Egy cikk tanulságai – válasz dr. Sándor Zsuzsának.

A "Nemzeti" Méltóság Tanácsa című cikkemre Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökeként válasz-levelet jelentetett meg a Breuerpress International hírügynökség oldalán.

Íme a levél:

2013. február 13, szerda, 08:57

Egy cikk tanulságai – válasz dr. Sándor Zsuzsának.

Egykori főbíróként nem lenne méltányos, ha dr. Sándor Zsuzsa: Nemzeti Méltóság Tanácsa című cikkére bíráló megjegyzéseket tennék, hiszen ő volt elnökségem idején az OIT szóvivője. A személye iránti megbecsülés mégis azt kívánja, hogy néhány tanulságra rámutassak dolgozata kapcsán.

Dr. Sándor Zsuzsa terjedelmes elaborátumában kritikával illette az Európai Parlamenthez a szlovák állampolgárságuktól megfosztott személyek érdekében benyújtott petíciómat és arra is rámutatott, hogy az Emberi Méltóság Tanácsa döntően a határon túli magyarok ügyeivel és elsősorban a múltbeli eseményekre emlékező ünnepségek szervezésével tölti idejét. Megjegyzem, hogy a demokratikus jogállamokban az egyesülés joga mindenkit megillető alkotmányos jog, és a törvény szabta kereteket tiszteletben tartva szabad idejében mindenki azt tehet, amit jónak lát, különösen akkor, ha állami támogatásban nem részesül, és senkinek a jogos érdekeit nem sérti.

A cikk első és legfontosabb tanulsága, hogy egy jogi dokumentumot jogászként csak abban az esetben érdemes értékelni, ha annak tartalma megismerhető. Az a benyomásom alakult ki, hogy a cikk szerzőjének nem állt módjában elolvasni a petíció szövegét, megismerni a jogi érvek rendszerét.

A félreértések elkerülése érdekében rögzítem, hogy az Európai Parlamenthez benyújtott petícióban nem a szlovák állampolgársági törvényt vitatom, hiszen annak szabályozása a tagállamok hatáskörébe tartozik, hanem a végrehajtás során elkövetett hatósági túlkapásokat részletezem és minősítem jogellenesnek. AZ Európai Unió Alapjogi Chartája 44. cikkelyében írt jogommal élve uniós polgárként hívtam fel a figyelmet a jogsértésekre. Mivel éveken át címzetes egyetemi tanárként oktattam az Európai Bíróság működését és gyakorlatát, nem okozott különösebb nehézséget
megjelölni azokat az uniós normákat, amelyeket a szlovák hatóságok megsértettek, és megjelöltem az idevágó bírósági döntéseket is. Az Európa Tanács jogszabályait azért nem elemeztem, mert az Európai Unió Parlamentjéhez fordultam.

A petíciót formai szempontból vizsgálták meg először és értesítettek arról, hogy a beadványomat sorszámozták, majd több hónapon át tartott az érdemi vizsgálat. Az Európai Parlament Petíciós Bizottságának jogászai végül úgy döntöttek, hogy a petíciós befogadásra érdemes és azt meg kell küldeni az Európai Biztosságnak. Mindezekről összefoglaló jelentés készült, amely a közösségi jog megsértésének tárgyait és az általam megjelölt luxemburgi bírói döntéseket tartalmazza. Felteszem,
hogy az Európai Parlament jogászai értik a dolgukat. Most itt tartunk, de a döntést – vitát követően – politikusok hozzák meg, amely lehet negatív is. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy az érdekeltek
felkérésének eleget tettem, hiszen a hozzá értők a petíciót jogi szempontból befogadhatónak minősítették.

A második tanulság, hogy a sajtó tudósításait szemlélve olykor tükör által homályosan látunk. A média ugyanis arról számol be, amiről akar. Így a közönség nem tudhat arról, hogy évek óta próbálunk roma fiatalokon segíteni, talán ennek is szerepe volt abban, hogy a közelmúltban megkaptam a Radnóti Miklós Antirasszista Díjat. Az antiszemitizmus elleni tetteket ismerte el a MAZSIHISZ a Magyarországi Zsidókért kitüntetéssel. A Jerusalem Post számolt be arról, hogy Izraelben az Antiszemitizmus Elleni Nemzetközi Konferencia díszvendége voltam, ahol Tom Lantos érdemeit méltattam a közelmúltban elhunyt Tommy Lapid megtisztelő jelenlétében és fogadott Izrael Állam miniszterelnök- helyettese is. Ezekről itthon nem sokat lehetett olvasni. A tisztelt olvasótól elnézést kérek a szubjektív momentumokért, de végülis az alapul szolgáló cikk tartalma személyemet, illetve tevékenységemet elemzi.

