Semmisség

Az Alkotmánybíróság botrányos döntéséről olvashatsz, ha ide klikkelsz!

2006. október 23. - fotó: internetfigyelo.wordptess.com

„Munkaköri leírás”

Áder János kissé alábecsüli az alaptörvényt, midőn azt saját munkaköri leírásává degradálja. Ezt a bornírt ötletet azért találta ki, hogy elhitesse az ő népével: nem mérlegelhette, hogy aláírja-e az alaptörvény negyedik módosítását. Még azt is hozzátette: „az államfők az alkotmányra teszik le esküjüket”, és ebből vonta le a munkaköri leírásra vonatkozó frenetikus következtetését.

mno.hu

Kedves Elnök Úr! Nem kellene néha-néha elolvasni azt a fránya alaptörvényt? Szájer József nem azért fáradozott egy hosszú vonatozás alatt, hogy Ipad-jébe vésse a gránitszilárdat, hogy azután a legilletékesebb közjogi méltóság bele se nézzen. (Ha szegény Steve Jobs ezt az Ipad-es gránitügyet megérhette volna!) Ön, Elnök úr, meg viccet csinál az egészből.

Belátom, régen tetszett elvégezni a jogi kart, de azért munkajogot abban az időben is tanítottak. Ha nem is ezt a ma hatályos remekművet. Ráadásul abban a rövid időben, amíg az MTA Szociológiai Kutatóintézetében dolgozni méltóztatott, az Országgyűlés törvényalkotó munkája volt az Ön kutatási területe. Abba pedig csak beletartozik, hogy egy adag államfő mikor mit tehet egy-egy törvénnyel, ha az az Alkotmányba ütközik. Ha emlékszik még rá Elnök Úr, régen így hívták azt, amit ma alaptörvénynek becézünk.

Akkor azért röviden ismételjük át, mi is az a munkaköri leírás. Az bizony még csak nem is része a munkaszerződésnek, mindössze egy tájékoztató dokumentum. A munkáltató egyoldalúan készíti el, így bármikor egyoldalúan meg is változtathatja. Jelentősége mindössze annyi, hogy ha Önt, mondjuk, gépírónak alkalmazzák, csak a gépírói munkakört köteles ellátni, és nem kötelezheti a munkáltatója arra, hogy egyúttal mossa is fel a mellékhelyiségeket.

monsignore.hu

Ön arra hivatkozott, hogy a „munkaköri leírásában” az szerepel: „az alaptörvényt, vagy annak módosítását a kézhezvételtől számítva öt napon belül alá kell írnia, és el kell rendelnie a hivatalos lapban való kihirdetését, így semmilyen mérlegelési lehetősége nincs, nem küldheti vissza az Országgyűlésnek, nem fordulhat az Alkotmánybírósághoz.”

Most akkor idéznék az alaptörvényből egy részt, ami, ezek szerint, meglepetésként hat majd Önre:

„Az elfogadott Alaptörvényt és az Alaptörvény módosítását a megalkotására vonatkozó, az Alaptörvényben foglalt eljárási követelményekkel való összhangjának vizsgálatára megküldheti az Alkotmánybíróságnak, az elfogadott törvényt az Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatára megküldheti az Alkotmánybíróságnak, vagy megfontolásra visszaküldheti az Országgyűlésnek.”

balatonfuredma.hu

Igen, igaza van Elnök Úr, ez a jogi nyelv kissé bonyolult, megpróbálom lefordítani. Ez kétségtelenül már az új szöveg, de még ez is lehetővé teszi, hogy eljárási hiba esetén a köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz forduljon. Jelzem, ezt mások már meg is tették. Valószínűleg az Ön figyelmét elkerülte, hogy az utolsó pillanatban benyújtott módosító indítványoknál nem volt lehetőség a parlamenti nyilvános vitára. Ez pedig meglehetősen súlyos eljárási hiba. Ha másért nem, hát pusztán ezért lépnie kellett volna. És akkor egyetlen szót sem ejtettünk a tartalomról.

Ön azt is mondta az Önnel készült interjúban: „nem tartja szerencsésnek, ha egy államfő a nemzet lelkiismeretének tekintené magát”. Miért is nem?

Vegyük már megint elő az alaptörvényt? Idézem: „Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.” Mi ez, ha nem az, hogy az elnök bizony az állam „lelkiismerete”. Ez a legfőbb dolga. Ezt tartalmazza a „munkaköri leírása”.

