2013. április 1., hétfő

Garázdák



Március 13-án a Fidesz feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt. Csaknem egy héttel azután, hogy fiatalok másztak be a Fidesz Lendvay utcai székházának udvarára, hogy ott tiltakozzanak az alaptörvény negyedik módosítása ellen.
mno.hu
Mindenekelőtt tisztázzuk, mi is a garázdaság. A Btk. szerint ezt a bűncselekményt az követi el, aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen…. Ha mindezt csoportban teszi, 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Selmeczi Gabriellát eddig villámgyors replikázóként ismertük meg, ahogy az egy jobbfajta szóvivőhöz illik is. Most viszont csaknem egy hétre volt szüksége ahhoz, hogy halálra rémüljön a Fidesz székház udvarára bemászó veszedelmes fiataloktól.
Miként azt számos videón láttuk, a rémült szóvivő, és vele Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója, megbotránkozása jeléül „házi süteménynek” aposztrofált bolti nápolyit és linzerkarikát kínált a tüntetőknek. Megbotránkozásukra nyilván az adott okot, hogy a fiatalok nem kértek a sütiből.
nol.hu
Egy héttel később ugyanez a Selmeczi már úgy nyilatkozott, hogy a fiatalok rémületbe ejtették a székház dolgozóit.
A rendőrség a feljelentés alapján el is rendelte a nyomozást. Az a rendőrség, melynek szóvivője március 7-én úgy nyilatkozott, hogy bejelentésre mentek ki a Lendvay utcai pártszékházhoz, ahol „jogi felvilágosítást adtak az ott lévő magánszemélyeknek és biztonsági őröknek. Egy embert előállítottak, majd elhagyták a helyszínt, mivel további intézkedésre nem volt szükség.” Már megint a rendőrség lenne a ludas? Ők nem vették észre, hogy köztörvényes bűncselekmény helyszínére hívták ki őket? Nem vették észre ott, rögtön, azonnal, hogy a szemük láttára olyan „közösségellenes, erőszakos magatartás” zajlik, aminek véget kellene vetniük? Nem észlelték a megbotránkozást és a riadalmat? Nyilván nem, ha úgy ítélték meg, hogy „további intézkedésre nem volt szükség.” Nekik is csaknem egy hét és egy feljelentés kellett ahhoz, hogy rádöbbenjenek, nyomozást kell elrendelni az ügyben? Valószínűleg addigra elfelejtették, hogy Rétvári Bence parlamenti államtitkár korábban már megköszöntea rendőrség higgadt, nyugodt és szakszerű munkáját”.
magyartudat.com
Rétvári arra is rámutatott, hogya rendszerváltás óta eddig erőszak csak ott ütötte fel a fejét a tüntetéseken, ahol a szélsőjobb vagy szélsőbaloldal is jelen volt.” A diákok nyilván egyikhez sem sorolhatók. A Fidesz meg végképp nem, hiszen anno a kordonbontási akciójukat a bíróság nem hogy garázdaság bűntettének, de még szabálysértésének sem minősítette.
Pedig nem kétséges, volt erőszak, volt tettlegesség a Lendvay utcában. Ezt is láttuk a felvételeken. Egy savazással fenyegető idős úr az egyik tiltakozó fiatalember arcába nyomott egy transzparenst. Dulakodás is volt a Fidesz székház ajtajában, melynek során a pártszékház egyik alkalmazottja ágyékon rúgta Sz.S.-t, aki be akart menni az épületbe. De nem bánt kesztyűs kézzel a tüntetőkkel az az emberölés miatt elítélt „biztonsági” ember sem, aki „saját lelkiismeretétől vezérelve” jelent meg társaival együtt a helyszínen.
nepszava.com
Az egész jogvégzett Fidesz brancsban az egyetlen igazi jogásznak a nem jogász Kubatov Gábor tűnt. Ő ugyanis azt írta: „a radikális fiatalok példátlan akciója törvénybe ütközik, birtokháborításnak minősül.”
Ez bizony igaz. A polgári engedetlenség valóban sérthet jogszabályt. Az azonban nem mindegy, hogy melyiket. A birtokháborítás ugyanis nem a büntető jog, legfeljebb a polgári jog szabályai szerint ítélhető meg.

Az pedig, hogy a rendőrök több fiatalt péntek reggel 7-kor az ágyukból rángattak ki és állítottak elő, egyértelműen a megfélemlítést szolgálta. Ez az eljárás, ha tételesen nem is sértett törvényt, teljesen indokolatlan és szükségtelen volt. Egy cselekmény helyszínéről szokták az „elkövetőt” előállítani, vagy akkor, ha attól félnek, hogy később már nem találják meg. Három héttel a demonstráció után, az ismert helyen lakó egyetemistákat előállítani, nyílt fenyegetés mindazoknak, akik a további demonstrációkon részt akarnak venni. És ezt éppen az a hatalom teszi, amelyik a saját bőrén tapasztalta meg a diktatúra „nyűgét s nyilait”. 

hir24.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése