Krimi Karácsonyra

Karácsony közeledtével nem illik véres bűnügyekkel terhelni a nyájas olvasót, ez egyszer mégis hadd szegjem meg ezt az íratlan szabályt. A vádiratban a kifosztástól kezdve a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésig számos rendkívül súlyos bűncselekmény szerepelt. A történet horrorisztikus, ezért csak erősebb idegzetűeknek ajánlom.

publicdomainpictures.net

 

Egy erdő mellett élt egy nagyon szegény család, a férfi előző házasságából származó két gyermekkel és az új feleséggel. A férfi jövedelme kevés volt ahhoz, hogy mind a négyen megéljenek belőle, az asszony pedig nem dolgozott. Sokat éheztek, nélkülöztek, mígnem az asszony arra az elhatározásra jutott, nincs más megoldás, meg kell szabaduljanak férje gyermekeitől. Tudta, hogy nem lesz könnyű aljas ötletét a férjével elfogadtatni, de addig- addig duruzsolta, mormolta, zsolozsmázta, míg az apa kötélnek állt. Gyötrődött ugyan sokáig, hiszen az ő édes gyermekeiről volt szó, végül azonban csak beadta a derekát. A gyermekeket kivitték az erdőbe és ott magukra hagyták őket. A gyerekek éhesen, szomjasan el is aludtak egy nagy fa alatt és csak éjszaka ébredtek fel arra, hogy nagyon fáznak. Útnak indultak hát és reggelre szerencsésen haza is találtak.

A mostohaanyjuk azonban csak nem nyugodott, ismét rávette a férjét, vigyék távolabbra a gyerekeket, olyan mélyen be az erdőbe, olyan messze a szülői háztól, ahonnan bizonyosan nem találnak haza. Így is történt. A testvérek eltévedtek, hosszan bolyongtak az erdőben, mígnem észrevettek egy nagyon édes kis kunyhót. A kunyhóban egy idős nő lakott, aki befogadta, megvendégelte őket. Másnap azonban kiderült, hogy az idős asszony már több odatévedt gyerekkel végzett és ezt a sorsot szánta a kisfiúnak is. Ámde a kislány rájött, hogy mi vár az öccsére, ezért, mivel elmenekülni nem tudtak, ő maga ölte meg fogvatartójukat. Miután elégette az öregasszonyt és kiszabadította az öccsét, észrevették, hogy a házban ládaszámra áll az arany- meg az ezüstkincs. Teletömték hát a sok drágasággal a zsebeiket, elhagyták a tett helyszínét és nekivágtak az erdőnek. Nagy nehezen haza is találtak. Az édesapjuknak átadták a sok megszerzett kincset, így most már volt miből enni, szép ruhákat venni.

A mi történetünk azonban itt még nem ér véget. A hatóságok megtalálták az öregasszony holttestének maradványait és beindult a büntetőeljárási gépezet.

fotó:/www.portfolio.hu

A bíróság az apát két rendbeli, a gyermekei sérelmére társtettesként, folytatólagosan elkövetett emberölés előkészülete, valamint – az öregasszonytól elvitt vagyontárgyak átvétele miatt - különösen nagy értékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt ítélte szabadságvesztésre.

A kislányt a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádja alól felmentette, mert jogos védelmi helyzetben volt, amikor tűzre tette az öregasszonyt. Ugyanakkor őt és öccsét bűnösnek mondta ki társtettesként, különösen nagy értékre elkövetett kifosztás bűntettében. Ezt a bűncselekményt a fiatalkorúak azzal valósították meg, hogy a már megölt idős asszony vagyontárgyait a házból eltulajdonították.

A mostohaanya időközben meghalt, így vele szemben a társtettesként, két rendbeli, folytatólagosan elkövetett emberölés előkészülete miatt indult büntető eljárást meg kellett szüntetni. Az ő esetében súlyosító körülmény lett volna még az is, hogy kezdeményező szerepe volt a bűncselekmény véghezvitelében, az ő agyában született meg ez a szörnyű gondolat és ő vette rá a gyerekek édesapját a tett elkövetésére.

