Navracsics Tibor levelét megírta, népének haragját abba beleírta.

Befolyásolhatja-e a közvélemény a bíró ítéletét? Beleszólhat-e egy miniszter a bíróság munkájába? Még ma is lenne halálbüntetés Magyarországon, ha a közvélemény ítélkezne? Drágább egy híres ember élete másokénál? Hatásosak-e a szigorú büntetések? E kérdésekre próbál választ adni ez az írás.

"Sajnos......egyes ítéletek nyomán jelentős társadalmi felháborodás látszik kibontakozni azok túlzottan enyhe, vagy bíróságonként nem következetes volta miatt" - állt egyebek közt a levélben. Majd konkrétan is megfogalmazta a közigazgatási és igazságügyi miniszter, hogy ő, meg a nép valójában a Marian Cozma halálát okozó veszprémi emberölés ügyében hozott ítélettel elégedetlen, és arra vár választ Darák Pétertől, vajon a Kúria elnökeként megfelelőnek értékeli-e "a bíróság részéről tapasztalható szigort és következetességet".
A korábbi cikkemben (lásd itt a blogban) írtam arról az országos felháborodásról, amelyet a Cozma ügy másodfokú ítélete váltott ki. Megkíséreltem levezetni, hogy mi okozta a büntetések lényeges enyhítését. Akkor csak utaltam arra, hogy a miniszterelnök és az igazságügyért felelős miniszter, Navracsics Tibor is megszólalt Cozma ügyben.
Ez a levél ismét felkavarta a közvéleményt, és úgy gondolom, nem is alaptalanul. Nem először fordul elő, hogy egy politikus, egy miniszter, a nyilvánosság előtt bírálja a bíróság, a bírák munkáját. Azt kérdezhetnénk, miért olyan nagy baj ez? Jelzem, Navracsics is ezt kérdezte az ATV műsorában, némi ál-naívsággal. Pedig neki, a jogásznak kellene igazán tudnia, hogy miért nem szólhat bele a kormány, a miniszter, vagyis a végrehajtó hatalom a bíróság munkájába.
Megjegyzem, nem ez az első eset, és félek, nem is az utolsó, hogy ilyesmi történik. Már a korábbi főbírók is visszautasították ezeket a próbálkozásokat. Hadd idézzem az egykori köztársasági elnököt, Mádl Ferencet (nem mellesleg jogászprofesszort), aki ennek kapcsán a következőket mondta: „Köztársasági elnökként kötelességem felhívni a figyelmet arra, hogy a közhatalom gyakorlóinak különös körültekintéssel szabad csak a bíróságok ítélkezésével kapcsolatban megnyilvánulni. A konkrét bírósági eljárásokkal kapcsolatos véleménynyilvánítás, vagy akár az ítélkezés általános irányának nyilvános kritikája a közhatalmat gyakorló személyek részéről - tekintettel a hatalmi ágak elválasztására és a jogállamiság követelményeire – veszélyeztetheti a bíróságok alkotmányban garantál függetlenségét és így az államszervezet demokratikus működését.”
Mit jelent ez magyarról magyarra lefordítva?
Nagyon sokszor hallhatunk a „hatalmi ágak szétválasztásáról”. Melyek ezek a hatalmi ágak, és miért olyan fontos a szétválasztásuk? Ez nem mai találmány, a meghatározás és az elv a felvilágosodás korában született.

Kezdjük talán az alapoknál, bár feltételezem, ezt olvasóink többsége ismeri. A hatalmi ágak (némileg most leegyszerűsítve) a törvényhozó hatalom, vagyis a parlament, a végrehajtó hatalom, vagyis a kormány (és természetesen annak tagjai), illetve a harmadik független hatalmi ág, a bíróság). Montesquieu, a francia felvilágosodás kori filozófus, író és gondolkodó úgy vélte, hogy az általa megkülönböztetett három államhatalmi ág (törvényhozói, végrehajtó, bírói) közül bármelyik kettő nem megfelelő szétválasztása zsarnokságot eredményez. Ezért a hatalmat úgy kell megosztani, hogy egyik ág se kerekedhessen a másik fölé, hanem azok kiegyensúlyozzák egymást.
Akkor, amikor a kormány egy tagja, vagy egy parlamenti képviselő, ne adj Isten, a miniszterelnök a nyilvánosság előtt kritizálja a bíróságok munkáját, nem is kétséges, hogy beleavatkozik a harmadik hatalmi ág munkájába, valamilyen módon nyomást akar gyakorolni rá és ezzel felborítja a hatalmi ágak egyensúlyát, mely – miként az imént idéztem – a demokrácia egyik legfontosabb alapelve.
Joggal merül fel persze a kérdés, hogy mégis mit lehet tenni akkor, ha a bíróság munkája valóban nem megfelelő, ha az ügyek intézése lassú, ha esetenként törvénysértő ítéletek születnek. Valamennyi hatalmi ág a saját eszközeivel küzdhet ez ellen. A végrehajtó hatalom például olyan törvénytervezeteket visz a parlament elé, amelyek alkalmasak az ilyen hibák kiküszöbölésére. A parlament olyan törvényeket hoz, amelyekkel komoly mértékben befolyásolhatja a bíróságok működését. A bíró csak és kizárólag a törvények és a saját lelkiismerete alapján hozhatja meg az előtte lévő ügyben az ítéletet. És ellentétben Navracsics állításával, az ítélet meghozatalakor döntését nem befolyásolhatja a közvélemény. Hogy miért? A közvélemény önmagában nem értékmérő fogalom a joggal szemben, a közvélemény befolyásolható mind a politika, mind a sajtó által, vagyis a közvélemény többnyire szubjektív, hangulati elemekkel fűszerezett. Ha csak a közvélekedésre támaszkodnánk, Magyarországon még mindig lenne halálbüntetés, az általános előítéletesség miatt a cigányok súlyosabb büntetéseket kapnának, a népszerű, híres emberek sérelmére elkövetett emberölések esetében (lásd Cozma ügy) a közvélemény kötélért kiáltana. Holott a törvény egyenlő esélyekkel mér és a bírónak mindenkire egyenlő elbírálást kell alkalmaznia.

