Üldögélés

Olvasom a híreket: „Kukorelly Endrére a rendőrkapitányság által kiszabott 101 800 forintos bírságot a bíróság helybenhagyta.” Majd egy másik hír: „A feloszlatott Magyar Gárda egykori főkapitányát hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntette miatt próbára bocsátotta a bíróság.”

Mielőtt az a vád érne, hogy nem teszek különbséget szabálysértés és bűncselekmény között, előrebocsátom, hogy ez egyszer becsuktam a jogászszememet. Ezért figyeltem fel arra, hogy a volt LMP-s képviselőnek, Kukorelly Endrének több mint százezer forintjába került az, hogy a felszólítás ellenére tovább üldögélt a Közgép magánterületén. 

(Fotó: Index)

A rendőrök igazoltatták, majd előállították és egy kétszemélyes zárkába hat demonstrálót zsúfoltak be. A rendőri eljárás szabályszerűsége meglehetősen kétséges, hiszen a hatóság maga is elismerte, nem hangzott el részükről oszlatásra irányuló felszólítás. Amennyiben a rendőri intézkedés valóban nem volt jogszerű, akkor a szabálysértés sem valósulhatott meg.

(Fotó:Metropol)

Kiss Róbert is üldögélt, mégpedig egy Erzsébet téri demonstráción. A feloszlatott Magyar Gárda egykori főkapitánya megúszta egy próbára bocsátással, vagyis jóformán semmivel. Az ügyészség több más bűncselekmény miatt is vádat emelt, a bíróság azonban csaknem minden vádpont alól felmentette a vádlottat, kizárólag a Szabadság téri megmozdulást értékelte hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettének. Ezen a többezres demonstráción Kiss Róbert hosszabb beszédet tartott, majd a hallgatóság felvette a formaruhát, eközben a vádlott így szólt: „Most mindnyájan gárdisták vagytok.” Így demonstrálták, hogy ellenszegülnek a gárdát feloszlató jogerős ítéletnek. Erre a bűncselekményre a törvény három évig terjedő szabadságvesztés kiszabását teszi lehetővé.

Erősen vitatom, hogy annak a bűncselekménynek oly csekély lenne a veszélyessége a társadalomra, hogy egy próbára bocsátással elintézhető. Egy ilyen ítélet olaj a tűzre. És nem tartom véletlennek, hogy a legutóbbi millás tüntetésen hangos zsidózás közepette, rendőrök jelenlétében merték megütni az Index munkatársát. Különösen furcsállom az elsőfokú bírótól elhangzott szóbeli indokolást. „A bíróságnak nem a népet kell nevelnie, hanem az országban fennálló rendhez kell igazodnia” – mondta.

A bíróságnak nagyon is dolga a „népet nevelni”. A törvény maga is azt tartalmazza, hogy „a büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el”. Vajon egy próbára bocsátás elegendő „büntetés” ahhoz, hogy a vádlotthoz hasonló gondolkodásúak ne kövessenek el bűncselekményeket?

Korábban írtam arról, hogy a bíró a pulpituson ne politizáljon. Ezt a véleményemet most is tartom. Ez azonban nem azonos azzal, hogy ne ismerje fel egy-egy cselekmény valódi veszélyességét a társadalomra. A bíró eszköze a büntetés. Ennek kiszabásával fejezheti ki, hogy menynyire rosszallja a vádlott vagy szabálysértő magatartását. Mert nem lehet, hogy egy magánterületen megvalósított csendes ülősztrájk súlyosabb azonnali következményekkel járjon, mint a bíróság döntésének kijátszása, annak semmibevétele.

Bizony, kedves bírák, az országban fennálló ilyetén rendhez nem kell, sőt nem is szabad igazodni!