Ellentétben Önnel, én nem nagyon szeretek Sólyom Lászlóra hivatkozni, mégpedig azért nem, mert sajnos túl későn vette észre, hová vezet, hová vezetett a Fidesz uralma. Jobb lett volna, ha még aktív államfőként ismerte volna fel a veszélyt. De ez persze nem azt jelenti, hogy Sólyom szakmai tudását, szakmai tekintélyét kétségbe vonnám.

parameter.sk

Ön viszont rá hivatkozik akkor is, amikor azt próbálja elhitetni, hogy Sólyom László alkotmánybírósági elnökként úgy foglalt állást, hogy „a legitim módon elfogadott (alkotmány) módosítás vizsgálata fogalmilag kizárt, így azt sem az államfő, sem a testület nem vizsgálhatja”. Majd néhány mondattal később éppen Ön utal arra, hogy Sólyom szerint ez alkalommal viszont Önnek meg kellett volna vétóznia a 4. alaptörvény módosításának kihirdetését.

Tisztelt Tanult Barátom! A jó jogász arról ismerszik meg, hogy pontosan tudja, egy adott állításban egy-egy szónak mekkora jelentősége van. Mit is mondott Sólyom annak idején? Mit nem vizsgálhat az Alkotmánybíróság, illetve az államfő? A legitim módon elfogadott módosítást. Ezt az ici-pici jelző elkerülte az Ön becses figyelmét. Vagyis nem hogy nem sértett volna törvényt, ha „hallgat elődjére, Sólyom Lászlóra és megvétózza a kihirdetést”, hanem ellenkezőleg, éppen akkor járt volna el alkotmányos kötelezettségének megfelelő módon.

Azt persze nem tudom, hogy a szárnyaszegett Alkotmánybíróság befogadta volna-e az elnöki indítványt. Szerencséjükre Ön megkímélte őket e súlyos döntés felelősségétől. Megértem. Jobb az, ha az ember a saját kiválasztottjaiban sem bízik meg teljesen. Néha még azok is képesek szakmai döntéseket hozni, azt pedig „mi Fideszesek”, nem szeretjük. Jól láttuk ezt a legutóbbi napokban, amikor Orbán Viktor a „Legfelsőbb Bíróságot” vonta felelősségre egy neki nem tetsző bírói döntés miatt. Valószínűleg elfelejtette, hogy már megszüntette ezt az intézményt és kirúgta annak elnökét.  

hell.blog.hu

Ma ugyanis a legmagasabb bírói fórumot - kérem, súgja meg neki - Kúriának hívják. Azt már meg sem említem, hogy ugyancsak elfelejtette, amit a hatalmi ágak szétválasztásáról valaha tanult. Félek, hogy erre már Ön is csak nagyon haloványan emlékszik.

Ha egyáltalán.

Kordonok

Még egyszer a hajléktalanokról

A hajléktalanok ügyében tavaly november óta áldatlan küzdelem folyik.

(Fotó: hungarianspectrum.wordpress.com)

A csata azzal indult, hogy a parlament szabálysértéssé nyilvánította a „közterületek életvitelszerű lakásra való használatát, illetve azt, ha valaki az ehhez használt ingóságokat közterületen tárolja”. Magyarul, a hajléktalanokat meg kell büntetni azért, mert az utcán élnek. Az alapvető jogok biztosa  emiatt az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult, mondván: ez a rendelkezés sérti az emberi méltósághoz való jogot, kriminalizálja a hajléktalanságot, mint állapotot, élethelyzetet. Mindemellett sérti a hajléktalanok személyes szabadságához való jogát, ha e szabálysértés miatt elzárással büntetik őket. Az AB a kifogásolt rendelkezést meg is semmisítette.

Január végén hirtelen kordonok tűntek fel több aluljáróban: a Blaha Lujza téren, a Corvin negyedben és az Astoriánál. A Fővárosi Önkormányzat arra hivatkozott, hogy – közszolgálati feladatainak eleget téve – az illetékes szervek folyamatos fertőtlenítésbe és nagytakarításba kezdtek, ehhez alakítottak ki „munkaterületeket”.