Egy megjegyzés még a büntetések szigorúságáról. Számos jogfilozófus, jogtörténész, kriminológus kimutatta, hogy a bűnözést nem az ítélkezés szigora szorítja vissza, hanem az, ha egyetlen bűncselekmény sem marad felderítetlen. A legjobb példa erre, hogy amikor a középkorban nyilvános akasztások voltak, megnőtt a zsebtolvajlások száma. Miközben ugyanis a tömeg elégedetten szemlélte az akasztást, a zsebtolvajok tömege lépett működésbe és fosztotta ki az elborzasztó látványra figyelő embereket.
 
Remélem, eléggé meggyőző voltam ahhoz, hogy elhiggye az olvasó, miért alapvető fontosságú a bírói függetlenség, és hogy miért kell kőkeményen visszautasítani minden olyan nyomásgyakorlási kísérletet, amely egyfelől egy másik hatalmi ág felől érkezik, másfelől a közvéleményre hivatkozik.

Ítéletek a Cozma ügyben

Marian Cozma megölése kapcsán többször tört ki országos felháborodás.Először  – jogosan - akkor, amikor 2009. február 8-án a veszprémi Patrióta lokál előtt szíven szúrták Marian Cozmát, a helyi csapat román vendégjátékosát. Iván Pesicset, a horvát kapust, aki Marian Cozma segítségére sietett, vesén szúrták, a szerb származású Zsarko Sesum pedig, aki szintén Cozma segítségére kelt, súlyos fejsérülést szenvedett.

Az elsőfokú bírósági ítélet megállapítása szerint Raffael Sándor, az ügy I. r. vádlottja adott le halálos szúrást Marian Cozmára, Iván Pesicset Németh Győző szúrta vesén, és ugyancsak ő volt az, aki fejbe rúgta Zsarko Sesumot. Sztojka Iván társaival közös jelenlétével és a verekedésben való részvételével akadályozta meg, hogy Marian Cozma védekezni tudjon.

Az elsőfokú ítélet a tárgyaláson módosított ügyészi váddal egyezően a vádlottakat több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek és ezért az I. és II. r. vádlottat életfogytiglani fegyházbüntetésre, Sztojka Iván III. r. vádlottat pedig 20 évi fegyházbüntetésre ítélte.

Másodszor akkor tört ki az országos felháborodás, amikor a Győri Ítélőtábla megváltoztatta a Veszprémi Megyei Bíróság ítéletét. A vádlottak büntetését jelentősen enyhítette: az életfogytiglani fegyházbüntetések helyett 18 – 18 évi, a III. r. vádlottra kiszabott 20 évi fegyházbüntetés helyett pedig 8 évi börtönbüntetést szabott ki.

Mi okozta a két ítélet közötti lényeges különbséget?

A kiszabható büntetés mértéke elsősorban azon múlik, hogy a vádlottak cselekménye a Büntető törvénykönyv (Btk.) szerint hogyan minősül.

Hogyan jut el a bíró a cselekmény minősítésének megállapításához, illetve ahhoz a döntéshez, hogy milyen büntetést kell kiszabnia?

Az elsőfokú bíróság legfontosabb feladata, hogy megállapítsa, pontosan mi történt, melyik vádlott mit követett el, hogyan vett részt a bűncselekményben. Ez az úgynevezett ítéleti tényállás, amelyhez, ha ez a tényállás megalapozott, a másodfokú bíróság is kötve van.

