2012. június 6., szerda

A legbizalmasabb állás Magyarországon


A nemzeti fejlesztési miniszter, Németh Lászlóné, az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot nyújtott be a Tisztelt Házhoz. Ebben - egyebek között - a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt kívánja módosítani. A hitelesség kedvéért ide idézem e remekbe szabott törvényjavaslat számát is: T/7416. Teszem ezt azért, mert attól tartok, hogy különben nem fognak hinni nekem. Hiszen én magam sem akartam hinni a szememnek, amikor elolvastam.
Az ugyanis teljesen rendben van, hogy bizalmi állást nem tölthet be az, aki büntetett előéletű. Ebben igazán senki sem találhat semmi kivetni valót.
Az azonban már kissé furcsa, hogy egy törvényjavaslat – különösen, ha ne adj’ Isten, törvény lesz belőle – bizonyos bűncselekményeknél szinte megduplázza a mentesítés beálltának idejét a Büntető Törvénykönyvben (Btk.) írtakhoz képest.
A mentesítés, vagy ahogyan a Btk. pontosan, szabatosan fogalmaz, a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól történő mentesülés azt jelenti, hogy annak beálltával, vagyis a törvényben meghatározott idő elteltével az elítéltet büntetlen előéletűnek kell tekinteni. Magyarul: a civil életben kaphat erkölcsi bizonyítványt.
Kivéve azt az esetet, ha az illető a Magyarországon létező legbizalmasabb állást akarja betölteni! Elárulom, mert úgysem tudják kitalálni, melyik lehet ez az állás: a közúti ellenőré!


Ha egyszer Ön is közúti ellenőr szeretne lenni, akkor óvakodjon attól, hogy állam elleni, emberiség elleni, vagy személy elleni bűncselekmény miatt elítéljék! Az első kettőt nem kell részleteznem, de azt feltétlenül ki kell fejtenem, mit ért a törvény személy elleni bűncselekményeken. Nem követhet el emberölést, még erős felindulásban sem, nem működhet közre más öngyilkosságában, nem okozhat súlyos testi sértést, de könnyű testi sértést sem olyan esetben, ha a sértett – vagyis az, akinek egy jó nagy pofont lekevert - védekezésre, vagy akaratnyilvánításra képtelen. Szóval ne tessék megpofozni a gyereket úgy általában sem, de ha közúti ellenőr akarna lenni, akkor meg végképp ne! És előkészülni sem szabad ilyesmire, mert azt is nagyon komolyan veszik.
Továbbá ne ítéltesse el magát foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, vagy kényszerítés miatt, ne sértse meg mások lelkiismereti és vallásszabadságát, ne kövessen el közösség tagja elleni erőszakot! (Bár ez utóbbit tulajdonképpen megkockáztathatja, hiszen nemigen szoktak nálunk manapság senkit elítélni egy kis zsidózás, cigányozás, holocaust-tagadás és hasonlók miatt.) Ne sértse meg mások egyesülési és gyülekezési szabadságát, személyi szabadságát, ne kövessen el emberrablást, ne folytasson emberkereskedelmet. Tilos fegyveresen magánlakot sértenie, de különösen tilos erőszakkal, fenyegetéssel, vagy hivatalos eljárás színlelésével éjjel, felfegyverkezve, vagy csoportosan ilyent tennie.
Ha Ön közúti ellenőr szeretne lenni, ne valósítson meg olyan bűncselekményt, amely veszélyezteti a vasúti, légi, vízi, vagy közúti közlekedést, vagy sérti a közlekedés biztonságát, ne okozzon balesetet, ne vezessen ittasan, vagy bódult állapotban és ne hagyjon cserben soha senkit.
Eszébe se jusson erőszakosan közösülni, vagy szemérem elleni erőszakot elkövetni (ne csókoljon meg erőszakkal senkit, mert az még feljelenti)! Ellenben ha vérfertőzést, vagy megrontást követ el, ha visszaél tiltott pornográf felvételekkel, ha elősegíti mások üzletszerű kéjelgését, vagy egy prostituálttal kitartatja magát, ne aggódjon, ettől még nyugodtan lehet közúti ellenőr is.
Az magától értetődik, hogy nem követhet el hivatali bűncselekményt, de hivatalos személy elleni bűncselekményt sem, nem lehet embercsempész, nem okozhat közveszélyt, nem valósíthat meg terrorcselekményt, nem élhet vissza robbanóanyaggal, lőfegyverrel, vagy lőszerrel, haditechnikai termékkel, radioaktív anyaggal, vagy nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel, hogy csak a leggyakoribb bűntetteket említsem. De a törvénytervezet szerint nem szervezhet tiltott állatviadalt sem, nem kínozhat meg állatot, nem károsíthat környezetet, vagy a természetet (nem mentség, hogy csak „letéptem ezt a hangaszálat” – még szegény Apollinaire sem lehetne közúti ellenőr).
Nem lehet garázda, nem önbíráskodhat, és természetesen nem kábítószerezhet.
Nem szabad lopni, csalni, sikkasztani, sem vagyont hűtlenül vagy hanyagul kezelni, rabolni, mást kifosztani, megzsarolni, bármit megrongálni, orgazdálkodni, vagy más járművét önkényesen használni. Itt most abba is hagynám a felsorolást, mert arra gondolni sem merek, hogy ezen bűncselekmények bármelyikét Ön bűnszervezet keretében követné el - már amennyiben közúti ellenőr szeretne lenni.
Most, hogy már tudja mi mindent nem szabad tennie, el kell áruljam azt is, hogy miért nem (persze csak akkor, ha komolyan pályázna közúti ellenőri  állásra).
A Btk. azt írja, hogy akit szándékos bűncselekmény miatt öt évet el nem érő végrehajtandó szabadságvesztésre ítélnek, az büntetésének kitöltésétől számított három, illetve öt év elteltével a törvény erejénél fogva mentesül, vagyis kaphat erkölcsi bizonyítványt, mintha misem történt volna. Mi több, ha az illető arra érdemes és kéri, a bíróság – már a fele várakozási idő elteltével is - mentesítésben részesítheti.
Nem úgy a közúti ellenőr! A benyújtott törvényjavaslat szerint neki a Btk.-ban írt három, vagy öt évhez még öt évet hozzá kell számolni, vagyis a büntetésének kitöltéséhez képest csak nyolc, vagy tíz év elteltével töltheti be ezt a legbizalmasabb állást.
Mit mond a Btk. arra az esetre, ha valakit öt évet meghaladó börtönre, vagy fegyházra ítélnek? Neki a büntetés kitöltéséhez képest tíz évig kell várakoznia egy erkölcsi bizonyítványra (kivéve, ha esetleg a bíróság öt év elteltével, kérelmére mentesíti).
Nem úgy a közúti ellenőr! Neki még további nyolc évet, összesen tehát tizennyolc évet kell várakoznia, míg alkalmassá válik arra, hogy „megpályázzon” egy ilyen állást.