(Fotó: http://www.budapest.hu/Lapok/default.aspx)

Nem tekinthető azonban alaptalannak az a gyanú, hogy a falak mellett elhelyezett szalagkordonok kifeszítésének valódi oka a hajléktalanok ott tartózkodásának megakadályozása. Erre következtetett az a fiatalokból álló csoport is, amelyik letépte a szalagkordont és elbontotta az ezeket tartó állványokat. Tettüket a Főpolgármesteri Hivatal éles hangon bírálta, mondván, elfogadhatatlan az „anarchista csoport” erőszakos fellépése, ami a közrend megzavarását jelenti. (Bár még jól emlékszünk egy régebbi, a parlament körüli kordonbontásra, amit a szabálysértési hatóság annak idején nem így értékelt. Igaz, azt a kordont Fideszes képviselők bontották el.)

A Fidesz elnöksége a hajléktalanok körüli „csata” ürügyén újabb frontot nyitott az AB mozgásterének korlátozása érdekében. Kósa Lajos kilátásba helyezte, hogy az AB-t érintő újabb módosításokat kívánnak elfogadni az Országgyűlés tavaszi ülésszakán. 

(Fotó: hetek.hu )

Ezek egyike szerint „az Alkotmánybíróságnak nem tesszük lehetővé a puskázás lehetőségét” – fogalmazott a kormánypárt elnöke is. Ez magyarul azt jelenti: megtiltanák az AB-nek, hogy az Alaptörvény hatályba lépése előtti saját korábbi döntéseit automatikusan hivatkozási alapként, vagyis precedensként használja. Ezzel arra kényszerítenék az AB-t, hogy az elmúlt húsz év során kialakított alkotmányossági elveit és gyakorlatát vizsgálja felül.

Ez az elképzelés már az AB elnökénél, Paczolay Péternél is kiverte a biztosítékot. Nyilatkozatában leszögezte: éppen az Alaptörvény fogalmazta meg azt az új elvárást, hogy az alkotmányos hagyományokat be kell építeni az alkotmánybírósági gyakorlatba. Ebbe pedig, egyebek között, az elmúlt húsz év gyakorlata is beletartozik. Hivatkozott az AB-nak az utóbbi időben elvi alapon meghozott döntéseire, így a bírák nyugdíjazásának ügyére, az alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek formai okból történt megsemmisítésére, a választási regisztrációról szóló törvény megsemmisítésére, valamint a hajléktalanokkal kapcsolatos határozatukra. A testületet ért támadások tehát alaptalanok, kizárólag az AB tekintélyének csorbítására lehetnek alkalmasak – jelentette ki Paczolay. 

(Fotó: hvg.hu)

Az AB elnökének megszólalásából jól érzékelhető: tudja, látja, miért akarja a Fidesz tovább szűkíteni az AB hatáskörét. Bár az elnök nem mondta ki – nem is mondhatta ki -, mi azonban leszögezhetjük: az országot ma irányító autokratikus vezetés nem viseli el, hogy korlátozzák a hatalmát. Azt meg végképp nem, ha ezt éppen az a szervezet teszi, amely egy igazi demokráciában – a fékek és ellensúlyok rendszerében – egyedüliként képes a parlament tevékenységét ellenőrizni.

A cikk a Vasárnapi Hírek február 3-ai számában jelent meg. 

Törvényesség, vagy politika?

A Demokratikus Koalíció (DK) ezen a héten benyújtott egy, a szabálysértési törvényt módosító javaslatot, amelynek sorsa – jogállami keretek között – nem lehetne más, mit az, hogy azt a parlament elfogadja.

Nézzük az előzményeket! A történet ott kezdődött, hogy a parlament szabálysértéssé nyilvánította a „közterületek életvitelszerű lakásra való használatát, illetve azt, ha valaki az ehhez használt ingóságokat közterületen tárolja”.

                      (Kép: vagogabor.blog.hu)

Magyarul, a hajléktalanokat meg kell büntetni azért, mert az utcán élnek.

Az alapvető jogok biztosa emiatt az Alkotmánybírósághoz fordult, mondván: ez a rendelkezés sérti az emberi méltósághoz való jogot, kriminalizálja a hajléktalanságot, mint állapotot, élethelyzetet. Mindemellett sérti a hajléktalanok személyes szabadságához való jogát, ha e szabálysértés miatt elzárással büntetik.