Amikor a bíró megállapította a tényállást, abból következtetéseket von le a vádlottak szándékára, nevezetesen arra, hogy melyiküknek volt ölésre irányuló szándéka, hogy vajon felmerült-e bennük, hogy több sértett is meghalhat, vajon ezt akarták-e, vagy ennek bekövetkeztébe legalábbis belenyugodtak-e. Tisztában voltak-e a társuk cselekményével, az ő magatartásuk kapcsolódott-e a többiekéhez, vagy nem lehet megállapítani, hogy több ember halálát akarták volna okozni.

A Veszprém Megyei Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a vádlottak több sértett életét akarták kioltani, de legalábbis ezzel a következménnyel számolniuk kellett. E következtetés alapján állapította meg a bíróság, hogy a vádlottak cselekménye több emberen elkövetett emberölés bűntette kísérletének minősül.

Egy rövid kitérőt kell tennem e minősítés kapcsán. Ha az elkövetők közösen és szándékosan egy embert megölnek és egy (vagy több) másik embert is meg akarnak ölni, akkor a cselekményük több emberen elkövetett emberölés kísérleteként minősül, méghozzá azért, mert e minősítésnek lényegesen magasabb a büntetési tétele, mint az emberölés úgynevezett alapesetének.

A több emberen elkövetett emberölést (vagy annak kísérletét) a Btk. 10 évtől 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéssel fenyegeti.

Ezt a minősítést állapította meg az elsőfokú bíróság és ennek megfelelő büntetéseket szabott ki.

A Győri Ítélőtábla megváltoztatta a cselekmények jogi minősítését.

Meggyőződése szerint nem lehetett megállapítani, hogy a vádlottak az általuk indulatból elkövetett verekedés, szurkálás során olyan akarategységben lettek volna, amelyből arra lehetne következtetni, hogy közösen, mindannyian több sértett halálát kívánták volna okozni.

A másodfokú bíróság Raffael Sándor bűnösségét egy rendbeli emberölés bűntettében (Marian Cozma sérelmére), továbbá két rendbeli testi sértés bűntettében állapította meg. A testi sértések közül az I. r. vádlott egyet társtettesként, egyet bűnsegédként követett el. Hasonlóan minősítette a bíróság Németh Győző cselekményeit is azzal, hogy ő egy emberölés kísérletét (Ivan Pesics sérelmére) és két testi sértést valósított meg, ezekből az egyiket társtettesként. Sztojka Iván pedig három rendbeli testi sértést követett el, kettőt társtettesként, egyet bűnsegédként.

Nézzük meg most e minősítések alapján a büntetési tételeket.

Az emberölés bűntettét (illetve annak kísérletét) 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel, a súlyos testi sértés bűntettének alapesetét 3 évig terjedő szabadságvesztéssel, legsúlyosabban minősülő esetét pedig (ha életveszélyt okozott a testi sértés) 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti a Btk.

Ilyen minősítés mellett és az e minősítéshez rendelt büntetési kereteket alapul véve szabta ki a másodfokú bíróság az „országos felháborodást” okozó 18 és 8 éveket. Azért szabhatott ki egyáltalán az I. és a II. r. vádlottakkal szemben 15 évnél súlyosabb büntetést, mert több cselekményüket bírálta el, és ilyenkor a legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határát – ami jelen esetben 15 év – fel lehet emelni.

Utószó: a táblabíróság ítéletével szemben fellángolt nagy felháborodás közepette mindenki, beleértve a miniszterelnököt és az igazságügyért felelős minisztert is, megfeledkezett arról, hogy az ügyészség ugyanilyen minősítés mellett emelt eredetileg vádat. Az ügyész csak az elsőfokú tárgyalás végéhez közeledve módosította a minősítést több emberen elkövetett emberölés kísérletére. A Győri Ítélőtábla tehát ugyanazt az ítéletet hozta meg, mint ami az eredeti vádban szerepelt.

Cozma per (Foto: MTI)

Hallgatásra ítélve

Hat évvel ezelőtt írtam meg a „Bírák könyvét”, annak volt az alcíme, hogy „Hallgatásra ítélve”. Akkor még nem gondoltam (mint Pelikán a Tanú c. filmben), hogy az idő előrehaladtával a megszólalás tilalma (miként a „nemzetközi helyzet”) „fokozódik”. (Akik esetleg nem látták Bacsó Péter filmjét, erre egyetlen mentségük lehet: a fiatal életkoruk. Gyorsan tessék pótolni!)

Éppen büszke akartam lenni Darák Péterre, a Kúria elnökére akkor, amikor néhány nappal ezelőtt határozottan visszautasította a Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által írt levélben foglaltakat, mondván: „Nem szerencsés, ha egy kormánytag konkrét, egyes vélemények szerint túl enyhe ítélet kapcsán a főbíróhoz fordul.”