Számoljunk egy kicsit! Valaki, mondjuk 25 éves korában ittasan halálra gázolt valakit. Megindul a nyomozás, majd vádat emelnek ellene és a bíróság le is tárgyalja az ügyét. Ez testvérek között is minimum három év. Az elsőfokú bíróság kiszab hat évi szabadságvesztést, melyet az elítélt megfellebbez. Akár már egy év elteltével megszülethet a másodfokú ítélet (és most nagyon optimális esetet vettünk alapul), mely helybenhagyja a hat évet. A fiatalembert, mondjuk egy éven belül behívják, hogy letöltse a büntetését. Miután letöltötte, tíz évnek kell eltelnie a Btk. szerint, hogy ismét büntetlen előéletűnek számítson. Ekkor a mi fiatalemberünk 46 éves. Már ez is elég szép idő. De, ha a mi boldogtalan fiatalemberünk (fiatal?) közúti ellenőr szeretne lenni, 54 éves korában már pályázhat is az állásra. Na de kit vesznek fel manapság ebben az életkorban pályakezdőnek? Különösen egy ennyire bizalmi állásba?

Találtam továbbá ebben a kacifántos törvényjavaslatban még egy igazi csemegét. Ez talán egy kicsit bonyolultabb, de megpróbálom elmesélni.
Az eddigiekben már oly sokat emlegetett mentesítés kapcsán azt írja a Btk., hogy az az elkövető, akit valamilyen bűncselekmény miatt csak pénzbüntetésre ítélnek, abban a pillanatban mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól, ahogy az ítélet jogerős lesz. Viszont amíg nem jogerős az ítélet, addig őt, mint mindenkit, ártatlannak kell tekinteni. Ezt hívjuk ártatlanság vélelmének. Mi, laikusok ezt tudjuk, de Németh Lászlóné miniszter-asszony feltehetően nem hallott még erről. Törvénytervezetében ugyanis azt is írja, hogy „nem lehet közúti ellenőr a mentesítés beálltáig az sem, akivel szemben pénzbüntetést szabott ki a bíróság”.
Akkor most hogyan? Ezek szerint még az sem lehet közúti ellenőr, akit a törvény, mi több, az Alaptörvény értelmében ártatlannak kell tekinteni?

Most örülök igazán, hogy jogász lettem. Örülhetnek velem együtt az orvosok, tanárok, lelkészek, pilóták, képviselők, miniszterek, valamint a kőfaragók és balett-táncosok is! Mennyivel könnyebb ezeket a jelentéktelen állásokat betölteni! Mi meg sem mernénk próbálni, hogy Magyarország legbizalmasabb állására pályázzunk.

5 megjegyzés:

  1. Kedves Zsuzsanna,

    a bírákra nem vonatkoznak ilyen szigorú szabályok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsuzsanna, értem, akkor a kérdésemet inkább úgy fogalmaznám meg, hogy a bírók lehetnek pl. büntetőeljárás hatálya alatt vagy addig fel kell őket függeszteni?

      Törlés
    2. Természetesen nem. Náluk is van hosszú várakozási idő, sőt még a hasonló szakmában, vagy bíróként a legsúlyosabb fegyelmi büntetés hatálya alatt sem állhatnak, ha bírók akarnak lenni. Rengeteg kritérium van, de úgy gondolom, ez érthető. Én csak azt az aránytévesztést próbáltam karikírozni, amit ez a tervezet a közúti ellenőröktől elvár. Persze, legyenek becsületesek, de szerintem itt egy kissé túllőttek a célon, ettől inkább nevetséges a dolog, mintsem, hogy komolyan lehessen venni.

      Törlés
  2. Mi a jelentősége annak, hogy valahol eltérő (szigorúbb) mentesülési szabályok léteznek?
    Mi lehet az oka?
    Van rá példa máshol?

    VálaszTörlés
  3. Van példa, de azok tényleg igazán bizalmi állások (bírák, ügyvédek, stb.) A bíráknál még több szigorú kritérium van, de pl. a közúti ellenőrnél van olyan előírás, ami az ügyvédeknél nincsen. Kicsit túl lett dimenzionálva a törvénytervezet.

    VálaszTörlés