Az Alkotmánybíróság egyetértett a benyújtott indítvánnyal és a szabálysértési törvény – és még ehhez kapcsolódó más jogszabályok – kifogásolt rendelkezését megsemmisítette. Indokolásában kifejtette: „a hajléktalan személyek számára az, hogy közterületen élnek, egy rendkívül súlyos krízishelyzetet jelent, ami különböző kényszerek hatására jött létre, a legritkább esetben tudatos, átgondolt, szabad választásuk következménye. A hajléktalanok elvesztették otthonukat és nincs lehetőségük arra, hogy lakhatásukat megoldják, ezért valódi alternatíva hiányában kénytelenek – miután ez az egyetlen nyilvános, mindenki használatára nyitva álló terület – a közterületen élni.”

Figyelemmel azonban arra, hogy mire ez a döntés megszületett, már jó néhány ilyen szabálysértési eljárást lefolytattak, néhány héttel később az AB kiegészítette idézett határozatát azzal, hogy elrendelte: a korábbi szabálysértési eljárásokat felül kell vizsgálni. Ez azt jelenti, hogy ha korábban egy hajléktalant megbüntettek pusztán azért, mert az utcán volt kénytelen élni, ezt a döntést – immáron az AB határozatának tükrében – újból meg kell vizsgálni.

Ilyen előzmények után terjesztette be a DK törvénymódosító javaslatát. Ennek az a lényege, hogy ha valakit korábban felelősségre vontak olyan szabálysértés miatt, amelyet az AB utóbb megsemmisített, a szabálysértési hatóság, vagy a bíróság hivatalból állapítsa meg, hogy az illető mentesül a hátrányos jogkövetkezmények alól. A mentesítés azt jelenti, hogy a korábbi büntetését úgy kell tekinteni, mintha meg sem történt volna. A hivatalból eljárás pedig azt, hogy a mentesítést nem a hajléktalannak kell kérnie, hanem azt a hatóságnak saját magától kell azt megtennie.

A DK továbbá azt is javasolja, hogy a szabálysértési hatóság, illetve adott esetben a bíróság – ugyancsak hivatalból – állapítson meg kártérítést is az érintett részére az elszenvedett joghátrányok miatt. Ilyen joghátrány lehet az időközben esetleg befizetett pénzbírság (bár ez a gyakorlatban ritkán történik meg), vagy a kiszabott elzárás, hiszen a hajléktalant alkotmány- és jogellenesen fosztották meg a szabadságtól.

A törvénymódosító javaslat indokolásában a DK kifejti, hogy az Országgyűlésnek le kell vonnia azt a következtetést, hogy a módosító javaslatban írtakat el kell fogadnia, hiszen az AB határozata erre egyértelműen kötelezi.

Nem is kétséges, hogy ez így igaz. Az már inkább kétséges, vajon felül tud-e emelkedni a parlament azon a „megalázó” helyzeten, hogy a javaslatot a DK nyújtotta be. És vajon túl tudja-e tenni magát azon, hogy az AB megint elmeszelte egy jogellenes rendelkezését? Hiszen már most azon törik a fejüket, milyen jogosítványok elvételével csökkenthetnék még tovább az AB hatáskörét? Úgy tűnik, ilyen ötletekben náluk sosincs hiány.

Kit izgat?

A kérdést természetesen B.Zs. (a bűncselekménnyel gyanúsíthatók nevét a sajtó valamiféle álszent tapintatból nem szokta kiírni) Magyar Hírlapban megjelent uszító cikke okán tettük fel. Azt, hogy kit nem izgat az izgatás, azt megtudtuk a héten: például a Fideszes Selmeczi Gabriellát, aki azt hangsúlyozta, hogy B. Zs. „újságíróként” írta az ominózus sorokat egy „független” napilap publicisztikai rovatában. (Ezt mintha már hallottuk volna valahogy így: írói munkásságának része.) De nem zavarta az ugyancsak Fideszes Kocsis Mátét sem, aki „bolhacirkusznak” minősítette a baloldal viselkedését az ügyben. Az LMP ugyan kimondta, hogy „Bayer Zsoltnak a szombati Magyar Hírlapban megjelent "Ki ne legyen?" című cikke kimeríti a közösség elleni izgatás tényállását, azonban az LMP „ízlésvilágába nem illik bele, hogy egy újságírót feljelentsen.” Minő finomlelkűség!

Igen, magam is úgy gondolom, hogy miután a szerző a cikkben leállatozta a cigányság jelentős részét és nem röstellte a következő szavakkal zárni épületes gondolatsorát: „az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!”, megvalósította a büntetőjogba ütköző közösség elleni izgatást.