Nem először fordul elő, hogy a végrehajtó hatalom, magyarul a kormány, vagy valamelyik - többnyire az igazságügyi - miniszter a nyilvánosság előtt bírálja a tőle független hatalmi ág, a bíróság, vagy egy-egy konkrét ügy kapcsán a bíró munkáját. Nem is lehet kétséges, hogy bár politikailag egy miniszter ezt magára nézve hasznosnak tarthatja, mert úgy véli, hogy ily módon növeli saját és kormánya népszerűségét, az ilyen megszólalások a demokrácia alapvető elvével ütköznek. Nem ma találták ki a hatalmi ágak szétválasztását (törvényhozó hatalom, vagyis a parlament – végrehajtó hatalom, vagyis a kormány és annak tagjai, illetve a harmadik független hatalmi ág, a bíróság). És az sem véletlen, hogy mindezt éppen a felvilágosodás korában találták ki. (Montesquieu, a francia felvilágosodás kori filozófus, író és gondolkodó úgy vélte, hogy az általa megkülönböztetett három államhatalmi ág (törvényhozói, végrehajtó, bírói) közül bármelyik kettő nem megfelelő szétválasztása zsarnokságot eredményez. Ezért a hatalmat úgy kell megosztani, hogy egyik ág se kerekedhessen a másik fölé, hanem azok kiegyensúlyozzák egymást.)

De hogy e kis elméleti eszmefuttatás után visszatérjek az eredeti témához, megdöbbenéssel olvastam, hogy ugyanez a Darák Péter megtiltotta a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökeinek, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségét érintő kérdésekről beszéljenek. Mi több, már elődje, Baka András is hozott hasonló tartalmú belső utasítást.

Korábban is létezett és most is létezik a bíróságokon egy úgynevezett Sajtószabályzat, melyet régen az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának (OITH) vezetője, most pedig az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Handó Tünde adott ki, ugyancsak egy belső utasításban.

Nem tudom megkerülni azt a témát, hogy ne tegyek említést a jogi hierarchia rendszeréről akkor, amikor a bírák szólásszabadságáról, pontosabban annak korlátozásáról beszélek.

A hierarchia legmagasabb csúcsán jelen esetben egy törvény áll, amelyik azt tiltja meg, hogy a bíró nyilvánosan véleményt fogalmazzon meg a bíróság előtt folyamatban lévő, vagy folyamatban volt ügyről, különös tekintettel az általa elbírált ügyekre, továbbá megtiltja, hogy a bíró az általa intézett ügyről a sajtó, a rádió és a televízió részére tájékoztatást adjon.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy véleményem szerint már ennek a tilalomnak a megfogalmazása is túlságosan tág. Miért ne beszélhetnék én például arról az ügyről, amelynek tárgyalásán még egyetemista koromban jelen voltam, ám azóta bíró lettem?

A következő lépcsőfok ebben a jogi hierarchiában az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének belső utasítása, amely valamennyi bíróságra nézve kötelező. Ez az utasítás tételesen felsorolja, hogy a bíró milyen témában szólalhat meg. Nevezetesen mindazokban a témákban, amelyek azzal a szűk körrel kapcsolatosak, amit a bíró e hivatása mellett gyakorolhat. A bíró, tisztségének betöltése alatt és mellett tudományos és oktatói, edzői, versenybírói, játékvezetői, művészi, szerzői jogi védelemben részesülő, továbbá lektori és szerkesztői, valamint műszaki alkotó munkát végezhet kereső tevékenységként.

Kimondja továbbá az OBH elnöki utasítás, hogy rendelkezései nem vonatkoznak arra az esetre, ha a bíró a magánéletét is érintő interjút ad, de természetesen a törvényben megfogalmazott tilalmakat ekkor is be kell tartania.

A Kúria honlapján nem található meg, legalábbis én nem találtam meg a Kúria elnökének e témában hozott utasítását. A sajtóban megjelent hírből azonban arra kell következtetnem, hogy ez az utasítás még szűkebbre szabja a bírák nyilatkozattételi jogát.

Akkor most hogy van ez? A törvény rendelkezéseit belső utasításokkal lehet tovább szigorítani? Meg lehet tiltani, hogy egy bíró a szervezeti, igazgatási, vagy a bíróságot általánosan érintő kérdésben megszólaljon? Vajon miért? Miért kell újabb lakatot tenni a bírák szájára? Az pedig már valójában az illetlenség kategóriájába tartozik, hogy a Legfelsőbb Bíróság volt elnökeit is némaságra kötelezik. Nem egy konkrét ügyben, nem a bíróság által tárgyalt ügyben, hanem a bíróság függetlenségét érintő kérdésben. Vajon így lesz transzparens, átlátható és nyilvános a bíróság munkája? Így akarják elérni, hogy növekedjék a bíróságok hitelességébe vetett bizalom? Hát így ez nem fog sikerülni.

Handó Tünde

Darák Péter  

Baka András

Lomnici Zoltán

Új logót a bíróságoknak!