Szerző: Sándor Zsuzsa |   Megjelent a Vasárnapi Hírek 2012. október 28.-i lapszámban

Vörösiszap per, hetedik nap

A MAL Zrt. jelenlegi vezérigazgatóját, az ügy elsőrendű vádlottját hallgatta meg ma a Veszprémi Törvényszék büntető tanácsa. Bakonyi Zoltán a katasztrófa idején cégvezető volt, egyúttal az igazgatótanács tagja. Vallomását azzal kezdte, hogy ha a percek alatt lezajlott katasztrófának bármiféle előjele lett volna, ő és vádlottársai mindent megtettek volna azért, hogy a tragédiát megelőzzék. Azonban egyetlen előre látható, vagy sejthető jel nem mutatott arra, hogy bármilyen rendkívüli esemény fog bekövetkezni.

Fotó: Láng András

Az elsőrendű vádlott számos ponton bírálta a nyomozóhatóság munkáját. A hiányos nyomozást okolta azért is, hogy az azon alapuló vádirat minden szakmaiságot nélkülöz. A nyomozás során miért nem kaptak lehetőséget– tette fel a ma már költői kérdést -, hogy az akkor beszerzett szakértői véleményeket tudományos alapon cáfolhassák. Még arra sem volt módjuk, mondta, hogy a szakértőkhöz kérdéseket intézhessenek, így megfosztották őket attól a lehetőségtől, hogy tisztázzák magukat a vádak alól. Nehezményezte azt is, hogy a Magyar Nemzetből tudták meg, hogy mivel vádolják őket még az előtt, hogy kézhez kapták volna a vádiratot.

Védőitől tudja és meg is értette, hogy ennek az eljárásnak kizárólag az a feladata és célja, hogy az itt megjelent vádlottak bűnösségéről, vagy ártatlanságáról döntsön. Vagyis a bíróság nem vizsgálhat olyan kérdéseket, melyeket a vád nem tartalmaz, így nincs lehetősége arra, hogy kiderítse, kik a katasztrófa igazi felelősei. Bakonyi Zoltán egy meglehetősen nagyméretű dobozt adott át a bíróságnak azzal, hogy abban „háromezer oldalnyi tudomány” van. A doboz tartalmazza azt a tizenhat kötetes igazságügyi szakértői véleményt, amelyet a Fugro Consul Kft. készített a katasztrófa okairól.

Ezt követően az elsőrendű vádlott felvázolta azt a struktúrát, amelyre védekezését fel kívánja építeni. Vallomásának e részét a vádiratban lévő szakmai tévedések és pontatlanságok felsorolásával kezdte. Hangsúlyozta, hogy a vádban szereplő hozzávetőleges időponttal szemben másodperc pontosan megállapítható, hogy mikor történt a vörösiszapot tároló X. számú kazetta gátszakadása. Átnyújtott a bíróságnak egy táblázatot, amelynek alapján a hétköznapi életben pH értékben kifejezett lúgtartalmat át lehet konvertálni az iparban használatos gramm/liter mértékegységre. Ennek azért van jelentősége, mondta, mert az átszámításból kiderül, hogy a kiömlött anyag lúg-koncentrációja nem haladta meg a hatóságilag engedélyezett mértéket.

Kifejtette, hogy azért döntött úgy, hogy egy prezentáció keretében mutatja be a bíróságnak a gyár működését, mert annak a számítógépes animációnak, amelyet a nyomozás során a vörösiszap gyártási folyamatáról készítettek, szerinte semmivel sincs több köze a valósághoz, mint egy gyerekeknek szánt rajzfilmnek.

Az ügyész még az előző tárgyalási napon ellenezte, hogy a vádlott képek bemutatásával támaszthassa alá védekezését, mondván, hogy a büntetőeljárási törvény ezt csak a szakértő számára teszi lehetővé.

Fotó: Láng András

Dr. Szabó Györgyi, a büntető tanács elnöke elutasította az ügyész kifogását azzal, hogy a vádlott nem fosztható meg a védekezés semmilyen formájától, emellett a törvényben nincs olyan szabály, amely a szemléltetésnek ezt a módját megtiltaná, vagy kizárná.