A gonosz öregasszony talán jobban is járt azzal, hogy nem maradt életben, mert különben a pontosan meg nem határozható rendbeli előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen, különös visszaesőként elkövetett emberölések miatt – hiszen a most odatévedt gyerekek előtt már sok kisgyereket ölt meg és fogyasztott el - egész biztosan tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték volna.

Ugye, ismerős a történet? Ugye nem is gondolták volna, hogy Jancsi és Juliska, meg az ő szerető édesapjuk is ilyen súlyos bűncselekményeket követett el? Azt persze tudtuk eddig is, hogy a gonosz boszorka abban az álságos mézeskalácsházban egy velejéig romlott bűnöző, no de hogy az „ártatlan” mesehősök is a fél büntető törvénykönyvet megvalósították?

Most jól láthatják, hogyan fest a Grimm testvérek meséje jogászszemmel.

Ezzel a krimivel kívánnak a halhatatlan Grimm testvérek és a halandó büntetőjogász boldog, békés, nyugodt és szép Karácsonyt minden kedves olvasójuknak. 

foró: juventus.hu

 

Sajtó (villás)reggeli

(Foto: programturizmus.hu)

Darák Péter, a Kúria elnöke a Múzeum Kávéházban tartotta meg év végi sajtótájékoztatóját. A Kúria 2012-es évét a „kezdeményezések évének” nevezte. Sok szempontból ebben igazat is adtam neki. Mind a pazar reggeliből, mind a gyönyörű mappában átadott sajtóanyagból megállapíthattam, hogy a költségvetés már az idén sem fukarkodott, ezzel lehetővé téve, hogy az új szakmai és marketing kezdeményezésekhez az anyagi háttér rendelkezésre álljon.

A Kúria az új bírósági rendszerben már kizárólag a bíróságok szakmai munkájáért, annak szinvonaláért és egységesítésért felel. Ez azóta van így, amióta különvált a bíróságok igazgatási és szakmai felügyelete. Az előbbi az Országos Bírósági Hivatal (OBH) feladata lett, az utóbbi pedig a Kúriáé. Ha nem történt volna a bírósági rendszerrel mindaz, ami történt – a kilenc évre kinevezett és csaknem korlátlan hatáskörrel felruházott OBH elnök, a Kúria korábbi elnökének  eltávolítása a mandátumának lejárta előtt, valamint a hatvankét év feletti bírák jogellenes kényszernyugdíjazása -, akkor őszintén azt mondhatnám, hogy a feladatkörök e szétválasztása logikus és szerencsés döntés volt.

A Kúria hét olyan csoportot hozott létre, melyek feladata a joggyakorlat elemzése. E csoportok munkájában a kúriai bírák mellett alacsonyabb szintű bíróságok bírái, valamint a jogtudományok képviselői is részt vesznek. Elemzéseiket közzéteszik a Kúria honlapján, remélhetőleg hamarabb, mint ahogyan a jogerős ítéletek felkerülnek a különböző bírósági honlapokra. Arra a felvetésre, hogy a luxemburgi Európai Bíróság döntései – egyebek között a bírák kényszernyugdíjazásának diszkriminatív voltát megállapító döntésük is – a kihirdetést követő rövid egy órán belül megjelennek az interneten, nálunk hosszú hetekig tart, míg az anonimizál ítélet nyilvánosságra kerül, Darák elmondta:  ő maga is kételkedik abban, hogy valóban szükség van-e az anonimizálás hosszan tartó bürokratikus eljárására. Ismeretei szerint az OBH jelenleg azon dolgozik, hogy legalább az anonimizált ítéletek fellelhetőségét segítse valamiféle felhasználóbarát kereső programmal. Nem vitatom, erre is égető szükség lenne.  Jogász legyen a talpán, aki ügyszám, vagy évszám alapján megtalál egy számára fontos ítéletet. Különösen nevetséges az anonimizálás akkor, amikor olyan ügyek kerülnek fel a honlapra, amelyek elkövetőit, vagy peres feleit a sajtó révén már mindenki név szerint ismeri.