A bíróságok honlapján olvastam, hogy az Országos Bírósági Hivatal pályázatot hirdet a bíróságok részére logo- és arculatterv készítésére. A pályázat nyílt, azon bárki részt vehet, határideje: 2012. június 20. A nyertes pályázat díjazása 750.000 Ft. A pályázat célja a bíróságok grafikai arculatának megtervezése.

Elvárják, hogy az arculat legyen elegáns, modern formavilágú, XXI. századi, fejezze ki, hogy a bíróság az önálló, független harmadik hatalmi ág. Elvárják továbbá, hogy a logo legyen a magyar igazságszolgáltatás (bíráskodás) szimbóluma. Javasolják, hogy a pályázók elsősorban a „Justitia szimbolikát” vegyék alapul (mérleg, kard, bekötött szem), de egyéb kreatív ötletek is felhasználhatók. Az arculat legyen elegáns, s mint hatalmi ágnak jelenítse meg a tekintélyét.

A pályázónak felelősséget kell vállalnia azért, hogy a pályázat anyaga saját műve.

Az értékelésnél szempont lesz, hogy az eredetiség, a kreativitás, valamint az, hogy az arculat méltó módon fejezze ki az ítélkezési munka tekintélyét.

A pályázat híre eljutott Európa más országába, így Angliába is.

Meggyőződésem, hogy az alábbi pályamunka versenyben lesz a győzelemért, hiszen a kiírás minden feltételének megfelel. A logo elegáns, modern formavilágú, XXI. századi, de mindenekelőtt kifejezi, hogy a bíróság önálló, független harmadik hatalmi ág. Alkalmazza a „Justitia szimbolikát” (mérleg) és nem kétséges, hogy igen kreatív. A mű készítője megesküdött nekem, hogy a pályázati anyag a saját műve, ezt aláírásával is igazolta. Nagyon meglepődnék, ha nem ez a pályázat nyerne.

Az ügyfélbarát közigazgatás: London kontra Budapest

London

Mozgássérült igazolvánnyal rendelkező autóval leparkoltunk London Westminster „kerületében” egy mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyen. A parkolóhelyet jelölő táblán azonban a piktogram alatt volt még egy D315 felirat is, mely – mint utóbb megtudtuk – azt jelenti, hogy az a parkolóhely egy meghatározott mozgássérült személy részére van fenntartva.

Amikor visszatértünk a kocsihoz, egy 60 angol fontról (mintegy 21.000 Ft-ról) szóló büntető cédula volt a kocsin, azzal a megjegyzéssel, hogy az autónkon nem volt kitéve érvényes mozgássérült igazolvány. A büntető cédula részletesen tartalmazta, hogy mi a teendők akkor, ha nem értünk egyet a büntetéssel, számos lehetőség között feltüntette azt a honlap címet, amelyen kifogásunkat megírhatjuk. Az a figyelmeztetés is rajta volt a papíron, hogy amennyiben meghatározott időn belül nem fizetünk és kifogást sem emelünk, úgy a büntetés automatikusan 130 fontra (kb. 47.000 Ft-ra) emelkedik.

Bevallom, jó magyar szokás szerint, az első gondolatunk az volt, hogy hagyjuk a fenébe, úgyis hazajövünk, hajtsák be rajtunk, ha tudják. (Mellesleg: tudják.)

Londonban élő és ott szocializálódó gyerekünk azonban nem hagyta ennyiben a dolgot. Megkereste a cédulán feltüntetett honlapot. Ott egy nagyon egyszerű, felhasználó-barát nyomtatványt talált, melyet percek alatt ki lehetett tölteni. Feltöltöttük rá az autó fotóját, melyen jól látható, szabályos helyen ott virít a mozgássérült igazolvány, és kifogásoltuk a bírság kiszabását.

Éppen csak hazaértünk Budapestre, amikor vastag boríték érkezett a City of Westminster „városi igazgatóságától”. A büntetés kirovása és a levél érkezése között mindössze 6 nap telt el. Ebben a levélben a városi igazgatóság a következőket írta: „körültekintően mérlegelve az Önök álláspontját, továbbá alaposan megvizsgálva az eset összes körülményét, lehetőségem van a parkoló társaság által kiszabott bírságot eltörölni. Ez úton igazolom, hogy a bírságot eltöröltem. 

A mi fogalmaink szerint ez valójában egy „határozat”, a megszólítás azonban „Kedves X. Úr” volt és azzal kezdődött, hogy megköszönték a hozzájuk írt levelünket.

Ez után részletesen elmagyarázták, hogy mit jelent az, amikor egy mozgássérült parkoló táblán betű- és számok szerepelnek. Mindemellett elküldték azt a tájékoztató füzetet, mely a mozgássérültek parkolási szabályait tartalmazza, továbbá egy tájékoztatást arról, hogy a City of Westminster „kerületben” hogyan lehet mobil telefonnal fizetni a parkolási díjat és milyen kedvezmények illetik meg a mozgássérülteket. Mindezt azért, hogy a jövőben ne kerülhessünk ilyen kellemetlen helyzetbe.