A harmadik tanulság, hogy nem célszerű civil szervezetek munkáját értékelni, hiszen ezek fejtenek ki közhatalmi tevékenységet. Az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) tagjai a hatályos jogszabályokat betartva, szabad idejüket és saját anyagi forrásaikat felhasználva próbálnak másokon segíteni. Kétségtelen, hogy EMT sok energiát fektetett a határon túli magyarokat érintő vitatott ügyekbe. A rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelem fontosságát kiemelve szeretnék rámutatni arra, hogy álláspontom szerint kellő határozottsággal kell fellépni akkor is, ha a határon kívül élő magyarokat hátrányos megkülönböztetés éri.

A magam részéről az emberi méltóság tiszteletét nagyon fontosnak tartom és megpróbálok tenni ennek érdekében. 2003 évben tárgyaltam főbíróként először MAZSIHISZ vezetőivel és célként tűztük ki a gyűlöletbeszéd visszaszorítását. Mivel a közösen benyújtott törvénymódosításra irányuló javaslatunk nem vezetett eredményre, 2006-ban az Alkotmánybírósághoz fordultam jogértelmezést kérve. Az AB beadványomat 3 évig vizsgálta, több ülésen megtárgyalta, majd arra jutott, hogy hatáskör hiányában nem válaszolhat az emberi méltóságot érintő kérdéseimre. Ekkor úgy döntöttem, hogy felhívást teszek közzé az emberi méltóság védelme érdekében a kirekesztő eszmék visszaszorítása céljából. A felhíváshoz 48 órán belül csatlakozott a FIDESZ, az MSZP, a KDNP, az
MDF és az SZDSZ, valamint a történelmi egyházak, beleértve a MAZSIHISZ-t, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség, a Hit Gyülekezete, 17000 magánszemély és a média jelentős része.

Az EMT alapító tagjai között katolikus, református és evangélikus egyházi méltóságok mellett Schweitzer József professzor, nyugalmazott főrabbi is szerepet vállalt és megtiszteltetés számunkra, hogy néhány hete ő vette át első kitüntetettként az EMT által alapított díjat. Az ismert művészek és tudósok – így Oláh György Nobel- díjas – mellett felkérést kapott a Magyar Izraeli Baráti Társaságok És Körök Országos Szövetségének Ügyvezető elnöke is, aki örömmel vállalt szerepet a testület munkájában. Jól látható tehát, hogy különböző vallású és eltérő értékeket valló személyiségek is képesek fontos alkotmányos célok érdekében összefogni.

A cikkre utalva megjegyzem, hogy a professzor úr inzultálása ellen a sajtó nyilvánossága előtt tiltakoztam és a Kaposvári Zsidó Temető megrongálása ellen nem csupán tiltakoztunk, hanem anyagi
hozzájárulással is segítettük a helyreállítást. A rend kedvéért arra is felhívom a figyelmet, hogy a listázási ügyben is tiltakoztam, a távirati iroda újságírója rögzítette szavaimat, de a hír nem került
kiadásra.

Végül számomra az utolsó tanulság, hogy a halottakat is megilleti az emberi méltósághoz való jog. Évek óta részt veszek a holokauszt megemlékezéseken és talán ennek is köszönhető, hogy bekerültem a “zsidó közéleti személyiségek csoportjába” és az a megtiszteltetés ért, hogy még a google kereső is külön rovatot nyitott “Lomnici Zoltán zsidó” címmel.

Ennek a gondolatkörnek keretében szerveztünk több megemlékezést Doberdóban, ahol 100000 különböző vallású magyar katona nyugszik, zömmel jeltelen sírokban. Ahogy arról a média példásan beszámolt, részt vett a megemlékezéseken az Európai Parlament akkori alelnöke, Tőkés László és a házelnök, valamint a honvédelmi miniszter is megszakította hivatalos útját egy főhajtás erejéig. Csak a tényszerűség kedvéért rögzítem, hogy a cikk állításával ellentétben nem velük utaztunk és a delegáció tagjait sem mi jelöltük ki.

