Klubrádió: Reggeli személy - Szénási Sándorral

Én voltam tegnap a reggeli „személy”. Sok mindenről esett szó a mintegy egyórás beszélgetés alatt. Kezdtük a Velencei Bizottsággal és befejeztük Kádár Jánossal. Nem mondom, szép ívet rajzoltunk fel.

Fotó: Láng András

Röviden szó esett a bírák kirúgásáról és „visszavételéről”, a bíróság lefejezéséről, kezdve Baka András volt főbíróval, akinek eltávolításához az egész Legfelsőbb Bíróságot át kellett keresztelni. És mégis, a bírák bírák maradtak, a szakmai tisztesség ma is munkálkodik bennük.

liganet.hu

Beszéltünk a gyermekelhelyezési perekről, ennek kapcsán az apák sérelmeiről. A gyilkos indulatokról, melyek egy-egy családjogi perben erősebbek lehetnek, mint egy emberöléses büntető ügyben.

Politizáltunk is. Nem árultam el, ki lenne a „favoritom” miniszterelnökként. Azért nem, mert a baloldali összefogást tartanám a legfontosabbnak.

erdely.ma

Értetlenkedtem azon, hogy nincs az a botrány, ami megrendítené a Fidesz-hívőket. Szomorkodtam azon, hogy egyetlen olyan hivatásrendet sem tudnék megnevezni, amelyik összefogott volna a hatalom durva beavatkozásával szemben. Ennek kapcsán eset szó Martin Niemöllerről, a papról, akit már idéztem máshol is és most is – tévesen. Nem Auschwitzba, mint mondtam, hanem a Sachsenhauseni koncentrációs táborba hurcoltak el. A tőle származó ídézet azonban pontos, és sajnos ma is nagyon aktuális:

marthacolmenares.com

„Mikor a nácik elvitték a kommunistákat.

nem szóltam,

hisz nem voltam kommunista.

Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,

nem szóltam,

hisz nem voltam szakszervezeti tag.

Amikor a szocialistákat bezárták,

nem szóltam,

hisz nem voltam szocialista.

Amikor a zsidókat vitték el,

nem szóltam,

hisz nem voltam zsidó.

Amikor engem vittek el,

nem maradt senki,

aki szólhatott volna.

Megvitattuk még Magyar Bálint definícióját, a „posztkommunista maffiaállam” meghatározás pontosságát, és nem utolsó sorban az értelmiség háttérbe szorításá. Így jutottunk el a Velencei Bizottságtól a Kádár korszakig.

A teljes beszélgetés itt hallható.

Strasbourgi magyar ügyek

A választások előtti utolsó teljes évben változtat-e vajon a Fidesz kormány az eddigi – bátran mondhatjuk – nem jogállami kormányzásán? Nagy kérdés, hogy tanult-e a kormánypárt az elmúlt esztendő nemzetközi kudarcaiból? Mi volt és mi várható a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán megtámadott magyar ügyekben?

(Foró: igazmondó.hu)

Az elmúlt év végén emelkedett jogerőre az a strasbourgi ítélet, amely elmarasztalta Magyarországot egy közalkalmazott indoklás nélküli elbocsátása miatt. A bíróság a panaszosnak hatezer euró nem vagyoni kártérítést és háromezer euró költségtérítést ítélt meg. Ez a konkrét ügy ugyan befejeződött, de még legalább nyolc ugyanilyen ügy fekszik a bíróság előtt, amelyekben nyilván hasonló döntések várhatóak az idén. A közalkalmazottak indokolás nélküli elbocsátásakor a kormány a tisztességes eljáráshoz való jogot sértette meg. Nem kétséges, hogy a jogsértések nagy számához az Alkotmánybíróság is hozzájárult azzal, hogy – bár már az év elején megállapította a jogszabály alkotmányellenességét - a törvény megsemmisítését csak májustól mondta ki. Ezzel időt és lehetőséget hagyott a kormánynak számos további törvényszegés elkövetéséhez.