Budapest

2009 májusában a Budapesti Rendőr-főkapitányság 90.000 Ft közigazgatási bírságot szabott ki egy állítólagos gyorshajtás miatt. A határozat szerint belterületen a megengedett 50 km/óra helyett 104 km/óra sebességgel hajtottunk.

„Irat-betekintési jogot” kértem a „férjem védelmében”, mint törvényes képviselője, meghatalmazottja. Magyarul meg akartam nézni a gyorshajtásról készült fotókat.

2009 szeptemberében kaptam egy határozatot (nem levelet, nem volt megszólítás, hogy „Kedves X asszony” és nem köszönték meg, hogy levelet írtam), amely szerint a (nem létező) fellebbezésemet elutasítják, mert nem vagyok jogosult fellebbezni (jogosult vagyok).

Most tényleg fellebbeztem. Egyrészt, mert mint feleség lehetek törvényes képviselő (meghatalmazott), így jogom lenne fellebbezni, másrészt mert én (még) nem fellebbeztem, hanem csupán a fotókat akartam megnézni.

Ekkor felterjesztették az egész paksamétát a másodfokú hatósághoz.

A másodfokú hatóság 2009 novemberében hatályon kívül helyezte a korábbi határozatot és arra kötelezte az elsőfokú hatóságot, hogy biztosítsa számomra a fényképek megtekintését.
Még novemberben megnéztem a fotókat, amelyekről kiderült, hogy azokon sem sebesség korlátozó tábla, sem belterületet jelző tábla nincsen, nem igazolható a rendőrségnek az az állítása, hogy a felvételek belterületen készültek volna, így nem bizonyítható a sebesség túllépése sem.

Miközben az iratok a másodfokú hatóságnál voltak, az elsőfokú hatóság 2011 szeptemberében közölte, hogy ha nem fizetjük be a bírságot, azt adók módjára behajtják rajtunk. Tájékoztattam őket arról a „jogi evidenciáról”, hogy nem hajthatnak be addig semmit, amíg az iratok másodfokon vannak és ott – egy hatályon kívül helyezésen kívül – még érdemi döntés nem született. Egész halkan azt is megjegyeztem, hogy a szabálysértés abszolút elévülési határideje, a 2 év már eltelt.

Az első fok újból a másodfokhoz fordult, a másodfok 2011 decemberében ismét visszaküldte az iratokat első fokra. Az első fok erre hozott egy határozatot, melyben elutasította „az ügyfél határidő elmulasztása miatt előterjesztett igazolási kérelmét”. (Megjegyzem, ekkor már több mint két éve tényleg a süketek párbeszéde folyt, nem írtam igazolási kérelmet, nem mulasztottam el a fellebbezési határidőt.)

Újabb fellebbezést jelentettem be, emellett leveleztem a polgármesteri hivatallal, amelytől időközben a rendőrség a bírság behajtását kérte. Természetesen nem lehet behajtani egy bírságot, amíg az azt kiszabó határozat nem válik jogerőssé. Erre felhívtam a másodfokú hatóság szíves figyelmét.

A győzelem napja: 2012. március. Budapest Rendőrfőkapitánya felügyeleti eljárás keretében a közigazgatási eljárás során hozott határozatot megsemmisítette, egyúttal a fellebbezési illeték visszautalásáról döntött.

Hát így.
London: 6 nap, Budapest 3 év. Londonban valahogy azonnal megértik, hogy mit írok, Budapesten minden alkalommal másra válaszolnak. Londonból küldenek egy színes-szagos prospektust, hogy mindent megértsek, Budapesten nyakon öntenek egy rakás paragrafussal:

Igen, tudom, Londonban attól olyan zöld a fű, hogy már vagy 500 éve locsolgatják.

Bírák kényszernyugdíjazása: az Alkotmánybíróság húzza az időt?

Ritkán idézek máshol megjelent cikket a saját blogomon. Most mégis azért teszem, mert rólam (is) szól.

Úgy tűnik, az Alkotmánybíróság nem akar dönteni a bírák nyugdíjkorhatárának radikális – és szinte azonnali – csökkentése miatt benyújtott alkotmányjogi panaszokról. Megvárják, míg az Európai Unió Bírósága ítélet hirdet?
NOL| 2012. május 14.