Számomra ezekkel a tanulságokkal szolgál dr. Sándor Zsuzsa cikke és lehet, hogy valamit jól csináltunk, hogy ilyen figyelem irányult jámbor szervezetünkre. Talán abban is egyet tudunk érteni, hogy a tények kissé más megvilágításba helyezhetnek bizonyos állításokat.

Lomnici Zoltán
EMT elnöke

„Nemzeti” Méltóság Tanácsa

„Egy olyan állam, amely akarata ellenére foszt meg valakit az állampolgárságától, nem jogállam” – hangoztatta Lomnici Zoltán volt főbíró, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke annak kapcsán, hogy azért vesztik el egyre többen szlovák állampolgárságukat, mert a magyart felveszik.

Az idézett, hangzatosnak és a magyar fülnek kedvesen csengő mondat alapján Európában nem tekinthető jogállamnak Dánia, Ausztria, Belgium, vagy Lengyelország. Ezek az országok ugyanis mind kizárják a kettős állampolgárságot. A dán szabályozás szerint például elveszíti dán állampolgárságát az a személy, aki szabad akaratából egyidejűleg egy másik ország állampolgárságát kérelmezi. Szó szerint ez a szabály él Ausztriában és Belgiumban is.

Fotó: http://nemzeti.net/

Lomnici Zoltán, mint európai polgár – másodmagával - petíciót nyújtott be az Európai Parlament petíciós bizottságához a szlovákiai magyarok szlovák állampolgárságától történő megfosztása miatt. Szlovákia ugyanis 2010-ben úgy módosította az állampolgárságról szóló törvényét, hogy az a személy, aki egy másik állam állampolgárságát is kérelmezi, elveszíti szlovák állampolgárságát.

Nem kétséges, hogy a törvény a remek magyar-szlovák viszony eredményeként született, és e viszony alakulásáért mindkét résztvevő állam megtette a magáét. De ha Lomnici Zoltán, mint az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke valóban az emberi méltósággal, úgy értem minden ember méltóságával törődne, nem felejtette volna el, hogy az általa „megtámadott” törvény a kettős állampolgárságot nem csupán a magyarok, hanem a szlovák állampolgárságú német, osztrák, lengyel, amerikai személyek esetében is kizárja.

Lomnici azt állítja, hogy a petíciós bizottság jogilag korrektnek minősítette az általa benyújtott dokumentumot, neki még sincsenek „illúziói”, mert tudja, hogy "politikai döntés születik majd Brüsszelben".

Én persze nem vagyok egy petíciós bizottság, de attól tartok, hogy ez a dokumentum jogilag is meglehetősen ingoványos talajon áll.

Nem tudom, Lomnici Zoltán vajon olvasta-e az Európa Tanács állampolgárságról szóló egyezményét, mely a következőképpen fogalmaz:

„Jelen Egyezmény rendelkezései nem korlátozhatják a részes állam azon jogát, hogy belső jogában meghatározza, hogy:
a) azon állampolgárai, akik egy másik Állam állampolgárságát megszerzik, vagy azzal rendelkeznek, megtarthatják-e állampolgárságukat vagy elveszítik azt;
b) az állampolgárság megszerzése vagy megtartása függ-e egy másik állampolgárságról való lemondástól vagy annak elvesztésétől.” (15. cikk)

Ugye tetszik érteni? Az Európai Tanácsot alkotó 47 állam abban állapodott meg, hogy minden állam – sajnálatos módon ebbe a szlovák állam is beleértendő – maga dönti el, hogy engedi-e a kettős állampolgárságot, vagy sem.

Lomnici maga is igyekszik Cassandraként előrevetíteni a petíció jövőjét, vagyis azt, hogy feltehetően el fogják utasítani, amikor azt jósolja, hogy „Brüsszelben majd politikai döntés születik”. Ha meg ezt úgyis tudja, kedves Elnök Úr, akkor mi motiválta nagy igyekezetét? Csak nem az, hogy bár jogászként illene tudni ennek a beadványnak a várható jogi sorsát, a téma azonban oly népszerű, hogy nem lehetett neki ellenállni?