Darák Péter egyetértett azzal a felvetéssel is, amely szerint a magyar lakosság jogismerete enyhén szólva  hiányos. Ezért indították el, mondta, azt a programot, amelynek keretében a bírák alapvető jogi ismeretekről tartanak előadásokat gimnáziumokban. Az első ilyen előadást ő maga tartotta a Lauder Javne középiskolában. Kitérő választ adott ugyanakkor arra a kérdésre, vajon miért nem vonják be ebbe a programba a kényszernyugdíjazott bírákat is, akiknek szaktudásuk és – sajnos – idejük is lenne ilyen feladatok ellátására.

Az elnök azt is sietett kijelenteni, hogy a Kúria munkájában semmiféle fennakadást nem okozott huszonkét kényszernyugdíjazott bírájának távozása. Helyettük alsóbb színtű bíróságokról tizenöt bírót rendeltek fel kúriai munkára, továbbá a kényszernyugdíjazott bírák közül ugyancsak tizenöten igazságügyi alkalmazottként dolgozhatnak tovább. Mindemellett tizenhárom új kúriai bírót neveztek ki.

Arról most hadd ne alkossak véleményt, hogy a nagy tapasztalattal, 30-40 éves igazságszolgáltatási múlttal rendelkező elbocsátott bírákat „igazságügyi alkalmazottként” foglalkoztatják, vagyis gyakorlatilag olyan munkát végeztetnek velük, amit egy bírósági titkár (jogot végzett, de bíróvá még ki nem nevezett jogász) is el tud látni. „A titkárok a bírák mellett dolgoznak, előkészítik számukra a peranyagokat, utánanéznek eseteknek, s idővel jellemzően maguk is bírók lesznek” – olvasom a Magyar Bírói egyesület honlapján. Hozzáteszem, azok, akik bíróból kényszerültek titkárrá válni„jellemzően” nem lesznek bírák.

Idézem tovább a Magyar Bírói egyesület lelkes sorait, mely szerint „több száz embert vehetnek fel jövőre a bíróságok, miután összesen majdnem egymilliárd forintot szán erre a 2013-as költségvetés tervezete. (Azt persze nem tudom, hogy melyik költségvetési tervezet volt ez a sok közül, mert dátum sajnos nem szerepel a cikk alatt.)

Már nem a sajtótájékoztató, hanem külön interjú keretében – a Kúria elnöke elmondta, hogy -bár konkrét ismeretei nincsenek - úgy tudja, hogy az Európai Bizottság által megszabott január 6-ai határidőre tekintettel a kormányban „előkészületi munkák” folynak a jogellenesen felmentett bírák helyzetének törvényi szintű rendezésére.

Darák Péterrel készített interjúm itt hallható.

Mégis kinek az (előít)élete?

Még meg sem kezdődött a Geréb Ágnes ellen indított legújabb büntető per az óbudai bíróságon, amikor a Születésház Egyesület már közleményt adott ki, máris levelet írt Navracsics Tibornak, az igazságügyi tárca vezetőjének. Arra kérik a minisztert, hogy „mielőbb vizsgálja felül dr. Geréb ügyét, és kísérje megkülönböztetett figyelemmel a bírósági tárgyalást, biztosítva ezzel, hogy dr. Geréb Ágnes igazságos eljárásban részesüljön.”

