vágják”. Én meg egyre sűrűbben azt látom, hogy a miniszterelnöknek „sallert” osztogatnak. A legutóbbit - két koki között - éppen tegnap, az Európai Bíróságtól kapta.

A luxemburgi bíróság soron kívül, egy hónap alatt meghozta azt az ítéletét, amellyel kimondta: a magyar állam uniós jogot sértett akkor, amikor - egyik pillanatról a másikra - 70 évről 62 évre szállította le a bírák (ügyészek, közjegyzők, stb.) kötelező nyugdíjkorhatárát.

A miniszterelnök frenetikus hasonlatával arra utalt, hogy az Alkotmánybíróság korábban már megsemmisítette ezt a jogszabályt, szerinte tehát az Európai Bíróság olyan törvényről hozott döntést, amely már nem is létezik.

Kedves Miniszterelnök Úr! Ha sűrű elfoglaltsága megengedi, tegye már meg, hogy elolvassa az ítéletet! Annál is inkább, mert a verdikt szövege – méghozzá magyarul - a kihirdetést követő egy óra elteltével megjelent a luxemburgi Curia honlapján. 

Itthon egy ilyen nyilvános közzétételre akár egy hónapig is várni kell. Már csak azért is érdemes lett volna áttanulmányozni, mert igazán szépen elmagyarázzák benne, hogy miért is nem döglött még meg az a kutya. Az ítélet indokolása félreérthetetlenné teszi, hogy az Európai Bíróságnak arról a helyzetről kell döntenie, ami a per indításakor fennállt. Már pedig amikor az Európai Bizottság Luxemburghoz fordult, bizony nagyon is élt még az a jogszabály, amiről már akkor is lehetett tudni, hogy a diszkrimináció tilalmába ütközik. Ez persze „csak” egy eljárásjogi érv, de bizonyára Önnek is tanították ezt valaha a jogi egyetemen.

A bíróság másik érvének megértéséhez még csak jogásznak sem kell lenni. Ez pedig az, hogy hiába semmisítette meg az Alkotmánybíróság a hazai jogba, a magyar alkotmányba, bocsánat, alaptörvénybe ütköző jogszabályt, azóta sem történt semmi annak érdekében, hogy a jogellenesen felmentett bírák ügyét rendezzék. Korábban Ön nemes egyszerűséggel közölte, hogy „a rendszer marad”. A független Bírósági Hivatal pártfüggetlen vezetője aggódott az ügyben a köztársasági elnökhöz forduló „nagy tekintélyű” bírák presztízs-vesztése miatt, a köztársasági elnök pedig értetlenül széttárta karját: ő vajon mit is tehetne az ügyben.

Aztán valahogy mégis rájöhettek, hogy mi a teendő, mert a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium készített egy „az Alaptörvény 2. számú módosítása” című előterjesztést. Az illetékes bizottság megtárgyalta a tervezetet, a parlament lefolytatta az általános és részletes vitát is, valójában már csak a szavazás volt hátra, amikor egy váratlan fordulattal visszavonták a benyújtott tervezetet. Vagyis újfent semmi nem történt. Időt, pénzt, energiát nem kímélve a bíráknak továbbra is egyenként kellett a munkaügyi bírósághoz fordulniuk. Az Országos Bírósági Hivatal valamennyi, a bírákat állásukba visszahelyező elsőfokú ítéletet megfellebbezte. Tette mindezt úgy, hogy a döntések jogalapját, vagyis azt, hogy a kirúgások jogellenesek voltak, maga a hivatal sem vitatta. Persze nehezen is vitathatta volna. Képviselője mégis fellebbezett, ha másért nem, azért, mert nem tetszett az ítéletek indokolása, vagy pusztán időhúzásra játszottak. Mintegy százötven per indult. A mai napig mindössze két ítélet emelkedett jogerőre, de eddig még a pernyertes bírák sem kapták vissza állásukat.

Szóval, az a szegény kutya olyannyira él, hogy most már igazán tenni kéne valamit az érdekében. Már csak azért is, mert az Európai Bizottság közleményben tudatta: szorosan nyomon fogja követni a luxemburgi ítélet végrehajtását. Viviane Reding, az alapjogokért felelős uniós biztos kijelentette: „a bíróság ítélete a napnál is világosabb, és megerősíti a bizottság jogi értelmezését, amely szerint több száz bíró, ügyész és közjegyző magyarországi korai nyugdíjba kényszerítése uniós jogba ütközött. Magyarországnak most minden szükséges intézkedést meg kell hoznia, hogy a lehető leghamarabb megfeleljen az ítéletnek." Ha ez mégsem történne meg – és ezt már nem Reding asszony mondta, hanem az uniós jogszabályok rendelkeznek így – az Európai Bizottság ismét a bírósághoz fordulhat és ekkor már pénzbüntetés kiszabását is kérheti az engedetlen uniós tagállammal szemben.

Akár így, akár úgy, ismét a zemberek pénzével – a mi pénzünkkel - hazardíroznak. Az „elbocsátott légió” munkahelyeit már akkor betöltötték, amikor még jóformán ki sem húzták a lábukat az irodáikból. Már az első pillanatban olyan helyzetet teremtettek, hogy a kirúgott bírák többségét ne is lehessen visszahelyezni. Ha az államot pénzbüntetéssel sújtják, akkor is, ha a bírákat kártalanítják, akkor is mi fizetjük meg az árát. Mi mindannyian. Beleértve az elbocsátottakat is.