Hasonló módon népszerű manapság az Unió bírálata is. Csak nem ez indította Lomnicit arra, hogy a Szabad Újság című szlovákiai magyar hetilapnak nyilatkozva helytelennek ítélje az Európai Unió azon gyakorlatát, mely szerint az állampolgárság kérdését a tagállamok belügyeként kezeli. Véleménye szerint az Unió ezt „nyilván kényelemszeretetből és a békesség érdekében” teszi. Lehet, hogy nem tűnt fel eddig az elnök úrnak, hogy ezen kívül még számtalan olyan kérdés van, amelyeket a tagállamok önállóan szabályoznak. „Kényelemszeretetből és a békesség érdekében.” Ha nem így lenne, akkor már megalakult volna az „Európai Egyesült Államok”, aminek létrejötte egyébként jó néhány politikus vágyálma, de a valóságtól még igen csak messze van, ha egyáltalán valaha megszületik.

Kép: http://iszolnok.hu

Az EU-t szigorúan bíráló szavai után Lomnici elárulja a nagy titkot: azért nyújtotta be a petíciót, mert a szlovák állampolgársági törvény ellentétes a szlovák alkotmánnyal. Én nem vagyok alkotmányjogász, de mindeddig úgy tudtam, - lehet, rosszul - hogy ha egy ország valamely törvénye ellentétes ugyanazon ország alkotmányával, akkor azt a törvényt az adott ország alkotmánybírósága előtt lehet megtámadni. A Szlovákiai Magyar Televízió híreiből arra következtetek, hogy ezt Lomnici is így tudja, hiszen élén haladt annak a kassai tüntetésnek, amelyik az Alkotmánybíróságtól követelte a szlovák állampolgársági törvény módosításának megsemmisítését.

Fotó: http://www.hirek.sk/

Félreértés ne essék, eszem ágában sincs védeni a szlovák törvényhozók eljárását. Mindössze azt gondolom, hogy egy jogásznak illene tudnia, hogy mely törvénysértést hogyan és hol lehet orvosoltatni.

Amúgy meg némi problémám van ezzel az Emberi Méltóság Tanácsával is, úgy általában. Az én fejemben az emberi méltóság tisztelete és védelme mindenkit, úgy értem szó szerint mindenkit megillet. Elvileg persze szerintük is, hiszen honlapjuk nyitó oldalán ezt írják:

„Az egyetemes kultúra alapvető és elengedhetetlen része az egyenlő emberi méltóság szabad gyakorlása, függetlenül attól, hogy az egyén milyen néphez, nemzethez, valláshoz és társadalmi csoporthoz tartozik… Az Emberi Méltóság Tanácsa ennek érdekében állásfoglalást tesz rendszeresen közzé az emberi méltóságot érintő jelenségekkel kapcsolatban… elősegíti, hogy a közbeszédben is csökkenjenek az emberi méltóságot sértő megnyilvánulások.

Ha már létezik egy ilyen tanács, és ha ez a hitvallása, akkor annak nem csupán a jelenlegi kormány számára szimpatikus ügyekben kellene fellépnie. Nem emlékszem, hogy megszólaltak volna akkor, amikor Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő a parlamentben listázgatni akarta a zsidókat, majd ezt „helyesbítve” az izraeli-magyar kettős állampolgárokat. Nem emlékszem, hogy megszólaltak volna, amikor Bayer Zsolt leállatozta a cigányokat. Hallgattak akkor is, amikor a holokauszt nemzetközi emléknapján Tarlós István nem volt hajlandó a római polgármesterhez hasonlóan lekapcsoltatni a Parlament és a Hősök tere díszkivilágítását.

Mindezzel szemben a honlapon olvashatunk az Emberi Méltóság Tanácsának lendvai kirándulásáról, ahol megállapították, hogy példaértékűen biztosítják a szlovéniai magyarság jogait. Pulában, az Osztrák-Magyar Monarchia egykori haditengerészeti kikötőjében megkoszorúzták az első világháborúban elhunyt matrózok síremlékét – „hiszen ez is beleillik egyesületünk koncepciójába, legfőbb célunk ugyanis az emberi jogok és az emberi méltóság védelme” – nyilatkozta ennek kapcsán Lomnici Zoltán. Honlapjukon erről a hősies cselekedetükről több cikkben is beszámolnak.

Kövér László házelnököt, és társaságában Pintér László fideszes és Nyikos László jobbikos képviselőt Lomnici Zoltán is elkísérte Doberdóba, hogy részt vehessen az első világháború isonzói csatájában elhunyt hősök emlékének szentelt Magyar Kápolnában rendezett megemlékezésen.