Fotó: Népszabadság - M. Schmidt János

Tisztelt Születésház Egyesület! Mindenekelőtt szeretném felhívni a figyelmüket arra az oly sokszor megírt, elmondott, már az Alkotmányban és a mai Alaptörvényben is rögzített szabályra, amely az igazságügyi miniszter részére nem teszi lehetővé, hogy egy folyamatban lévő büntető eljárásról véleményt nyilvánítson, vagy abba bármilyen módon beleavatkozzon. Vagyis ő nem tudja „biztosítani”, hogy akár Geréb Ágnes, akár más „igazságos eljárásban” részesüljön. Magánemberként természetesen Navracsics Tibor bármely tárgyalást figyelemmel kísérhet, akár „megkülönböztetett” figyelemmel is, de arra sem így, sem úgy nincs hatásköre.

Az igazságos eljárást – bármennyire is aggódnak Önök emiatt – kizárólag a bíróság tudja biztosítani. Az a bíróság, amely az eljárási szabályokat betartva fog dönteni a Geréb Ágnes ellen benyújtott újabb vádakról. Ez még akkor is így van, ha az egyesület véleménye szerint Geréb Ágnes a korábbi „tárgyalásokon tapasztaltakhoz hasonló diszkriminatív eljárás előtt áll.” Bár, hogy mi lett légyen az a diszkrimináció, azt levelükből nem sikerült megtudnom.

(Kép: Születésház Egyesület)

Joggal merül fel a kérdés, ki is vádolható itt előítélettel? Ki és milyen alapon állítja, hogy a korábbi büntetőeljárás diszkriminatív volt, de főként ki és milyen alapon meri előre kijelenteni, hogy a most kezdődött eljárás is bizonyosan diszkriminatív lesz?

A nyílt levelet írók „rámutatnak emellett arra, hogy a december 6-án induló perben annak ellenére vádat emeltek ellene, hogy a hivatkozott esetekben érintett szülők mindegyike teljes mértékben őt (mármint persze Geréb Ágnest) támogatja.”

Vagy úgy. Ezek szerint a vádemelésnek nem a Büntető Törvénykönyvben rögzített tényállások megvalósítása, az azok során megállapítható bűnösség, vétkesség, felelősség, vagy gondatlanság megállapíthatósága lenne az alapja, hanem az, hogy kik „támogatják” a vádlottat?

Biztosak-e e mozgalom tagjai abban, hogy még ma is Geréb Ágnes mellett áll ki az az édesanya, akinek kórházi ellátás híján halt meg az újszülöttje, vagy az, akinek a gyermeke tüdőgyulladás és oxigénhiányos állapot miatt utóbb 15 napot töltött kórházban, és az elszenvedett agykárosodás miatt fogyatékos maradhat? Sajnos nem ők és gyermekeik az egyedüli áldozatok.

Ezek persze egyelőre mind a vád állításai. A bíróságra és csak a bíróságra hárul a döntés joga. Semmiképpen nem az igazságügyi miniszter, sem a Születésház Egyesület, még kevésbé Geréb Ágnes támogatóinak feladata, hogy előre eldöntsék, megalapozottak-e ezek a vádak.

Perek egy jogállamban

Az úgy kezdődött, hogy Handó Tünde, ma az Országos Bírósági Hivatal (OBH) vezetője, korábban a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke a kényszernyugdíjazott bírák ügyében tett nyilatkozatában sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „nagy tekintélyű bírók olyan kezdeményezésekkel élnek, ami jogi nonszensz. Én óva inteném ezeket a kollégákat attól, hogy ilyen akciókba kezdjenek, mert csak a saját szakmai tekintélyüket ássák alá”.

(Handó Tünde az OBH elnöke. Fotó: Richpoi)

Az együttérző sajnálkozásra az a nyílt levél szolgáltatott okot, amelyben a „nagy tekintélyük” dacára elbocsátott bírák azt kérték a köztársaság elnökétől, hogy közjogi aktussal semmisítse meg a 62 éven felüli bírák kényszernyugdíjazásáról szóló felmentéseket, mivel az Alkotmánybíróság megsemmisítette a felmentések alapjául szolgáló törvényhelyeket.