Ilyen előzmények után került sor arra, hogy Bakonyi Zoltán ma megtarthassa prezentációját. A bírói pulpitus mellé kifeszített vászonra kivetített képeken bemutatta a MAL Zrt-t jellemző adatokat, egyebek között azt, hogy a cégnek mintegy hatezer dolgozója van és a gyár, melynek területe százharminc focipályának megfelelő nagyságú, húsz milliárd forintot fizet be évente a költségvetésnek. Illusztrálta azt a távolságot, amelyet a központi épülettől a X. számú tározóig kell megtenni, bemutatta a vörösiszapot tároló kazetták gigantikus méretét (174 hektár), ismertette a gyár történetét az 1937-es alapításától kezdve az 1997-es privatizáción keresztül egészen 2011-ig.

A tárgyalási nap végéig csaknem 50 felvételt levetítve ismertette meg a bírósággal az általa vezetett üzem jellemzőit, mindegyik képhez hozzáfűzve a szükséges magyarázatot. A vád tárgyává tett események megértéséhez ugyanis nélkülözhetetlen a hidrát-gyártás folyamatának megismerése és megértése. Ennek bemutatására a következő tárgyaláson kerül sor.

Méltányosság

„Az adóhatóság köteles méltányosan eljárni, és ha a törvényekben, illetve az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott feltételek fennállnak, az adótartozást mérsékli, illetve fizetési könnyítést engedélyez.”

Ki gondolná, hogy a rettenetes szigorú Nemzeti Adó és Vámhivatalt (NAV, avagy lánykori nevén APEH) a törvény méltányosságra kötelezi? Nem is akárhol: rögtön az első paragrafusban. Az alapelvek között. És vajon ki gondolná, hogy a méltányos eljárásra bizony még a helyi adókat beszedő önkormányzat is köteles?

(bélyegzoonline.hu)

Méltányosság. Jelentése a magyar köznyelvi szavak értelmező szótára szerint: előzékenység, figyelem, nagyvonalúság. Bővebben: „igazságos hozzáállás, amikor egy személy egy másik személyt vagy annak bizonyos cselekedetét, kérését úgy bírálja el, hogy a személy érdemeit, a helyzet körülményeit is figyelembe veszi. Ez azt jelenti, hogy nem csupán azt nézi, amit "betű szerint" kell, hanem tágabb nézőpontból az egészet átfogja, és még további tényezőket is figyelembe vesz, amelyek mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy igazságosabb döntést hozzon meg, pontosabb véleményt alakítson ki.”

Most akkor már egészen pontosan tudjuk, miről is beszélünk. Nézzük meg, vajon mit értenek méltányosságon az önkormányzat saját „értelmező szótárában”.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy adóalany. Ennek az adóalanynak volt egy világtalan fia. Mindketten ugyanabban a házban laktak, egyikük az emeleten, másikuk a földszinten. Ez az emeleten lakó adóalany bizony egy megátalkodott, engedetlen mihaszna teremtés volt. Felnevelt ugyan két gyereket, vak fiát egyetemre járatta és megtanította önállóan élni, olyannyira, hogy még azt is megengedte neki, hogy egyedül lakjon az ő földszinti garzonjában. Nem átallott drága pénzért beszélő programos laptopot venni neki, ahelyett, hogy szigorúan megparancsolta volna, ugorjon már el az önkormányzathoz egy kis segélyért. És ez még nem minden.

Történt vala - még akkortájt, amikor ez a felnövekedett gyermek leköltözött a földszintre - hogy az a pernahajder anyja nem jelentette ki őt az első emeleti lakásból, hogy ugyanakkor be is jelentse ugyanannak a háznak a földszinti lakásába. E súlyos mulasztás elkövetésekor olyan mondvacsinált indokokat talált ki, hogy ő bizony nem szeretne új személyi iratok után szaladgálni, meg a bankba és még Isten tudja hová loholni, hanem inkább otthon ül, az emeleten, és sok-sok cikket ír. Na persze, hogy ez a végtelenül mohó asszony azért dolgozott olyan sokat, hogy kifizethesse mind a két lakás rezsijét, víz-, gáz- és telefonszámláját, mi több, még a 10 éves autóját is abból a rengeteg pénzből tartotta fenn, amit így keresett.