A bírák idő előtti nyugdíjazása ügyében több szálon is fut a vizsgálat: az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, az érintettek az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordultak, többen pedig kilátásba helyezték, hogy a tavaly elfogadott új nyugdíjszabályokat a strasbourgi emberi jogi bíróság előtt támadják meg.
Az Ab első alkalommal a múlt héten tárgyalt a beadványról, és több forrásból is arról értesültünk, hogy a testület ülésén az ügy kapcsán heves, személyeskedéstől sem mentes vita folyt. Több, a Fideszhez közelállóként számon tartott alkotmánybíró szerint a legjobb az lenne, ha a kérdést levennék a napirendről, míg mások – akik ugyancsak a jobboldallal jelöltjeként kerültek a testületbe – az előadó bíró által készített határozattervezetet támadták.
Az érintett ezért az ügyet informátoraink szerint visszaadta, s ha ez igaz, az aktát újra ki kell szignálni, és az egész eljárás kezdődhet elölről. Így már szinte valószínűtlen, hogy az Ab június végéig határozatot hirdethet, amikor a 62 év feletti bíráknak végképp búcsút kell venniük a talártól.
A parlament tavaly döntött arról, hogy a bírákra is érvényes az általános öregségi nyugdíjkorhatár, vagyis: aki már betöltötte a 62-t, annak idén június 30-án megszűnik a szolgálati jogviszonya. Aki pedig ebben az esztendőben éri el ezt a kort, csak az év végéig maradhat.
Ez sérti az alaptörvényt, mert életkor szerint diszkriminációt jelent: a viszonylag idősebbeknek előbb kell távozniuk a bírói karból, aki viszont pár évvel fiatalabb, 65 éves koráig ítélkezhet. A szabályozás ellentétes az uniós rendelkezésekkel is, amelyek ugyancsak tiltják az azonos foglalkoztatási csoportokon belüli megkülönböztetést. Ez a kötelezettségszegési eljárás indoka is, amelyben a brüsszeli bizottság soron kívüli eljárásra kérte fel az Európai Unió Bíróságát.
Az Ab emiatt is nehéz helyzetben van, hiszen ha előbb dönt, mint az uniós fórum, s a luxembourgi bíróság esetleg más tartalmú ítéletet hozna, az súlyos presztízsveszteséget jelentene. Amennyiben itthon húznák az időt, hogy az uniós bíróság hirdesse ki előbb a verdiktet, az sem kevésbé kínos.
Különösen akkor kerülne az Ab kellemetlen helyzetbe, ha az unió bírósága június 30-a után marasztalná el a magyar kormányt. Akkor ugyanis a bírákat – miután a megüresedő státusokat pár hónap alatt betölthetik – már nem lenne eredeti beosztásukba visszahelyezni, hanem kártérítést kellene nekik fizetni, ami több milliárdos tétel lehet.
Itthon viszont az alkotmánybírák erre a szempontra is figyelhetnének, és időben meghozhatnák a határozatot. Úgy tűnik azonban, hogy inkább kivárnak, bár ez is kockázatos taktika. Az ugyanis, ha még a magyar bírák ügyében sem igyekeznek gyors – és pártatlan, kizárólag alkotmányossági megfontolásokra alapozott – döntést hozni, aligha járul hozzá a testület amúgy is megtépázott tekintélyének helyreállításához.
A nyugdíjügy az emberi jogi bíróság elé is kerül. Egyes bírák önállóan, mások a Magyar Helsinki Bizottság közreműködésével fordulnak majd a strasbourgi fórumhoz. A jogvédő szervezet akár nyolcvan-száz bíró nevében járhat el, s ők jobban járhatnak, mert nem kell az ottani eljárásban kötelező ügyvédet keresniük. A jogvédő szervezet ügyvédei képviselhetik őket, míg az a bíró, aki egyéni panaszt tesz, a saját ügyében nem járhat el.
A Helsinki Bizottság egyébként beadványában nagyrészt a már korábban felhozott érvekre hivatkozik majd. Vagyis: a bíráknak nem adtak kellő időt, hogy felkészüljenek a nyugdíjkorhatár hetvenről 62 évre történő leszállítására. (A nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre történő emelése után több mint tíz év átmenti időt biztosítanak.)
Emellett a tavaly elfogadott szabályozás a bírák, illetve más foglalkozási ágak képviselői között is indokolatlan megkülönböztetést tesz lehetővé: más-más életkorban kell nyugdíjba menniük az érintetteknek, ugyanakkor hetven éves korukig dolgozhatnak például a köztisztviselők – és az alkotmánybírák is.


http://nol.hu/belfold/birak_kenyszernyugdijazasa__az_alkotmanybirosag_huzza_az_idot_

Történt-e bűncselekmény az Arany Alkony idősotthonban?

Szándékos emberölés gyanújával tett feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a Célpont stábja az Arany Alkony idősotthonban történtek miatt. A Hír TV oknyomozó riportműsorának két egykori dolgozó is azt állította: több idős embert is a halálba segítettek. A BRFK az ügyben feljelentés-kiegészítést rendelt el.

Végighallgattam, elolvastam az idősotthon volt alkalmazottaival készült riportot. Kerestem az elhangzottakban azokat a konkrét tényeket, amelyek alátámaszthatják az emberölés megalapozott gyanúját. Ez a megalapozott gyanú kell ugyanis ahhoz, hogy nyomozást lehessen elrendelni egy feljelentés alapján.