De ne feledkezzünk meg a pozsonyi látogatásról sem, ahol a volt főbíró az Eszterházy szobor meggyalázása miatt érzett – amúgy jogos – felháborodásának adott hangot az MKP vezetője, Berényi József előtt, egyúttal elmondta „a felvidéki magyarság hiteles vezetőjének”, hogy néhány nappal korábban a Vereckei-hágónál koszorúztak. Ugyanekkor hangsúlyozta azt is, hogy az Emberi Méltóság Tanácsa politikamentes szervezet.

Az Erdély online híradása szerint Lomnici azt nyilatkozta, hogy miután végigjárták a legfontosabb felvidéki, kárpátaljai és délvidéki magyarlakta településeket, megállapították, hogy az év első harmadában több mint húsz magyarellenes és az emberi, illetve nemzeti méltóságot sértő cselekmény történt a Kárpát-medencében, kezdve a magyar emlékművek, szobrok meggyalázásától egészen a felvidéki középületeken megjelent „Hunok a gázkamrába! Magyarok a Dunába!” feliratokig. „Az Emberi Méltóság Tanácsának kötelessége felemelni a hangját a nemzeti méltóságot sértő cselekményekkel szemben” – mondta Lomnici Zoltán, egyúttal felkérve Tőkés László püspököt, hogy tegye ő is ugyanezt.

Mindez teljességgel rendben lenne, ha akár csak egyetlen egyszer felemelte volna az elnök úr a hangját a focimeccseken elhangzott ordenáré zsidóellenes ordibálások kapcsán, vagy akkor, amikor a nagyérdemű szurkolótábor a pályának háttal hallgatta meg az izraeli himnuszt. Ha szót emelt volna akár csak egyszer is a Károlyi szobor eltávolításakor, vagy a Kossuth tér Horthy korszakra hajazó áttervezésekor. Nem emlékszem, hogy elítélte volna a bíróság által betiltott Magyar Gárda ismételt felvonulásait és „Új Magyar Gárda” néven történt újjáéledését, vagy tiltakozott volna akkor, amikor Lenhardt Balázs volt jobbikos képviselő a Kárpát Haza Őrei Mozgalom és a Gárdaszövetség által szervezett eseményen izraeli zászlót égetett és vadul zsidózott a külügyminisztérium előtt.

Nem baj elnök úr, Ön nem Jézus Krisztus, hogy magára vegye a világ összes baját. Megértem, hogy kényelmesebb a régmúlt idők hősei előtt tisztelegni, koszorúzni, mint észrevenni jelenünk égető gondjait, az antiszemitizmust, a cigány-gyűlöletet, a rasszizmust. Valójában csak egyetlen kérésem volna: nevezzék át az egyesületüket. Nomen ezt omen, mondja a latin. Lehetne akár Magyar Nemzeti Méltóság Tanácsa, hiszen más nemzetek, emberek méltóságával, vagy méltóságuk sérelmével amúgy sem foglalkoznak. 

Fotó: http://emasa.hu/

Grafológia, a mostohagyerek

A 168 óra „Szerda 11” című interaktív élő internetes adásában beszélgettünk arról, hogy az Országos Képzési Jegyzékből (OKJ) váratlanul kihagyták a grafológus szakmát.

A beszélgetést Pásztor Magdolna vezette és részt vett benne Agárdi Tamás, a Grafológiai Intézet alapítója és ügyvezető igazgatója, dr. Kormos János a rendőrség részéről és én, mint büntetőjogász, kényszernyugdíjazott bíró.

(Fotó: www.168ora.hu)

A téma azért nagyon fontos, mert nem csupán a grafológus szakmát, nem csupán az igazságszolgáltatást, hanem valamennyi, e szakmával kapcsolatba kerülő embert érint. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ilyen körülmények között a „piacot” ellephetik a hozzá nem értő kóklerek, akik felmérhetetlen kárt okozhatnak.

A beszélgetést az alábbi linken hallgathatják meg.
Vagy itt: Soundcloud

Kordonok

Még egyszer a hajléktalanokról

A hajléktalanok ügyében tavaly november óta áldatlan küzdelem folyik.