Éltek, éldegéltek ebben a jogilag rendezetlen, kusza anarchiában, amikor is eljött az igazság pillanata. A megátalkodott emeleti asszony egyszer csak kapott egy felszólítást, hogy fizetné már be azt az építményadót, ami a bérbe adott, és néki vélhetőleg rengeteget jövedelmező, földszinti lakása után az önkormányzatnak jár.

Szaladgála is rémülten az emeleti asszonyság a fűhöz, meg a fához. Írá szép, megható, igaz levelét az méltóságos önkormányzatnak, hogy ne tegye ezt vele, nem keres ő semmit, de semmit azon a kis lakáson, hiszen ő tartja el azt a lakást is, meg szegény vak gyerekét is. Elismeri ő rettenetes mulasztását, ígéri, hogy ilyen soha, de soha többé elő nem fordul, máris intézkedik. Higgyék el neki, ha papír nincsen is róla, az egész ház tanúsítja, hogy az a gyermek teljesen életvitelszerűen lakozik ottan a földszinten. Van nékije elég baja, legyenek hát méltányosak, hadd ne fizessen egy újabb adót, nincsen néki arra pénze.

Már hogyne lenne, válaszolá dörgedelmesen a kérelmét ridegen elutasító fölséges hatóság. Számoljon csak, osszon, meg szorozzon, adjon össze, meg kivonjon, és üstöllést rájön arra, hogy az egy főre eső jövedelmük még az ötvennyolcezer forintot is kerek száz forinttal meghaladja! És ehhez még laptopjuk is van? Egy ilyen országban, ahol köztudottan negyvenhétezer forintból is meg lehet élni!

De azér’, hogy lássa ám ez az elvetemült adóelkerülő bitang némber, hogy méltányos hozzá a hatóság, mindjárt átváltanak ők igazán emberibb hangnemre abban az elutasító levélben. Adának néki jobbnál jobb életviteli tanácsokat.  Amennyiben „az átlagosnál jobb vagyoni és jövedelmi helyzettel bíró adózó nem tudja kigazdálkodni az építményadó összegét, az ingatlant zálogjoggal tudja megterhelni, illetőleg értékesítheti ingatlanait, vagy ingóságait is az esedékes adó megfizetése érdekében.”

Nahát, milyen igaz! Miért is nem értékesíti ingatlanait? Ja, hogy benne laknak? Hát aztán? És az ingóságok? Az, hogy mindkettőjüknek van laptopja, vagy mifene? Ja, hogy azzal dolgoznak, meg tanulnak? És ha eladják, egyáltalán nem tudnának pénzt keresni? Na és? Fogadjunk, hogy van ott még más kincs is milliomoséknál! Különben is hová szórták el azt a rengeteg pénzt, amiből az átlagnál jobban élnek?

Ismételjük el még egyszer, amit megtanultunk, hisz ismétlés a tudás anyja. Tehát: a méltányosság az annyi, mint előzékenység, figyelem, nagyvonalúság. Igyekeztem ezt a törvényi alapelvet egy gyakorlati példával is illusztrálni. Remélem méltányos és kellőképp meggyőző voltam.

Folytatódik a vörösiszap per

Fotó: Láng András

A szeptemberi tárgyalás-sorozat után ma a másodrendű vádlott kihallgatásával folytatódott a MAL Zrt. dolgozói és vezetői ellen indított büntetőeljárás.

Az előzmények közismertek: a MAL Zrt. tízes számú vörösiszap tározója 2010. október 4-én átszakadt és a kiáradó vörösiszap elöntötte Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, – ebből nyolc ember halála van okozati összefüggésben a katasztrófával – több mint kétszázan megsérültek és több száz ház vált lakhatatlanná. 