Az egyik ilyen állítás az volt, hogy „átgyógyszerezték” az otthonba beköltöző idős embereket. Elvették tőlük az addig szedett gyógyszereiket, mondta az egyik riportalany, majd hozzátette, hogy hetekig utána rájuk sem néztek.

Felmerült bennem a kérdés, akkor most elvették a gyógyszereiket, vagy „átgyógyszerezték” őket. A kettő ugyanis távolról sem azonos. Az „átgyógyszerezésnek” számos oka lehet. Ebből a tényből, még ha igaz is, önmagában nem lehet arra következtetni, hogy e mögött az élet kioltásának, vagy megrövidítésének szándéka állna. „A pénz volt az elsődleges szempont, nem a lakó, nem a hozzátartozó, hanem az ölés, az ölés” mondta az egyik volt alkalmazott. Ez azonban az ő véleménye, feltételezése, de semmiképpen nem objektív tény.

A másik riportalany, szintén az intézet volt dolgozója, öt-hat olyan esetről „tud”, amikor szándékosan végeztek a bentlakóval. Említett egy konkrét esetet: egy 91 éves néni elesett, „becsukták az ajtót és 'hátha szerencsénk van, nem kel fel'.” Az idős asszony, állítása szerint, meg is halt.
Nem tudjuk meg azonban, hogy kik csukták be azt az ajtót, kik említették az idézett mondatot. Az orvos? A gondozó? A nővér? Ha így történt, nem tudjuk ebből, ki tehető felelőssé az idős asszony haláláért.

A riportban valaki említést tett arról is, hogy egy idős lakó hozzátartozói beperelték az otthont rokonuk halála miatt. „Ebben én is vádlott voltam”, mondta a riportalany. De mi volt a vád? Mi lett azzal az üggyel? Őt, mint vádlottat elítélték? Felmentették?

Túl sok a nyitott kérdés ahhoz, hogy ennek alapján el lehessen egy nyomozást rendelni.
A BRFK (Budapesti Rendőr -főkapitányság) életvédelmi alosztálya a feljelentés kiegészítését rendelte el.

A Büntetőeljárási törvény (Be.) úgy rendelkezik, hogy ha a feljelentés alapján a nyomozás elrendeléséről, illetőleg a feljelentés elutasításáról megnyugtatóan nem lehet állást foglalni, a feljelentés kiegészítésének van helye. A feljelentés kiegészítése során a hatóság adatokat szerezhet be, emellett meghallgathatja a feljelentőt is. Minderre 15 nap áll a rendelkezésére, illetve ha indokolt, a nyomozóhatóság vezetője a feljelentés kiegészítésének határidejét további tizenöt nappal meghosszabbíthatja.

A BRFK életvédelmi alosztályának tehát ennyi idő áll rendelkezésére ahhoz, hogy számos tisztázatlan kérdést megkíséreljen legalább olyannyira tisztázni, hogy eldönthesse, elrendeli-e a nyomozást az Arany Alkony idősotthonban történtek miatt, vagy elutasítsa-e a feljelentést.

http://mno.hu/ahirtvhirei/hullagyar-feljelentest-tett-a-celpont-video-1075446

 

Búcsú a pulpitustól

Hat év telt el az óta, hogy megjelent riportkötetem: a Bírák könyve.

Többek között Magda Marinkó, Simek Kitty, Tánczos Gábor, a Fekete Angyal, a taxisgyilkos lányok, Soproni Ágnes gyilkosai és a rendőrgyilkos Sós Lajos ügyében ítélkező bírákat mutattam be ebben a könyvben.

Sokan elmondták, hogy a jog az életük, de egyben a hivatásuk is, hogy bírónak lenni "életforma".

Én magam is nyilatkoztam ebben a könyvben, na persze nem magamnak, hanem újságíró férjemnek, Láng Andrásnak. Abban az időben az ítélkezés mellett a bíróság szóvivője is voltam, így engem nem "ítélt hallgatásra" a törvény, mint kollégáimat. Néhányan már akkor is lázadoztunk, hogy miért nem beszélhet a bíró a nyilvánosság előtt, miért tesz a törvény lakatot a szájára.

Most már - többen e kötet szereplői közül - beszélhetünk. Már nem hallgatásra, hanem végleges kényszerpihenőre vagyunk ítélve. Két nap múlva kezünkbe nyomják a "felmentő ítéletet". Schmitt Pál köztársasági elnökségének utolsó napján még gyorsan aláírta a 62. évüket betöltött bírák felmentéséről szóló okiratot. Pénteken a Fővárosi Törvényszék (lánykori nevén a Fővárosi Bíróság) elnöke "ünnepélyes keretek között" adja át a "kényszer"-nyugdíjazásról szóló elbocsátó szép üzenetet.

Szerencsésnek érzem magam, mert éppen Londonban vagyok, így nem tudok jelen lenni az ünnepélyes átadáskor. Ez persze nem változtat azon, hogy ki vagyok rúgva.


A könyv megvásárolható a grando.hu-n.