(Fotó: hungarianspectrum.wordpress.com)

A csata azzal indult, hogy a parlament szabálysértéssé nyilvánította a „közterületek életvitelszerű lakásra való használatát, illetve azt, ha valaki az ehhez használt ingóságokat közterületen tárolja”. Magyarul, a hajléktalanokat meg kell büntetni azért, mert az utcán élnek. Az alapvető jogok biztosa  emiatt az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult, mondván: ez a rendelkezés sérti az emberi méltósághoz való jogot, kriminalizálja a hajléktalanságot, mint állapotot, élethelyzetet. Mindemellett sérti a hajléktalanok személyes szabadságához való jogát, ha e szabálysértés miatt elzárással büntetik őket. Az AB a kifogásolt rendelkezést meg is semmisítette.

Január végén hirtelen kordonok tűntek fel több aluljáróban: a Blaha Lujza téren, a Corvin negyedben és az Astoriánál. A Fővárosi Önkormányzat arra hivatkozott, hogy – közszolgálati feladatainak eleget téve – az illetékes szervek folyamatos fertőtlenítésbe és nagytakarításba kezdtek, ehhez alakítottak ki „munkaterületeket”.

(Fotó: http://www.budapest.hu/Lapok/default.aspx)

Nem tekinthető azonban alaptalannak az a gyanú, hogy a falak mellett elhelyezett szalagkordonok kifeszítésének valódi oka a hajléktalanok ott tartózkodásának megakadályozása. Erre következtetett az a fiatalokból álló csoport is, amelyik letépte a szalagkordont és elbontotta az ezeket tartó állványokat. Tettüket a Főpolgármesteri Hivatal éles hangon bírálta, mondván, elfogadhatatlan az „anarchista csoport” erőszakos fellépése, ami a közrend megzavarását jelenti. (Bár még jól emlékszünk egy régebbi, a parlament körüli kordonbontásra, amit a szabálysértési hatóság annak idején nem így értékelt. Igaz, azt a kordont Fideszes képviselők bontották el.)

A Fidesz elnöksége a hajléktalanok körüli „csata” ürügyén újabb frontot nyitott az AB mozgásterének korlátozása érdekében. Kósa Lajos kilátásba helyezte, hogy az AB-t érintő újabb módosításokat kívánnak elfogadni az Országgyűlés tavaszi ülésszakán. 

(Fotó: hetek.hu )

Ezek egyike szerint „az Alkotmánybíróságnak nem tesszük lehetővé a puskázás lehetőségét” – fogalmazott a kormánypárt elnöke is. Ez magyarul azt jelenti: megtiltanák az AB-nek, hogy az Alaptörvény hatályba lépése előtti saját korábbi döntéseit automatikusan hivatkozási alapként, vagyis precedensként használja. Ezzel arra kényszerítenék az AB-t, hogy az elmúlt húsz év során kialakított alkotmányossági elveit és gyakorlatát vizsgálja felül.

Ez az elképzelés már az AB elnökénél, Paczolay Péternél is kiverte a biztosítékot. Nyilatkozatában leszögezte: éppen az Alaptörvény fogalmazta meg azt az új elvárást, hogy az alkotmányos hagyományokat be kell építeni az alkotmánybírósági gyakorlatba. Ebbe pedig, egyebek között, az elmúlt húsz év gyakorlata is beletartozik. Hivatkozott az AB-nak az utóbbi időben elvi alapon meghozott döntéseire, így a bírák nyugdíjazásának ügyére, az alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek formai okból történt megsemmisítésére, a választási regisztrációról szóló törvény megsemmisítésére, valamint a hajléktalanokkal kapcsolatos határozatukra. A testületet ért támadások tehát alaptalanok, kizárólag az AB tekintélyének csorbítására lehetnek alkalmasak – jelentette ki Paczolay. 

(Fotó: hvg.hu)

Az AB elnökének megszólalásából jól érzékelhető: tudja, látja, miért akarja a Fidesz tovább szűkíteni az AB hatáskörét. Bár az elnök nem mondta ki – nem is mondhatta ki -, mi azonban leszögezhetjük: az országot ma irányító autokratikus vezetés nem viseli el, hogy korlátozzák a hatalmát. Azt meg végképp nem, ha ezt éppen az a szervezet teszi, amely egy igazi demokráciában – a fékek és ellensúlyok rendszerében – egyedüliként képes a parlament tevékenységét ellenőrizni.

A cikk a Vasárnapi Hírek február 3-ai számában jelent meg. 

Törvényesség, vagy politika?

A Demokratikus Koalíció (DK) ezen a héten benyújtott egy, a szabálysértési törvényt módosító javaslatot, amelynek sorsa – jogállami keretek között – nem lehetne más, mit az, hogy azt a parlament elfogadja.

Nézzük az előzményeket! A történet ott kezdődött, hogy a parlament szabálysértéssé nyilvánította a „közterületek életvitelszerű lakásra való használatát, illetve azt, ha valaki az ehhez használt ingóságokat közterületen tárolja”.

                      (Kép: vagogabor.blog.hu)

Magyarul, a hajléktalanokat meg kell büntetni azért, mert az utcán élnek.

Az alapvető jogok biztosa emiatt az Alkotmánybírósághoz fordult, mondván: ez a rendelkezés sérti az emberi méltósághoz való jogot, kriminalizálja a hajléktalanságot, mint állapotot, élethelyzetet. Mindemellett sérti a hajléktalanok személyes szabadságához való jogát, ha e szabálysértés miatt elzárással büntetik.

Az Alkotmánybíróság egyetértett a benyújtott indítvánnyal és a szabálysértési törvény – és még ehhez kapcsolódó más jogszabályok – kifogásolt rendelkezését megsemmisítette. Indokolásában kifejtette: „a hajléktalan személyek számára az, hogy közterületen élnek, egy rendkívül súlyos krízishelyzetet jelent, ami különböző kényszerek hatására jött létre, a legritkább esetben tudatos, átgondolt, szabad választásuk következménye. A hajléktalanok elvesztették otthonukat és nincs lehetőségük arra, hogy lakhatásukat megoldják, ezért valódi alternatíva hiányában kénytelenek – miután ez az egyetlen nyilvános, mindenki használatára nyitva álló terület – a közterületen élni.”

Figyelemmel azonban arra, hogy mire ez a döntés megszületett, már jó néhány ilyen szabálysértési eljárást lefolytattak, néhány héttel később az AB kiegészítette idézett határozatát azzal, hogy elrendelte: a korábbi szabálysértési eljárásokat felül kell vizsgálni. Ez azt jelenti, hogy ha korábban egy hajléktalant megbüntettek pusztán azért, mert az utcán volt kénytelen élni, ezt a döntést – immáron az AB határozatának tükrében – újból meg kell vizsgálni.

Ilyen előzmények után terjesztette be a DK törvénymódosító javaslatát. Ennek az a lényege, hogy ha valakit korábban felelősségre vontak olyan szabálysértés miatt, amelyet az AB utóbb megsemmisített, a szabálysértési hatóság, vagy a bíróság hivatalból állapítsa meg, hogy az illető mentesül a hátrányos jogkövetkezmények alól. A mentesítés azt jelenti, hogy a korábbi büntetését úgy kell tekinteni, mintha meg sem történt volna. A hivatalból eljárás pedig azt, hogy a mentesítést nem a hajléktalannak kell kérnie, hanem azt a hatóságnak saját magától kell azt megtennie.

A DK továbbá azt is javasolja, hogy a szabálysértési hatóság, illetve adott esetben a bíróság – ugyancsak hivatalból – állapítson meg kártérítést is az érintett részére az elszenvedett joghátrányok miatt. Ilyen joghátrány lehet az időközben esetleg befizetett pénzbírság (bár ez a gyakorlatban ritkán történik meg), vagy a kiszabott elzárás, hiszen a hajléktalant alkotmány- és jogellenesen fosztották meg a szabadságtól.

A törvénymódosító javaslat indokolásában a DK kifejti, hogy az Országgyűlésnek le kell vonnia azt a következtetést, hogy a módosító javaslatban írtakat el kell fogadnia, hiszen az AB határozata erre egyértelműen kötelezi.

Nem is kétséges, hogy ez így igaz. Az már inkább kétséges, vajon felül tud-e emelkedni a parlament azon a „megalázó” helyzeten, hogy a javaslatot a DK nyújtotta be. És vajon túl tudja-e tenni magát azon, hogy az AB megint elmeszelte egy jogellenes rendelkezését? Hiszen már most azon törik a fejüket, milyen jogosítványok elvételével csökkenthetnék még tovább az AB hatáskörét? Úgy tűnik, ilyen ötletekben náluk sosincs hiány.

Nemzeti saláta

Jól tudom, a nem jogász közönséget első látásra nem villanyozza fel, ha a jogalkotás folyamatáról olvashat. Érdemes azonban tudni, hogy ez a téma minden állampolgárt közvetlenül érint még akkor is, ha nem is tud róla.