Még a bírák kényszernyugdíjazásával kapcsolatos eljárások sem zárultak le. Mintegy százötven bíró beadványa fekszik a strasbourgi bíróság előtt, ezek elbírálása is legfeljebb 2013-ban lehet esedékes. Az emberi jogi bíróság eddig ismert joggyakorlata szerint a jogellenesen nyugdíjba küldött bírák esetében csak a teljes reparáció, vagyis az eredeti állapot helyreállítása lehetne a megoldás. Az országgyűlés elé kerülő törvénytervezet azonban ettől meglehetősen messze van. Bár az Európai Unió luxemburgi Bírósága 2013. január 6-áig adott határidőt a magyar államnak, hogy megtegye a megfelelő, diszkriminációtól mentes intézkedéseket, az eddigi értesüléseink szerint a parlament legközelebb csak februárban ülésezik. Kérdés az is – valóban kérdés? – hogy az országgyűlés változatlan tartalommal fogadja-e el a benyújtott tervezetet. Ha így lesz, attól tartok, hogy ez még sokba kerülhet a magyar államnak, vagyis nekünk, adófizetőknek.

Strasbourgi döntésre vár még Geréb Ágnes panasza, melyet az ellene folytatott tisztességtelen eljárás miatt nyújtott be, Baka Andrásé, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökéé, akit elmozdítottak tisztségéből, így a hat évre szóló mandátumának felét sem tudta kitölteni. Strasbourg előtt fekszik a megtámadott médiatörvény is. Ugyancsak keresetet nyújtott be az Emberi Jogok Európai Bíróságához Galambos Lajos, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) kémkedéssel vádolt volt főigazgatója, mert álláspontja szerint az ellene tavaly nyáron indított büntetőügyben a hatóságok megsértették a tisztességes eljáráshoz való jogát, számos eljárásjog-sértést követtek el, és „meg nem engedett eszközökkel próbáltak nyomást gyakorolni súlyosan cukorbeteg fiára”.

(Kép: http://www.168ora.hu)

A magyar állam az elmúlt évben jó ideig próbált ellenszegülni az emberi jogi bíróság döntésének. Hosszú hónapok teltek el azzal, hogy nem voltak hajlandóak végrehajtani azt a strasbourgi ítéletet, melyben az államot kártérítésre kötelezték a vörös csillag viselése miatt itthon büntetőjogi felelősségre vont Fratanolo János ügyében. A márciusban jogerőre emelkedett ítélet szerint összesen mintegy 1,8 millió forintot kellett az államnak kártérítés és perköltség címén fizetnie. Emlékezetesen hosszú huzavona után – nem értünk egyet, nem fizetünk, az MSZP fizessen, a pártok pénzéből fizessünk - júliusban történt meg a kifizetés, akkor már persze késedelmi kamattal együtt. Az a tény, hogy egy állam vitába szálljon az emberi jogi bíróság ítéletében foglaltakkal, még nemzetközi összehasonlításban is példátlan.

A tavalyi tapasztalatok így aztán nem sok jóval kecsegtetnek az előttünk álló esztendőre sem.

(A cikk megjelent a Vasárnapi Hírek 2012. december 30-i számában)

Semmisség

Hat év telt el a 2006. őszi „sajnálatos események” óta, de a történet még mindig nem jutott nyugvópontra. Az Alkotmánybíróság (Ab) most kezdi tárgyalni azokat az indítványokat, melyeket az úgynevezett semmisségi törvény ellen nyújtottak be.

Mi is volt ez a – hivatalos nevén „a 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról” szóló – semmisségi törvény? A 2011. márciusi jogszabály kimondta, hogy „a 2006. szeptember 18. és október 24. között, a tömegoszlatásokhoz kapcsolódóan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, illetve garázdaság miatti elítélések, továbbá a bíróság hatáskörébe tartozó rendzavarás, garázdaság és veszélyes fenyegetés szabálysértése elkövetésének megállapításai semmisnek tekintendők, amennyiben az elítélés alapját kizárólag rendőri jelentés, illetve rendőri tanúvallomás képezte.” 