Erről szól a Klubrádiós beszélgetés (07:15-től kezdődik), az RTL Klub híradójának részlete és az ATV Egyenes beszéd című műsorában elhangzott interjú is.

 

Bírák kényszernyugdíjazása: az Alkotmánybíróság húzza az időt?

Ritkán idézek máshol megjelent cikket a saját blogomon. Most mégis azért teszem, mert rólam (is) szól.

Úgy tűnik, az Alkotmánybíróság nem akar dönteni a bírák nyugdíjkorhatárának radikális – és szinte azonnali – csökkentése miatt benyújtott alkotmányjogi panaszokról. Megvárják, míg az Európai Unió Bírósága ítélet hirdet?
NOL| 2012. május 14.

A bírák idő előtti nyugdíjazása ügyében több szálon is fut a vizsgálat: az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, az érintettek az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordultak, többen pedig kilátásba helyezték, hogy a tavaly elfogadott új nyugdíjszabályokat a strasbourgi emberi jogi bíróság előtt támadják meg.
Az Ab első alkalommal a múlt héten tárgyalt a beadványról, és több forrásból is arról értesültünk, hogy a testület ülésén az ügy kapcsán heves, személyeskedéstől sem mentes vita folyt. Több, a Fideszhez közelállóként számon tartott alkotmánybíró szerint a legjobb az lenne, ha a kérdést levennék a napirendről, míg mások – akik ugyancsak a jobboldallal jelöltjeként kerültek a testületbe – az előadó bíró által készített határozattervezetet támadták.
Az érintett ezért az ügyet informátoraink szerint visszaadta, s ha ez igaz, az aktát újra ki kell szignálni, és az egész eljárás kezdődhet elölről. Így már szinte valószínűtlen, hogy az Ab június végéig határozatot hirdethet, amikor a 62 év feletti bíráknak végképp búcsút kell venniük a talártól.
A parlament tavaly döntött arról, hogy a bírákra is érvényes az általános öregségi nyugdíjkorhatár, vagyis: aki már betöltötte a 62-t, annak idén június 30-án megszűnik a szolgálati jogviszonya. Aki pedig ebben az esztendőben éri el ezt a kort, csak az év végéig maradhat.
Ez sérti az alaptörvényt, mert életkor szerint diszkriminációt jelent: a viszonylag idősebbeknek előbb kell távozniuk a bírói karból, aki viszont pár évvel fiatalabb, 65 éves koráig ítélkezhet. A szabályozás ellentétes az uniós rendelkezésekkel is, amelyek ugyancsak tiltják az azonos foglalkoztatási csoportokon belüli megkülönböztetést. Ez a kötelezettségszegési eljárás indoka is, amelyben a brüsszeli bizottság soron kívüli eljárásra kérte fel az Európai Unió Bíróságát.
Az Ab emiatt is nehéz helyzetben van, hiszen ha előbb dönt, mint az uniós fórum, s a luxembourgi bíróság esetleg más tartalmú ítéletet hozna, az súlyos presztízsveszteséget jelentene. Amennyiben itthon húznák az időt, hogy az uniós bíróság hirdesse ki előbb a verdiktet, az sem kevésbé kínos.
Különösen akkor kerülne az Ab kellemetlen helyzetbe, ha az unió bírósága június 30-a után marasztalná el a magyar kormányt. Akkor ugyanis a bírákat – miután a megüresedő státusokat pár hónap alatt betölthetik – már nem lenne eredeti beosztásukba visszahelyezni, hanem kártérítést kellene nekik fizetni, ami több milliárdos tétel lehet.
Itthon viszont az alkotmánybírák erre a szempontra is figyelhetnének, és időben meghozhatnák a határozatot. Úgy tűnik azonban, hogy inkább kivárnak, bár ez is kockázatos taktika. Az ugyanis, ha még a magyar bírák ügyében sem igyekeznek gyors – és pártatlan, kizárólag alkotmányossági megfontolásokra alapozott – döntést hozni, aligha járul hozzá a testület amúgy is megtépázott tekintélyének helyreállításához.
A nyugdíjügy az emberi jogi bíróság elé is kerül. Egyes bírák önállóan, mások a Magyar Helsinki Bizottság közreműködésével fordulnak majd a strasbourgi fórumhoz. A jogvédő szervezet akár nyolcvan-száz bíró nevében járhat el, s ők jobban járhatnak, mert nem kell az ottani eljárásban kötelező ügyvédet keresniük. A jogvédő szervezet ügyvédei képviselhetik őket, míg az a bíró, aki egyéni panaszt tesz, a saját ügyében nem járhat el.
A Helsinki Bizottság egyébként beadványában nagyrészt a már korábban felhozott érvekre hivatkozik majd. Vagyis: a bíráknak nem adtak kellő időt, hogy felkészüljenek a nyugdíjkorhatár hetvenről 62 évre történő leszállítására. (A nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre történő emelése után több mint tíz év átmenti időt biztosítanak.)
Emellett a tavaly elfogadott szabályozás a bírák, illetve más foglalkozási ágak képviselői között is indokolatlan megkülönböztetést tesz lehetővé: más-más életkorban kell nyugdíjba menniük az érintetteknek, ugyanakkor hetven éves korukig dolgozhatnak például a köztisztviselők – és az alkotmánybírák is.


http://nol.hu/belfold/birak_kenyszernyugdijazasa__az_alkotmanybirosag_huzza_az_idot_