(Fotó: MTI)

A Btk. a közösség elleni izgatás fogalmát így határozza meg: „Aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzet, valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít,…három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Ez a definíció nem lenne olyan bonyolult, ha nem folyna évtizedes vita arról, hol húzódik a határ a bűntett és a szólásszabadság között. Az Alkotmánybíróság két ízben is foglalkozott a közösség elleni izgatás büntetőjogi fogalmával, és mindkét alkalommal megsemmisítette az éppen hatályos törvény egy-egy rendelkezését. Lényeges azonban, hogy egyik esetben sem kifogásolta a „gyűlöletre uszítás” fogalmát. Az 1992-es AB határozat azt a fordulatot semmisítette meg, amely szerint az említett csoportokkal szemben izgatásként minősülne a „sértő, vagy lealacsonyító kifejezés használata, vagy más ilyen cselekmény”. 1999-ben pedig azt a mondatot törölte a Btk.-ból, hogy izgatásnak minősülne „a gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekmény”. Az AB tehát mindössze annyit tett, hogy nem engedte tágítani valamiféle gumiszabállyal az izgatás fogalmát.

Fotó: http://www.mon.hu

A közösség elleni izgatást tehát az követi el, aki gyűlöletre uszít. Az értelmező szótár szerint az „uszít” szó a latin „agito”, vagy „instigo” szavak megfelelője. Jelentése: bujtogat, izgat, lázít, unszol, rábeszél, mozgolódik, ösztökél, bujtogat, érzelmet ébreszt.

Hogyan jutott akkor arra a magyar bírói gyakorlat, hogy kizárólag azt tekinti uszításnak, ami magában hordja az erőszak reális lehetőségét, vagyis azt, hogy a gyűlölet bármikor erőszakos cselekvésbe csaphat át.

Vagyis nem az Alkotmánybíróság, hanem a rendes magyar bíróság értelmezése szűkítette le oly mértékben a közösség elleni izgatás fogalmát, hogy manapság szinte alig lehet ezt a bűncselekményt megállapítani. Éppen akkor, amikor egyre gyakoribb és egyre durvább a rasszista, gyűlöletkeltő, uszító beszéd, és írás.

A szólásszabadság határa addig terjed, amíg nem sérti mások alapjogait. Az emberi méltósághoz való jog minden ember veleszületett joga. Nemrég borzolta fel a kedélyeket Gyöngyösi Márton parlamenti felszólalása, melyben a zsidók összeírására buzdított, mondván, nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Bayer Zsolt viszont már egyenesen arra szólít fel, hogy mivel a „cigányok jelentős része állat, oldjuk meg „azonnal és bárhogyan, hogy állatok ne legyenek”. Mi ez, ha nem gyűlöletre uszítás egy etnikai csoporttal szemben?

Fotó: http://ingatlan.net

Friss még a hír: az ügyészség elutasította a Gyöngyösi Márton ellen tett feljelentést, mint ahogy villámgyorsan döntött a Bayer elleni feljelentés elutasításáról is.




 (A cikk megjelent a 2013. január 13-ai Vasárnapi Hírekben)
A Klubrádiban elhangzott beszélgetés a témában itt érhető el: Beszélgetés a közösség elleni izgatásról by JogAszBlog

Jogállam 2012

Az év végének közeledte arra inspirálja az embert, hogy valamiféle összegzést végezzen. Érdekes egyben látni, mit éltünk át az elmúlt egy esztendő alatt. Én a Nol.hu cikkeiből mazsoláztam és a végére magam is elhűltem.

A jog területén az események rendkívül nagy száma szükségessé teszi, hogy kiválasszunk valamiféle rendező elvet. Ami talán a 2012-es évre legjellemzőbb volt: hány esetben, és milyen okokból került szembe a magyar jogalkotás és jogalkalmazás az európai- és az emberi jogokkal. Nem közömbös e témában az sem, hogy hányszor próbálta a magyar kormány semmibe venni a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit, hányszor és miként próbált ellenállni a jogállami követelményeknek.

www.sosantikvarium.hu

Január: az Európai Bizottság előtt megindultak Magyarország ellen a kötelezettségszegési eljárások a jegybanktörvény, az igazságszolgáltatási reform és az új adatvédelmi hatósággal kapcsolatos sarkalatos törvény miatt.