(Fotó: Hír3)

Balsai István, a törvényjavaslat előterjesztője ma alkotmánybíró. Érdekes lesz, amint most e minőségében fog szavazni a korábban általa benyújtott javaslatról. Mert bárhogyan is dönt majd az Alkotmánybíróság, „jogászszemmel” leszögezhetjük, hogy ez a törvény számos alkotmányos alapelvet sért.
Az első beadvány már egy héttel a törvény kihirdetését követően megérkezett az Ab-hez. Az MSZP, a Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete, és egy magánszemély, valamint azok a bírák fordultak az Ab-hez, akiknek a törvényt alkalmazniuk kellett volna. A bírák az eljárásokat az Ab döntéséig felfüggesztették. Érdemes külön szólni a Helsinki Bizottság és a TASZ állásfoglalásáról, mert e két jogvédő szervezet 2006-ban a rendőri jogsértések ellen tiltakozott. Ennek ellenére beadványukban kifejtették, hogy „a jogállamot súlyosan veszélyezteti, ha az országgyűlési képviselők politikai okokból felülírják a független igazságszolgáltatás által hozott ítéleteket.”

Nem emlékszem a most tárgyalt eseten kívül olyan alkalomra, amikor a rendőrök, a bírák és a jogvédők ilyen egységfrontba tömörültek volna. Ez már csak azért is szokatlan fordulat volt, mert Balsai István azt állította, hogy a rendőrökkel szemben megindult ügyekben eljáró bírók arról számoltak be a jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottságnak, hogy a rendőrök „összevissza hazudnak”. Már az is alkotmánysértő intézkedés volt, hogy egy parlamenti albizottság bírákat idézett meg. És nem mintha a bíró valamiféle olyan különleges lény lenne, akinek a személyét sértené egy ilyen eljárás, hanem azért, mert az egymástól szétválasztott hatalmi ágak közül az egyik – a parlament – nem avatkozhat bele egy másik hatalmi ág – a bíróság – feladatkörébe. A „meghívott” bíráknak nem lett volna szabad megjelenniük egy parlamenti albizottság előtt. Annak sem lett volna súlyosabb következménye, mint ami később bekövetkezett: 

(Fotó: FN24)

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság elnökét idő előtt felmentették tisztségéből, amihez bizonyosan hozzájárult az, hogy ő is jelezte alkotmányos aggályait. Balsai akkor azonnal visszavágott: „szerencsétlennek” tartotta, hogy Baka bírálta a semmisségi törvényt és ugyanebben a nyilatkozatában jósolta meg, hogy várhatóan megváltozik az igazságszolgáltatás szervezeti felépítése. Balsai nyert, Baka meg ment.

Kíváncsi vagyok az Ab döntésére. Meglepne, ha mindent rendben találna. Talán időközben még Balsai alkotmánybíró is másként tekint a jogállamra.

A cikk megjelent a Vasárnapi Hírek november 4-ei lapszámában

Hallgatásra ítélve

Hat évvel ezelőtt írtam meg a „Bírák könyvét”, annak volt az alcíme, hogy „Hallgatásra ítélve”. Akkor még nem gondoltam (mint Pelikán a Tanú c. filmben), hogy az idő előrehaladtával a megszólalás tilalma (miként a „nemzetközi helyzet”) „fokozódik”. (Akik esetleg nem látták Bacsó Péter filmjét, erre egyetlen mentségük lehet: a fiatal életkoruk. Gyorsan tessék pótolni!)

Éppen büszke akartam lenni Darák Péterre, a Kúria elnökére akkor, amikor néhány nappal ezelőtt határozottan visszautasította a Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által írt levélben foglaltakat, mondván: „Nem szerencsés, ha egy kormánytag konkrét, egyes vélemények szerint túl enyhe ítélet kapcsán a főbíróhoz fordul.”

Nem először fordul elő, hogy a végrehajtó hatalom, magyarul a kormány, vagy valamelyik - többnyire az igazságügyi - miniszter a nyilvánosság előtt bírálja a tőle független hatalmi ág, a bíróság, vagy egy-egy konkrét ügy kapcsán a bíró munkáját. Nem is lehet kétséges, hogy bár politikailag egy miniszter ezt magára nézve hasznosnak tarthatja, mert úgy véli, hogy ily módon növeli saját és kormánya népszerűségét, az ilyen megszólalások a demokrácia alapvető elvével ütköznek. Nem ma találták ki a hatalmi ágak szétválasztását (törvényhozó hatalom, vagyis a parlament – végrehajtó hatalom, vagyis a kormány és annak tagjai, illetve a harmadik független hatalmi ág, a bíróság). És az sem véletlen, hogy mindezt éppen a felvilágosodás korában találták ki. (Montesquieu, a francia felvilágosodás kori filozófus, író és gondolkodó úgy vélte, hogy az általa megkülönböztetett három államhatalmi ág (törvényhozói, végrehajtó, bírói) közül bármelyik kettő nem megfelelő szétválasztása zsarnokságot eredményez. Ezért a hatalmat úgy kell megosztani, hogy egyik ág se kerekedhessen a másik fölé, hanem azok kiegyensúlyozzák egymást.)