Fotó:Láng András

A bíróság ma a cég műszaki igazgatóját hallgatta meg. Deák József – legtöbb eddig kihallgatott vádlottársától eltérően – részletes vallomást tett, melyben a vádirat valamennyi pontját tételesen cáfolta. Írásban tett vallomását felolvasva hangsúlyozta: neki súlyos lelki teherrel kell leélnie az életét függetlenül attól, hogy miként ér véget ez az eljárás. Azóta is keresi a hibát magában, a munkájában, az általa irányított folyamatokban. Mindent végiggondolva, végig elemezve mégis arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a katasztrófát ők nem tudták volna sem elhárítani, sem kivédeni. Bár bűnösnek nem érzi magát, de osztozik a katasztrófa áldozatainak gyászában.

A tárgyalás holnap az I. rendű vádlott meghallgatásával folytatódik. Tudomásunk szerint Bakonyi Zoltán tárgyalótermi prezentációra készül, amelyben a helyszínt és a gyártási folyamatot kívánja a bíróság elé tárni.

A kábítás trükkje

Fotó: Szolnoki Napló

Az országgyűlés előtt fekszik az „Alaptörvény második módosítása” címmel a bírák nyugdíjazásának újabb szabályozása. Ennek röviden az a lényege, hogy a bírói nyugdíjkorhatárt az Alkotmánybíróság által törvénysértőnek minősített 62 évről 65 évre emelnék. Ez a módosító javaslat ugyanakkor azt is tartalmazza, hogy 62 éves életkor feletti bíró nem tölthet be vezetői tisztséget.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a „bíróságok álláspontját megismerve” számos észrevételt fűzött az Alaptörvényt és a bírák jogállásáról szóló törvényt módosító javaslatokhoz, ezeket szeptember 18-án megküldte Navracsics Tibornak.

Indítványai között vannak olyanok, melyek első látszatra kedvezőeknek tűnnek a bírák számára. Az igazi kérdés persze az, hogy azok a javaslatok, amelyek nagyon tetszetősnek ígérkeznek, valójában is azok-e.

Handó Tünde nem tartja elfogadhatónak a módosító javaslatnak a vezetői életkorra vonatkozó indítványát. Véleménye szerint diszkriminációt jelent az, hogy míg egy bíró 62 éves kora után is alkalmas arra, hogy ítélkezzen, ugyanakkor arra már nem tekintik alkalmasnak, hogy vezető legyen. Azzal viszont egyetért, hogy 62 éven felül már senki ne kaphasson határozott idejű vezetői kinevezést, arra hivatkozva, hogy a 65 éves nyugdíjkorhatárra figyelemmel egy 6 évre szóló vezetői ciklusnak egy ennyi idős bíró csak a felét tudná kitölteni. Melyek ezek a határozott időre szóló vezetői kinevezések? A bírósági elnökök, elnökhelyettesek, kollégiumvezetők, vagyis az úgynevezett igazgatási vezetők. Egyúttal azt javasolja, hogy a tanácsvezető bírákra – akiknek a kinevezése határozatlan időre szól – ez a szabály ne vonatkozzon. És természetesen ne vonatkozzék ez a szabály sem a Kúria, sem az Országos Bírósági Hivatal elnökére – így tehát őrá magára sem. Ez utóbbit vajon miért nem tekinti diszkriminációnak?

Fotó: Híradó.hu

Kétségtelen, hogy Handó Tündének a vezetőkre utaló indítványa pozitívumként értékelhető. Bár nem mondja ki, de tulajdonképpen a visszamenőleges jogalkotást sérelmezi. A beterjesztett törvénymódosítás elfogadása ugyanis azt jelentené, hogy aki ma igazgatási vezető, az egyszerűen elveszítené ezt a tisztségét pusztán azért, mert betölti a 62-ik életévét. Tehát, ha valakit mondjuk 59 éves korában 6 évre szólóan kollégiumvezetővé kineveztek, annak három év elteltével fel is út, le is út, mehet beosztott bírónak az eddig általa vezetett kollégiumba. Vajon miért? Csak nem azért, mert a jelenlegi régi, rutinos vezetőket folyamatosan le akarják cserélni? Sok más magyarázatot erre én nem találok.

De lépjünk tovább. Handó Tünde javaslata ezt is tartalmazza, idézem: „a felmentett bírák által indított perekben felmerült eltérő jogértelmezésre is figyelemmel elengedhetetlen a bírói szolgálati jogviszony jogellenes megszüntetésének megállapítása esetén követendő eljárás pontos törvényi szabályozása, jelenleg ugyanis nincs részletes szabályozás a bírói álláshely pályázat nélküli betöltésének eljárási rendjéről”.

Kedves Handó Tünde, de mennyire hogy van. A bírák jogállásáról szóló törvény nem olyan, mint a Büntető törvénykönyv, ahol nem lehet analógiát alkalmazni. Itt bizony egész nyugodtan lehet. Ha egy bírót, mondjuk, alkalmatlanság miatt felmentenek tisztségéből, és ezért ő munkaügyi bírósághoz fordul, és ott megnyeri a pert, akkor a köztársasági elnök köteles őt kinevezni. Méghozzá a munkaügyi bíróság döntése alapján. Erre jó néhány esetben volt is már precedens. Akkor most mi is a gond? A munkaügyi bíróságok eddig – ha jól tudom – hét esetben döntöttek kényszernyugdíjazott bírák visszahelyezéséről. Miért ne lehetne ugyanezt a szabályt alkalmazni mindazokra a bírákra is, akiket jogellenesen tettek lapátra? Semmi mást nem kellene tenni, mint a mélyen tisztelt Köztársasági Elnök úrnak szignót kanyarítani újbóli kinevezésükre. Mi köze ennek pályázatokhoz, vagy a pályázat nélküli kinevezésekhez? Az égadta világon semmi.

Azt az ötletet sem nagyon értem, hogy ha az OBH elnöke terjeszti fel a javaslatot a köztársasági elnökhöz, akkor erre miért csak abban az esetben kerülhet sor, ha a kinevezési javaslat a szolgálati jogviszony megszűnését követő hat hónapon belül megszületik. A hetedik hónapban miért nem? Csak nem azért, mert például a fővárosban el sem képzelhető, hogy a munkaügyi bíróság hat hónapon belül jogerős döntést hozzon? Azok a kollégáim, bocsánat, volt kollégáim, akik júliusban nyújtották be kereseti kérelmüket a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz, most, október elején kapták meg azt az értesítést, hogy ügyeik a Fővárosi Ítélőtáblára kerültek, egyelőre pusztán abból a célból, hogy az ítélőtábla kijelölje az eljáró bíróságot. Két hónap tehát már eltelt, és még azt sem tudják, melyik bíróság fogja tárgyalni perüket. Még ha az eljáró bíróságot kijelölő döntés nagyon hamar meg is születne, újabb egy hónap bizonyosan eltelik addig, amíg ügyük a tárgyaló bíró elé kerül. Feltételezzük – némi jóindulattal – hogy soron kívül letárgyalják ezt az igen „bonyolult” munkaügyi pert, és még belátható időn belül írásba is foglalják. Ekkor már a negyedik, de inkább az ötödik hónap végén járunk. Az Országos Bírósági Hivatal jogi képviselője már két, a bírák visszahelyezését kimondó ítéletet megfellebbezett. Bízvást számíthatunk arra, hogy ezt a többi hasonló ügyben is megteszi. Az iratokat tehát fel kell terjeszteni a másodfokú bírósághoz. És ott már nem is kell az időhúzásra játszani ahhoz, hogy gond nélkül elteljen a hatodik hónap is. És akkor? Akkor egy 63 éves bírónak újra kellene pályáznia? És akkor már semmi, de semmi akadálya nem lenne annak, hogy ne fogadják el a pályázatát. Erre mondják, hogy „ögyes”!