Ha viszont közjogi aktust emlegetni „jogi nonszensz”, akkor jöjjenek egyenként a munkajogi perek! Hogy ki és milyen alapon döntött így, azt most nem firtatnám, elismerve, hogy fineszes volt az, aki ezt kitalálta. Akkor ugyanis már köztudott volt, hogy mintegy százötven bíró a strasbourgi bírósághoz fordult. Mint ahogy az is köztudott, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága csak akkor fogad be egy kérelmet, ha a kérelmező már minden hazai jogorvoslati fórumot kimerített. Ezért a bírák közül senki sem merte megkockáztatni, hogy kihagyja ezt a lépést, tehát szép engedelmesen egyenként benyújtották keresetüket a munkaügyi bíróságokhoz.

(Handó Tünde a Fővárosi Munkaügyi bíróság elnökeként 

Fotó:Honéczy Barnabás)

Felmerült azonban a kérdés, vajon egy ilyen különleges esetben ki vagy kik legyenek az alperesek? A bírákat – mint ez köztudott – az Országos Bírósági Hivatal felterjesztését követően a köztársasági elnök nevezi ki. Ugyanakkor az egyéb munkáltatói jogokat – a kinevezés és a felmentés kivételével – annak a bíróságnak az elnöke gyakorolja, ahová a bírót beosztották.

Jogilag teljesen logikus volt, amit az egyre kisebb tekintélyűnek degradált bírák gondoltak, nevezetesen, hogy a munkajogi pernek mindazon jogi személyek alperesei, amelyeknek szerepük van a kinevezési/felmentési folyamatban. Perelték tehát a köztársaság elnökét (némelyek az elnöki hivatalt, hiszen a felmentésről szóló okiraton az ő ügyszámuk szerepelt, ráadásul a hivatal is önálló költségvetési szerv), az Országos Bírósági Hivatalt és természetesen a saját bíróságukat.

Nos, nem csoda, hogy ismét hirtelen tovább zsugorodott a bírói tekintély! Az OBH sietve benyújtotta ellenkérelmét, közölve, hogy őt aztán nem lehet perelni, hiszen ő „csak postás” az ügyben (no persze ők ennél kifinomultabb „jogi” érveléssel éltek). A bírák jogállásáról szóló törvényre hivatkozva azt azért mindenesetre leszögezték, hogy a „felperes keresetét az 1992. évi XXII. törvény rendelkezéseire alapítja. Tekintettel arra, hogy a felperes jogviszonyának megszüntetésekor hatályos Bjt. 222. § a jogellenes megszüntetés jogkövetkezményei tekintetében nem engedi alkalmazni a Munka törvénykönyve szabályait, a kereseti követelés jogalapja megalapozatlan”.

Itt már egy kicsit azért felhorgadt bennem a mindent elsöprő jogi indulat. Nemcsak azért, mert a keresetét senki sem alapította az OBH által idézett rendelkezésekre. Mindenki az Alkotmánybíróság döntésére hivatkozott. Hanem főként azért, mert az OBH-nak sikerült odáig süllyednie, hogy a jogalapot merészelte vitatni. Mindezt az Alkotmánybíróság döntése után. A jogalapot azokban a munkaügyi perekben, amelyeket ő maga kényszerített rá több mint száz bíróra.

Az igazi poén azonban még csak most következik. A Köztársasági Elnöki Hivatal ellenkérelmében kifejtette, hogy a köztársasági elnök határozata közjogi aktus, és nem munkáltatói intézkedés. Bravó! Mostanra rá tetszettek jönni? Hiszen mi ezt mondtuk már júliusban, mi a „nagytekintélyű” bírák, amikor azt kértük a köztársasági elnöktől, hogy közjogi aktussal semmisítse meg a korábbi – immáron alkotmányellenessé vált – közjogi aktusát.