A sajtószabadsággal foglalkozó brüsszeli munkacsoport megállapította, hogy Magyarországon több a korlátozás, mint bárhol az Európai Unióban, valamint azt is, hogy túlságosan „erős” a magyar Médiatanács.

Február: a magyar kormány válaszlevelet küldött az Európai Bizottság kifogásaira. A bírák kényszernyugdíjazásával kapcsolatban azt javasolták, hogy majd egyéni alapon meghosszabbíthatják a bírák megbízatását. Kifejtették, hogy a Klubrádió ügyével azért nem kívánnak foglalkozni, mert e kérdésben éppen bírósági eljárás zajlik, és nem akarnak nyomást gyakorolni a bíróságra (!).

(kép: Láng Samu)

Március: több mint negyven bírói helyre írtak ki pályázatot, miközben a még fel sem mentett bírák szabadságukat töltötték. 

Április: miközben készültek a hivatalos dokumentumok a kényszernyugdíjazott bírák felmentéséről, a bírák is léptek: beadványt juttattak el az Alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához, mindkét helyen a diszkrimináció tilalmára hivatkozva.

Május: az Alkotmánybíróság tárgyalt a bírák alkotmányjogi panaszáról. Az ülésén heves, személyeskedéstől sem mentes vita zajlott, döntés nem született.

Június: az Európai Bizottság a bírák kötelező nyugdíjazásának, valamint az adatvédelmi felügyelő hatóság függetlensége megsértésének ügyében kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. Emellett még három kötelezettségszegési eljárás is indult a kiskereskedelmi válságadó, a telekomadó és a cafeteria miatt. Marasztaló ítélet esetén az állam kamatostul kell, hogy visszafizesse a cégeknek a válságadót, természetesen az adófizetők pénzéből.

E hónap hozadéka az új Büntető Törvénykönyv, amelyben bizonyos esetekben 14 évről 12 évre szállították le a büntethetőség korhatárát. Az UNICEF szerint ez a rendelkezés ellentétes az ENSZ gyermekjogi egyezményével.

Július: az Alkotmánybíróság kimondta, hogy alkotmányellenes a bírák nyugdíjazásának szabályozása, ezért a törvényt a hatálybalépés napjára visszaható hatállyal megsemmisítették. De Orbán Viktor közölte: "a rendszer marad".

Augusztus: megszületett az első ítélet a bírák munkaügyi perébén. Az első fokú ítélet kimondta, hogy az államfő jogellenesen mentett fel egy kényszernyugdíjazott bírót. Az Európai Bizottság pedig aggályainak adott hangot a Klubrádió frekvenciájáért vívott jogi csatározásokkal kapcsolatban. Növeltük országunk jó hírnevét azzal is, hogy kiadtuk Azerbajdzsánnak Safarovot, az azeri baltás gyilkost, akit hazájában azonnal szabadlábra helyeztek.

Szeptember: Navracsics Tibor alkotmány- és törvénymódosító javaslata szerint a bírák kötelező nyugdíjkorhatárát 62-ről 65 évre emelnék fel. A törvényjavaslatot azonban a végszavazás előtt visszavonta.

Október: a munkaügyi bíróságok hat bírót helyeztek vissza bírói tisztségükbe, valamint korábbi vezetői beosztásukba, továbbá kötelezték a munkáltatókat a bírák elmaradt illetményének megfizetésére.

(kép: Life.hu)

November: az unió bírósága kimondta, hogy a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítása és ez alapján történő elmozdítása az uniós joggal ellentétes, így Magyarország uniós jogot sértett. Orbán Viktor ekkor tette közkinccsé azonnal nevetségessé vált hasonlatát: "Régen láttam olyat, hogy a döglött kutyát fejbe vágják".

December: újabb törvényjavaslat született a bírák ügyében, háromféle lehetőséget biztosítva számukra, bár egyik lehetőséget sem nevezhetnénk maradéktalanul kedvezőnek. Erről azonban a parlament már csak jövőre fog szavazni.

A 2012. év összefoglalójában nem említettem a strasbourgi bíróság egyetlen ítéletet sem, mert azok felsorolása már szétfeszítené ezen írás kereteit és visszaélne az olvasó türelmével. 

Úgy gondolom, a  a„jogállamiság” illusztrálására ennyi is elegendő.

(kép: startlap.hu)