Handó Tünde nem feledkezik meg a kényszernyugdíjazott bírák anyagi helyzetének ellehetetlenüléséről sem, mert mély empátiával viseltetik volt kollégái iránt. Hivatkozik az ügyészi törvényre, mely szerint hat havi átlagilletményének megfelelő összeg illeti meg az ügyészt, amikor nyugdíjba vonul (vagy vonultatják). Ezen kívül a felmentés bizonyos eseteiben, vagyis csaknem mindig, az ügyészeket még végkielégítés is megilleti: a korábbi szolgálati viszonyuk időtartamától függően 1 és 8 hónap közötti időre járó átlagilletmény.

Az ügyészekről szóló törvény rendelkezéseire hivatkozva az OBH elnöke azt javasolja, hogy a nyugdíjazott bírák háromhavi alapilletményüknek megfelelő összeget kapjanak. Miért éppen a felét, mint az ügyészek? Új matematikai képlet született: „egy öreg” bíró egyenlő egy fél „öreg” ügyésszel?

Handó Tünde azt is javasolja, hogy amennyiben a bíró szolgálati viszonyát jogellenesen szüntették meg, akkor 6 havi illetményének megfelelő összeget kapjon. Ez a szépen körülírt megoldás azokra a bírákra vonatkozik, akiket 62 éves korukban nyugdíjaztak, időközben azonban az Alkotmánybíróság visszamenő hatállyal megsemmisítette a felmentésük alapjául szolgáló rendelkezést. Ilyenkor a bíró – elvileg – kétféle megoldás közül választhat: kérheti a munkaügyi bíróságtól, hogy helyezze vissza az állásába, avagy ehelyett kártérítést kérhet. Az Alaptörvényt módosító törvényjavaslat azonban 65 évben rögzíti majd a bírói nyugdíjkorhatárt. Vagyis, ha a lapátra tett kolléga 64-65 éves, akkor mire a perére sor kerül, a munkaügyi bíróság már nem lesz abban a helyzetben, hogy visszahelyezhesse őt az állásába. Na, ilyenkor kaphat 6 havi fizetésének megfelelő összeget. Ez esetben viszont nem jár neki semmiféle kártérítés (elmaradt munkabér), valamint az őt egyébként fél-ügyészként megillető 3 havi összeg sem.

Kedves volt munkaügyi bírósági Elnök Asszony! Mi a helyzet a Munka Törvénykönyvével? Abban ugyanis azt olvastam – bár ehhez Ön sokkal jobban ért, mint én – hogy a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén a munkaügyi bíróság akár 12 havi átlagilletményt is megítélhet, nem is beszélve a kártérítés, vagyis a kiesett munkabér kamatokkal növelt összegéről.

Csak nem újabb diszkriminációban tetszik gondolkodni? Ha ügyész volnék, a szolgálati viszonyom alapján 14 havi fizetésemet kaphatnám meg. Ha, mondjuk, esztergályos volnék, a felmentésem óta eltelt és a munkaügyi bíróság majdani döntéséig még hátralévő idő alapján mintegy 18 havi jövedelmemmel számolhatnék. De hát én csak egy buta, öreg, kényszernyugdíjazott bíró vagyok, nem érek többet 6 havi fizetésemnél. Megértem. Hiszen mindössze 40 évet húztam le az igazságszolgáltatásban.

Azok a kollégák, akik nem indítottak munkaügyi pert, Öntől kérhetik a hat havi illetményüknek megfelelő összegű kártérítés kifizetését. Ennek fejében viszont le kell mondaniuk minden további igényük érvényesítéséről. Vagyis utóbb, a 3 évi elévülési időn belül hiába indíthatnának még munkaügyi pert a nem szabályos felmentés okán, ettől így - 6 havi jövedelmük fejében - megfosztják őket. Persze, ha - az Ön javaslatára figyelemmel - amúgy sem kaphatnának ennél többet, akkor akár le is mondhatnak minden további jogos igényükről.