De hogy e kis elméleti eszmefuttatás után visszatérjek az eredeti témához, megdöbbenéssel olvastam, hogy ugyanez a Darák Péter megtiltotta a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökeinek, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségét érintő kérdésekről beszéljenek. Mi több, már elődje, Baka András is hozott hasonló tartalmú belső utasítást.

Korábban is létezett és most is létezik a bíróságokon egy úgynevezett Sajtószabályzat, melyet régen az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának (OITH) vezetője, most pedig az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Handó Tünde adott ki, ugyancsak egy belső utasításban.

Nem tudom megkerülni azt a témát, hogy ne tegyek említést a jogi hierarchia rendszeréről akkor, amikor a bírák szólásszabadságáról, pontosabban annak korlátozásáról beszélek.

A hierarchia legmagasabb csúcsán jelen esetben egy törvény áll, amelyik azt tiltja meg, hogy a bíró nyilvánosan véleményt fogalmazzon meg a bíróság előtt folyamatban lévő, vagy folyamatban volt ügyről, különös tekintettel az általa elbírált ügyekre, továbbá megtiltja, hogy a bíró az általa intézett ügyről a sajtó, a rádió és a televízió részére tájékoztatást adjon.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy véleményem szerint már ennek a tilalomnak a megfogalmazása is túlságosan tág. Miért ne beszélhetnék én például arról az ügyről, amelynek tárgyalásán még egyetemista koromban jelen voltam, ám azóta bíró lettem?

A következő lépcsőfok ebben a jogi hierarchiában az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének belső utasítása, amely valamennyi bíróságra nézve kötelező. Ez az utasítás tételesen felsorolja, hogy a bíró milyen témában szólalhat meg. Nevezetesen mindazokban a témákban, amelyek azzal a szűk körrel kapcsolatosak, amit a bíró e hivatása mellett gyakorolhat. A bíró, tisztségének betöltése alatt és mellett tudományos és oktatói, edzői, versenybírói, játékvezetői, művészi, szerzői jogi védelemben részesülő, továbbá lektori és szerkesztői, valamint műszaki alkotó munkát végezhet kereső tevékenységként.

Kimondja továbbá az OBH elnöki utasítás, hogy rendelkezései nem vonatkoznak arra az esetre, ha a bíró a magánéletét is érintő interjút ad, de természetesen a törvényben megfogalmazott tilalmakat ekkor is be kell tartania.

A Kúria honlapján nem található meg, legalábbis én nem találtam meg a Kúria elnökének e témában hozott utasítását. A sajtóban megjelent hírből azonban arra kell következtetnem, hogy ez az utasítás még szűkebbre szabja a bírák nyilatkozattételi jogát.

Akkor most hogy van ez? A törvény rendelkezéseit belső utasításokkal lehet tovább szigorítani? Meg lehet tiltani, hogy egy bíró a szervezeti, igazgatási, vagy a bíróságot általánosan érintő kérdésben megszólaljon? Vajon miért? Miért kell újabb lakatot tenni a bírák szájára? Az pedig már valójában az illetlenség kategóriájába tartozik, hogy a Legfelsőbb Bíróság volt elnökeit is némaságra kötelezik. Nem egy konkrét ügyben, nem a bíróság által tárgyalt ügyben, hanem a bíróság függetlenségét érintő kérdésben. Vajon így lesz transzparens, átlátható és nyilvános a bíróság munkája? Így akarják elérni, hogy növekedjék a bíróságok hitelességébe vetett bizalom? Hát így ez nem fog sikerülni.

Handó Tünde

Darák Péter  

Baka András

Lomnici Zoltán