(Fotó: Blikk)

Azok a szegény, naiv kollégáim, akik nem voltak résen, és úgy gondolták, hogy mind a három alperest joggal perlik, áldozatául estek az OBH és a Köztársasági Elnöki Hivatal „nagyvonalúságának” is. Ugyanis egyik „nem alperes” sem röstellt perköltséget kérni. Azt már fel sem merem vetni, hogy a „nem alperes” hivatalok vajon miért bíztak meg ügyvédeket – a KEH ifjabb dr. Balsai Istvánt (!), az OBH a dr. Pap és Kozma ügyvédi irodát – e rendkívül bonyolult ügyben a perbeli képviseletükkel. Netán saját kebelbéli jogászaik túlterheltek lettek volna, ha százötven perben kellene képviselniük munkáltatójukat? Értem én. Csak a munkaügyi bíróságokat lehetett ennyi értelmetlen, fölösleges perrel terhelni. No meg akkor hogyan is követelhetnének néhány tízezer forint perköltséget? Legalább fizessenek azok az immár nyugdíjas renitens bírák, akik megsértett jogaikért harcba-perbe merészelnek szállni!

A történetnek azonban még messze nincsen vége. Az előzmény nélküli joggyakorlatot sikerült még egy újabb kanyarral cifrázni. A bírák jogállásáról szóló törvény (Bjt.) felelőtlen jogalkotóinak annak idején nem volt elegendő fantáziájuk ahhoz, hogy előre lássák, eljő majd a kor, amikor tömegesen bocsátanak el jogellenesen bírákat. Ezért most gyorsan ki kellett találni, hogy hiába nyeri meg a bíró a munkaügyi pert a jogalap tekintetében, ott, ugyanabban a perben nem kérhet kártérítést. Még mit nem! Gyorsan előrángatjuk hát a Bjt. – amúgy nem az ilyen esetekre kitalált – szabályait. Ezek segítségével a munkaügyi bíróság elutasíthatja a kártérítési igényeket azzal, hogy idő előttiek. Tessék előbb a munkáltatóhoz fordulni, hisz a Bjt. alapján kötelező az egyezkedés.

(Kép: Seobaglyak)

Amikor tehát a jogalapot illetően jogerős lesz a munkaügyi bíróság döntése, be lehet nyújtani a kárigényt a saját bírósághoz. A munkáltatónak hatvan napja van, hogy válaszoljon, és hatvan nap után, ha majd nem tetszik a válasz – erről vannak előzetes sejtéseim –, akkor lehet a kárigénnyel újra munkaügyi bírósághoz fordulni. Persze ott már észnél kell lenni, hiszen a kárigény elutasított része után 8 százalék illetéket, no meg a nagyvonalú alperes esetleg tetemes perköltségét is meg kell fizetni.

Voltaire már idejekorán megírta: „Veszélyes dolog, ha az embernek igaza van valamiben, amiben a hivatalos szervek tévednek.”

(Kép: IMGACE)

Nemzetbiztonsági kockázat?

Parlament 1938. (fotó: Hetek)

 Először egy kis kronológia:

- 1920. évi XXV. törvénycikk a tudományegyetemekre, műegyetemre, a budapesti közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiára való beiratkozás szabályairól. A törvény az egyetemekre való beiratkozást a nemzetiségek országon belüli arányához kötötte, és a zsidókat nemzetiségnek minősítette. Ez a törvény Numerus Clausus néven híresült el.

- 1938. évi XV. törvénycikk a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról. Közismertebb nevén: Első Zsidótörvény, amely kimondta: a szabadfoglalkozású állásoknál és a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál 20% lehet a zsidók maximális aránya.

- 1939. évi IV. törvénycikk, vagyis a Második Zsidótörvény, a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról. Zsidónak minősült, aki a törvény hatálybalépésekor illetve az előtt önmaga, vagy legalább egy szülője vagy legalább két nagyszülője az izraelita felekezet tagja volt. A törvény a szellemi foglalkozásokban 6%-ban maximalizálta a zsidók arányát, továbbá megtiltotta zsidók alkalmazását az állami közigazgatási és igazságügyi szerveknél és a középiskolákban. Színházakban és a médiában zsidó nem tölthetett be olyan állást, amely befolyással bírt az adott színház, illetve média szellemi irányvonalára.

 - 1941. évi XV. törvénycikk a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc. kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről. A Harmadik Zsidótörvény már mindenkit zsidónak minősített, akinek két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született. Megtiltotta a vegyes házasságokat sőt, még a zsidók és nem zsidók közötti nemi kapcsolatot is.

Gyöngyösi Márton a Jobbik parlamenti képviselőjének hétfői felszólalása indított arra, hogy összeállítsam a fenti kis kronológiát. Ezzel szeretnék emlékeztetni mindenkit arra, hogyan kezdődött az az őrület, ami mintegy hat millió zsidó elpusztításához vezetett.

Gyöngyösi sem akart „egyelőre” mást, mint azt, hogy írják már össze a zsidó kormánytagokat és képviselőket. Jó lesz majd még valamire, ha van egy ilyen lista. Másnap „pontosított”: ő csak az izraeli-magyar kettős állampolgárságú képviselők felmérését tartaná fontosnak. Ja, az persze egészen más! Nem kellene akkor ugyanezzel a lendülettel összeírni a román-, az ukrán-, a szerb és a szlovák-magyar kettős állampolgárokat is? Vajon Gyöngyösi képviselő úr fel volt-e háborodva 2010-ben, amikor Robert Fico kijelentette, hogy ha a magyar parlament elfogadja a szomszédos államokban élő magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő törvényt, az Szlovákia számára súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent?

Balczó Zoltán, aki házelnökként vezette a hétfői ülést és szó nélkül hagyta párttársa felszólalását, cseppet sem érzi magát hibásnak. Utóbb sem röstellt a házszabályra hivatkozni, ami – szerinte - nem adott néki lehetőséget arra, hogy Gyöngyösit rendreutasítsa. Balczó szerint csak akkor alkalmazhat szankciót, ha a képviselő egy „személyt vagy csoportot érintően sértő vagy illetlen kifejezést használ”.

Tudom, Balczó nem jogi, hanem műszaki egyetemet végzett, talán ezért nem képes megfelelően értelmezni az országgyűlés házszabályát. Levezető elnökként azért persze tehetne rá kísérletet.

 „Azt a felszólalót, aki felszólalása során az Országgyűlés tekintélyét… sértő kifejezést használ…. az elnök rendre utasítja, egyidejűleg figyelmezteti az esetleges második felszólítás következményeire” (vagyis arra, hogy megvonhatja a szót). És azért, hogy e bonyolult szabály megértését mindenki számára megkönnyítsék, az Országgyűlés Alkotmány- és Igazságügyi Bizottsága több állásfoglalást is kiadott. Ezekben napnál világosabbá teszi, hogy: „a mindenkori levezető elnököt illeti meg a mérlegelési jog, továbbá az elnök feladata, hogy ilyen esetben haladéktalanul avatkozzon be. A bizottság nem látja akadályát annak, hogy e jogával az elnök már a felszólalás közben is éljen.”

Úgy tűnik, Balczó szerint egy újabb zsidózás nem sérti ennek a parlamentnek a tekintélyét. Teljességgel másképp ítélik meg ezt a világ véleményvezér újságjai. Sőt, még a hazai közéletben is egyedülálló összefogás alakult a Tisztelt Ház tekintélyét is sértő nyílt zsidózás ellen. A közvéleményt azonban nem csupán Gyöngyösi kijelentései sokkolták, hanem a parlamenti ülésen elhangzott felszólalás után beálló "hosszú csend is" - így fogalmazta meg a Pravda című független pozsonyi lap. Igaza van. Ez a csend ugyanis csaknem olyan aggasztó, mint maga a felszólalás.

(Fotó: http://www.stop.hu)