Nagyrabecsülésemet fejezem ki beadványának ama része iránt, amelyben bizonyos feltételek megléte esetén egy fajta „nyugdíj-kiegészítésként” működő szolgálati pótlék bevezetését javasolja. A kilátásba helyezett összeg is nagyon tetszetős. Azt azonban bizonyára Ön is tudja, hogy ez az ötlet enyhén szólva nem eredeti. A bírák évtizedek óta kérik ezt a szolgálati pótlékot arra tekintettel, hogy szakmai életük során a bírói hivatás mellett gyakorlatilag semmiféle más jövedelemszerző tevékenységet nem folytathattak. És ez a kérésük évtizedek óta süket fülekre talál. Miből gondolja kedves Elnök Asszony, hogy éppen most, a Fidesz által ebbe a kétségbeejtő gazdasági helyzetbe lavírozott ország parlamentje fog ezen változtatni?

De ha mondjuk – Önre való tekintettel – mégis elfogadnák ezt az indítványát (nem fogják), akkor vajon miért kellene a bírónak az erre vonatkozó kérelmét évente megújítania? Mi indokolja azt, hogy javaslata szerint évente kell hatósági bizonyítványt beszerezniük arról, hogy nem váltak büntetett előéletűvé, hogy nem tiltották el őket a foglalkozásuk szabályaitól, hogy nem folyik ellenük büntetőeljárás? Mellesleg milyen „egyetemi jogi végzettséghez kötött foglalkozástól eltiltás hatálya alatt állhat”egy nyugalmazott bíró, ha úgysem kaphat szolgálati pótlékot, akkor, ha bármilyen kereső tevékenységet folytat? Végig tetszett ezt legalább logikailag gondolni? Ha meg a nyugdíjazott bírákról azt feltételezzük, hogy vénségükre kezdenek el bűnöző életmódot folytatni, ugyan tessék már, akár évente belenézni a bűnügyi nyilvántartóba, ne már szegény nyugdíjasoknak kelljen állandóan hatósági bizonyítvány után szaladgálniuk.

Azt meg végképp nem értem az Ön javaslatában, hogy milyen hatósági bizonyítvány igazolná azt, hogy a bíró nyugdíjas korában sem tagja egyetlen politikai pártnak sem, és nem is folytat politikai tevékenységet. Ez a kikötés aztán végképp érthetetlen előttem. Miért ne nyithatná ki végre a száját az a bíró, aki évtizedekig hallgatásra volt kötelezve? Hiszen többé már nem ítélkezik! Döntéseit már nem befolyásolhatja politikai szimpátiája, vagy ellenszenve! Mostantól magánember, nyugdíjas, azt mond, olyan véleményt formál, amit és amilyet akar. Ja, hogy akkor nem tetszenek fizetni? De vajh miért nem?

Nem inkább azt szolgálja ez az évenként megújítandó kérelem, hogy jövőre pártunk és kormányunk azt mondhassa, drága volt bíró elvtársak, üres a kassza? Igen, tudjuk, járna Önöknek az a szolgálati pótlék, de hát sajnos… Ugye megértik, erre nem tudunk keretet biztosítani. Elfelejtettük betervezni a bíróságok költségvetésébe ezt a tételt. Majd talán jövőre... Addigra Európa motorja leszünk, de addig is tessenek új hűtőt és mosógépet venni, hogy felpörögjön a gazdaság!

Mai ismereteim szerint az eredeti módosító törvényjavaslatot az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottsága mindössze a 6 hónapi illetménynek megfelelő átalány-kártérítés elfogadásával javasolta kiegészíteni.

Azzal, hogy az Országgyűlés az újabb bírói nyugdíjkorhatár bevezetését az Alaptörvény 2. számú módosító javaslataként kívánja elfogadni, elejét veszi annak, hogy az Alkotmánybíróság ismét beleszólhasson a törvényhozó akaratának megvalósításába. Kérdés, vajon Luxemburg és Strasbourg is elhallgattatható-e ezzel? Kérdés az is, vajon Handó Tünde mire számított, mit tudott már akkor, amikor módosító javaslatait elkészítette? Alig hiszem, hogy ne látta volna előre oly szépen kidolgozott ötleteinek jövőjét. Ennek tudatában akár nagyvonalúbb is lehetett volna.

Időhúzás, porhintés, szemfényvesztés. Ez a mai „demokratikus jogállam”.