Óriási és jogos felháborodást keltett az a rendelkezés, amely szerint a közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek 62 éves korukban kötelező nyugdíjba menniük. Természetesen mindenki a döntés érdemi részével foglalkozott, mondván, olyan hiányszakmákat érint ez a rendelkezés, ahol a nyugdíjba küldött szakemberek, például az orvosok pótlása gyakorlatilag lehetetlen.

(Kép: http://twice.hu)

Mindeddig azonban senki sem tette szóvá, hogy ez a döntés valójában a jogalkotási szabályok kijátszásával született. Az említett kényszernyugdíjazásról ugyanis egy kormányhatározat rendelkezik. És bármilyen meglepő, egy kormányhatározat nem minősül jogszabálynak. Márpedig kizárólag jogszabályban lehet olyan döntést hozni, ami az állampolgárokat közvetlenül érinti. Ezt nem csak minden jogállam, de még a magyar Alaptörvény is így szabályozza. Kimondja ugyanis, hogy „általános kötelező magatartási szabályt… jogszabály állapíthat meg.” Tételesen fel is sorolja, mi tartozik a jogszabály fogalmába. Idézem: „Jogszabály a törvény, a kormányrendelet, a miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendelete és az önkormányzati rendelet….”

Nem is kell olyan nagyon figyelmesen elolvasnunk ezt az idézetet ahhoz, hogy rögtön szembetűnjön, bármelyik itt felsorolt szerv hoz meg egy döntést, az csak akkor tekinthető jogszabálynak, ha azt törvény, vagy rendelet formájában teszi.

Mi következik ebből? A kormány hozott egy határozatot, amely látszólag csupán a kormány alá tartozó szerveknek szól. A határozat címe is némileg álságos, amikor „a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről” tesz említést. A kormány természetesen az alája tartozó szervezeteket irányíthatja, de csakis azokat. Ebben az esetben azonban ez a kormányhatározat közvetlenül érinti az állampolgárok egy jelentős csoportjának jogait. Az új Munka Törvénykönyve szerint ugyan egy átlagos munkáltató indokolás nélkül megszüntetheti a nyugdíjkorhatárt elért munkavállaló munkaviszonyát, de ez a munkáltató – és ennek következtében a munkavállaló számára is - csak egy lehetőség. Ezzel szemben a költségvetési szerveknek kötelességük így eljárni, ami azt jelenti, hogy azok az állampolgárok, akik szerencsétlenségükre köztisztviselők, vagy közalkalmazottak, egy jogszabálynak nem tekinthető döntés révén válnak a kényszernyugdíjazás áldozataivá.

(Kép: http://hvg.hu)

Ezen a héten azonban más is történt. Közel sem ilyen drasztikus következményekkel járó jogalkotási botrány, de a mai állapotokra igencsak jellemző. Tudomásom szerint először fordult elő, hogy a CompLex jogtár szerkesztője összevitatkozott egy minisztériumi főosztályvezetővel. Hogy a dolog pikantériája érthető legyen, a CompLex jogtár egy olyan elektronikus jogszabály-kereső rendszer, amely mindig a jogszabályok éppen hatályos állapotát tartalmazza (mást is persze, de most itt ez a lényeg). Ezt a rendszert a jogalkalmazók széles köre használja éppen azért, mert ebből tudja követni az amúgy követhetetlen jogszabály-változásokat. Miről is szólt ez a vita? A Nemzetgazdasági Minisztérium azt kifogásolta, hogy a CompLex jogtárban megjelent, az adózás rendjéről szóló törvényből egyes kiegészítő szabályok hiányoznak. 

(http://www.complex.hu/)

A jogtár szerkesztője – aki nem ma kezdte a szakmáját – közölte, hogy a minisztérium kifogása nem csak a jogalkotási szabályoknak, de a józan észnek is ellentmond. Nézzük csak meg a dátumokat. Úgy hozták meg az adózás rendjéről szóló törvényt tavaly novemberben, hogy az 2013 januárjában lépjen hatályba. Ehhez képest tavaly december 22-én már kihirdettek egy azonnal hatályba lépő módosító rendelkezést. (Ez a módosítás az, ami nincs benne a jogtárban.)  Vagyis egy olyan törvényt módosítottak tavaly, amelyik még hatályba sem lépett. Amikor tehát a módosítást kihirdették, nem is volt még mit módosítani.

Hát így fest ma Magyarországon a jogalkotás. A mennyiség átcsap minőségbe. Gyalázatosba.